kedd, október 15, 2019
728x90 EU Imagery

Nagy Imre unokája nem talál szavakat. Én is alig. A két ünnep között, miközben az egyre szélesebb körű elégedetlenség hullámai ideiglenesen elcsitulnak, éjszaka bontották és szállították el Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről. Azt a szobrot, amelyet közadakozásból állítottak 1996-ban a mártírhalált halt egykori miniszterelnök emlékére, születésének 100. évfordulóján. Közadakozásból! Amikor ez a közösség adakozott, tudta, mire szánja a pénzt. Amikor most elvették e közadakozás eredményét, senki nem kérdezte meg a véleményüket.

diadal
A közadakozás célja egyértelmű volt. A megfelelő engedélyek birtokában ott és úgy állítani emléket Nagy Imrének, amilyennek majd negyed századig láthattuk a Vértanúk terén. Így aztán az a mód, ahogy most eltüntették a szobrot, egyszerűen tolvajtempó.

Ahogy a szobrok állítása, úgy eltávolításuk is szimbolikus jelentéssel bír. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy Steindl Imre-program, meg a Vértanúk terének rehabilitációja. Ennek a kurzusnak Nagy Imrével van baja. Azzal a Nagy Imrével, aki – Kövér László szavaival – „kommunista volt, mégpedig a legrosszabb fajtából”. Ezt abban, a Pesti Srácokban december 22-én adott interjúban mondta, amelyben egyebek mellett azt állította a túlóratörvény ellen tüntetőkről, hogy „egy neobolsevista társaság randalírozott itt a téren.” Így, en bloc. Neobolsevista társaság. Az ő szájából ez az egész úgy perverzió, ahogy van. De már csak a dolog morbiditása miatt is hagyjuk ezúttal azokat a bolsevista emlőket, amelyeken segédmunkatársként egykor ő maga nevelkedett.

A dolog ennél jóval súlyosabb. Az a „társaság”, amely újabban a nemzeti együttműködés rendszereként aposztrofálja magát és sajátítja ki a személyes felemelkedés minden eszközét a klientúrája számára, 1956 örökösének hazudja magát. Onnan indultak ők a szó szoros és átvitt értelmében is, Nagy Imre koporsója mellől, az újratemetésről. Nem tűntek álszenteknek. Épp ellenkezőleg, nagyon is őszintének, bátornak, szabadelvűnek, minden tekintélyelvű rendszer ellenségének látszottak. Aztán, ki tudja, játéka lettek-e mindenféle szélnek, vagy rájöttek, hogy a szabadságot üres zsebbel elég nehéz élvezni, vagy egyszerűen megbolondultak? Tény, hogy szép lassan kezdtek egyre távolodni mindattól, aminek egykor a folytatói akartak lenni.

diadal1
Ez leglátványosabban talán épp az egykori 56-osok megítélésének változásában, továbbá az október 23-i ünnepségek események történetében mutatkozott meg. Elég a Göncz Árpád 92-ben el nem mondott ünnepi beszédére, vagy Mécs Imre 2001-es kifütyülésére gondolni. Nagy Imre neve pedig szép lassan szinte kikopott az 56-os megemlékezésekről.

A szobor eltávolítása része ennek a folyamatnak. Ahhoz persze gyávák, hogy kijelentsék, nincs rá szükségük, ezért elhatárolódnak Nagy Imrétől. Ebből a szempontból Kövér utálkozása ugyan hányingert keltő, mégis, talán ennek ellenére is a legbecsületesebb magatartás. Helyette a többiek építészeti rehabilitációt emlegetnek. Ebben a rehabilitációban azonban le is lepleződnek. Az 1945 előtti állapotokat kívánják helyreállítani a Kossuth téren és környékén. Nevezhetjük ezt akár restaurációnak is. Egy bukott társadalmi-politikai rendszer visszaállításának. Ha azonban valóban ez történik velünk, úgy az ég óvjon mindannyiunkat.

diadal2
Márpedig a tekintélyelvű rend alapvetően látszik újraéledni. Ezt teszi egyértelművé a Nagy Imre szobor helyén egykor lerombolt, most újra felállítani tervezett Nemzeti Vértanúk emlékműve.
Nem azzal van gond, hogy az 1918-19-es forradalom mártírjainak állítanak emléket. Szerintem senki nem kifogásolná, ha egy, a 21. századi köztéri szobrokkal szemben támasztott követelményeknek megfelelő szoborral emlékezne mind a vörös-, mind a fehérterror áldozataira a főváros. Ám itt azt az emlékművet fogják visszaállítani, amely Gerő András szavaival „a Horthy-rendszer … szakrális alkotása”, amelyet egykor Hothy Miklós jelenlétében a fajvédő Gömbös Gyula védnökségével avattak fel.

A már említett, el nem mondott Göncz Árpád-beszéd utolsó mondatai ezek lettek volna:

„Ötvenhat emlékéből merítsünk erőt az útra. Erőt, elszánt türelmet, akaratot. Mert helyettünk más nem meríthet, a mi utunkat magunknak kell végigjárnunk, s a végső sikernek ez a záloga. Hogy igenis végigjárjuk.”

A Vértanúk tere most szobor nélkül maradt. A két egykori szobor egy-egy utat jelölt. El kellene dönteni végre, melyiken akarunk végigmenni.

Képek forrása: pestbuda.hu / vadhajtasok.hu / index.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all