Regős Róbert: Orbán Brazíliában
Sokan gondolják úgy, hogy a nagy országokkal nem árt jó kapcsolatot ápolni. Biztosan van ebben valami.
Hatalmas piac, politikai és katonai erő, meg hát persze a tekintély. Együtt fotózkodni az ilyen államok vezetőivel a laikus szemében könnyen azt a látszatot keltheti, mintha a nagymenők kedvét kereső politikus maga is valódi hatalmi tényező volna. Holott mindenki tudja, erről szó sincs. A politikában kizárólag a diplomáciai, a gazdasági és a katonai potenciál számít. Ha valaki ezek hiányában próbálja eljátszani a bennfentest, az rosszul ítéli meg a helyzetét.
Az orbáni külpolitika barátinak tekintett nagy országaival hasonló a helyzet, eltekintve a demokrácia-deficittől, a sajtó- és szólásszabadság megnyirbálásától, vagy egy egyetem száműzésétől. Ezekben az országokban ugyanis mindez a kutyát sem érdekli. Egyszerűen már csak a nagyságrendek (terület/lakosság/GDP) miatt sem számíthatunk tényezőknek az ő szemükben. Oroszország (184/14/11), Kína (103/138/88), de még Törökország is (8,4/8/6) legfeljebb úgy tekint Magyarországra, mint egy olyan eszközre, amely aktuálisan és ideiglenes jelleggel egy konkrét cél elérésében hasznos lehet a számára.
Tudomásul kellene vennünk, hogy a nagyságrendekből adódóan a mi valódi partnereink, tehát azok, akikkel kapcsolatot építeni kölcsönös előnyökkel járhat, az olyan államok, mint mondjuk Csehország (0,84/1,08/1,5). Az a 2017-es, 1,5-szeres GDP mutató ugyanakkor meglehetősen fájdalmas jele annak, hogy nemzetközi csinnadratták, botrányok, izmoskodások nélkül a csehek szép csendesen elhúztak mellettünk.
Attól tartok, az új barát, Brazília (92/20/25) számára még annyire sem lehetünk fontosak, mint az imént felsorolt nagyoknak. Éppen ezért nehezen értelmezhető, mi a francot keresett Orbán Jair Bolsonaro beiktatásán. Nem, nem érdekel mivel utazott. Miért ne lehetne Magyarországnak egy, vagy akár két kormánygépe? Az persze érthetetlen, hogy miért nincs, ha egyszer van? Ahogy az is, miért van, ha egyszer nincs? De hát ez Magyarország. Miért nem lehet azt mondani, vettünk repülőt, méghozzá azzal a céllal, hogy a politikusokat a hivatalos utak során ezek szállítsák. Ha meg ez a legegyszerűbb adminisztratív megoldás, hát mondjuk ki, hogy a honvédség kötelékébe tartoznak? Senkit nem zavarna.
Ez az Unió-ellenesség, az a mindennel szembenállás, nevezzük így, ez a kuruckodás a másik irányba, a választói felé mutató üzenet lényege. Nekem egyre inkább az a benyomásom, hogy Orbánt egyetlen dolog érdekli. Nem hülye. Pontosan tudja, tudnia kell, hogy az ő attitűdjét az uniós nagypolitika kiveti magából. Orbán Brüsszelben soha nem fog érvényesülni. Sokkal inkább tekintik nevetségesnek, szánalmasnak, egy közös Európa felől nézve pedig tehetségtelennek. A választói viszont épp ilyen konfrontatívnak ismerték meg. Ezt imádják benne. És innen nincs visszaút. Tudja ezt jól. Ezért aztán mániákusan, vagy mániásan mond nemet mindenre, amire az Eu igent mondana, s mond igent mindenre, amitől az elzárkózna. Ezért volt ott Brazíliában. Kizárólag azért, mert az Eu egyetlen miniszterelnöke sem volt ott. Kizárólag azért, hogy a hívei/hívői lássák, ő csak azért is… Kizárólag azért, hogy a szembenállásával együtt tartsa a táborát. Mert őt kizárólag a saját hatalmi pozíciója érdekli.
Azért azt szívesen végig nézném a háttérből, ahogy az újabban csak bajszosnak nevezett Aquamant, a vizek felkent védelmezőjét körbe vezeti a miniszterelnök az új dolgozószobájában, majd kimennek a teraszra. Ott meghatott tekintetük végig siklana a szelíd hullámokat fodrozó Dunán, egészen a Margit-szigetig. Aztán, amikor e cseppet sem indokolatlan révületből föleszmélnének, Áder – talán Weisz Fanni jeltolmácsolásával kísérve – megszólalna: Te Viktor! Mi a faszért kellett neked elmenned Brazíliába? Mire Orbán visszakérdezne: Miért kérdezed ezt, János? A köztársasági elnök üveges tekintettel mélázna pár percet, miközben Weisz Fanni kezei ernyedten csüggenének a két oldalán. Végül megszólalna: Erről a Bolsonaroról azt beszélik, ki akarja vágatni a Föld tüdejét. Engedné elpusztítani az esőerdőket. A felcsúti győző erre nem késlekedne a válasszal: Aztán azt ki nem szarja le, János? Végül visszaindulnának az épületbe, hogy az időközben feltálalt reggelit elfogyasszák. Azt már hallani nem, csak Weisz Fanni mozdulataiból lehetne kiolvasni, ahogy a bajszos elgondolkodva még megjegyzi: Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent.
Rajtunk múlik. Legyen így! Én szombaton kint leszek!
Képek forrása: atv.hu / index.hu / 24.hu / Orbán Viktor - Facebook
Forrás: BloggerBob