Regős Róbert: Stop Orbán!

Bármennyire igyekeztem, sehogy nem sikerült hazaérnem, s kijutnom a tegnap délutáni tüntetésre. Pedig borzasztóan szerettem volna ott lenni, mert sokat vártam ettől a rendezvénytől. A szakszervezetek mozgástere egy törvénymódosításnak köszönhetően rendesen beszűkült, ők meg valahogy elszürkültek az utóbbi időkben. Épp ideje volt hát megüzenniük a hatalomnak, hogy léteznek. Épp ideje volt jelezni, hogy annak az összefogásnak, amely előbb, vagy utóbb, de elkerülhetetlenül véget vet Magyarországon a Fidesz és érdekköre által folytatott szabadrablásnak, a szakszervezetek is részei. Ezt a jelzést az Orbán-rezsim most megkapta. Meglátjuk, mit kezd vele. Vannak tippjeim, ám ezeket egyelőre megtartom magamnak.

stoporb1

Szerencsés helyzetben vagyok, mert ha tőlem független okból valahol nem tudok jelen lenni, ahol pedig fontosnak tartanám, a barátaim, a hozzám hasonlóan gondolkodó ismerőseim bőven ellátnak hírekkel, információkkal és fotókkal. Köszönet érte. Szükségem van erre a segítségre, mert ha az agymosott és az agymosásban érdekelt kormánymédia állna csupán a rendelkezésemre, elképesztően torz képet kapnék a világról.

Nézem az Origó címlapját. Ezek a főcímek, illetve mondatok tolakodnak a szemembe: Bejelentették a sorosista tüntetésen…, Kovács Máté: Ez egy Soros-lista, Komikus érdektelenség a Soros-szervezetek tüntetésén, Az ellenzék újabb kudarca volt a szombati tüntetés, A tüntetés Soros György EP-választási kampányának a része, Soros hadrendbe állította embereit, Soros György fizet, a magyar ellenzék játszik. Mindez egy nagyjából 15x15 centiméteres felületen. Aztán ott van a kormányszóvivő megszólalása: „Soros György pénzéből szervezik a tüntetéseket azért, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak. Ezért támadják egész Európában a bevándorlásellenes kormányokat.”

stoporb2

Én nem tudom, Hollik Istvánt honnan varázsolták elő, de erre a feladatra eddig talán ő a leggyengébb káder. A fenti veretes mondatok nagyjából akkora meggyőző erővel bírnak, mint amikor középső csoportos koromban Róth Dani panaszolt be az óvónéninél, hogy a hangosan síró Vörös Eszti lófarkát nem ő, hanem én húztam meg.

Ki képes ezt még komolyan venni? Semmi értelme, hogy valaki érvekkel próbálja meg cáfolni ezeket a sületlenségeket. Sokszor leírtam már, aki ilyen dumával eteti a hozzá közelállókat, az gusztustalan módon lenézi őket. Nem akarok megbántani senkit az ő oldalukon, de aki ezt a maszlagot beveszi, az… Inkább magamba folytom.

Arra azért kíváncsi volnék, mit válaszolna, ha a vasárnapi húsleves mellett megkérdezné Hollikot az egyik hozzátartozója, hogy te Isti, aztán ezt a sok békétlenséget tényleg ez a Soros csinálja? Te már találkoztál vele? Megkérdezte tőle valaki, hogy miért ilyen alávaló az ő magyarjaival?

stoporb3
Szóval, ha csak ezek a forrásaim volnának, nem igazán tudom, mit gondolnék. Attól tartok, akkor sem hinnék nekik. Náluk mindenki hitelesebb. Főképp azok, akik jelen voltak. Tőlük tudom, hogy sok ezren vettek részt a demonstráción. Azt is, hogy egyre világosabb és erősebb beszédek hangoznak el. Tudom persze, ma már kevés a puszta szó. Ahhoz, hogy ezt az orbáni ámokfutást megállítsuk, tettek kellenek. Úgy tűnik ugyanakkor, már ezekre sem kell sokat várni. Az elégedetlenség az ország egyre több pontján ölt testet konkrét formában.

Most azonban a legfontosabb kérdés, hogy mit lép a kormány a szakszervezetek követeléseire. Nincs könnyű helyzetben. A négy pontból kettő elég konkrét: a rabszolgatörvény eltörlése, illetve a sztrájktörvény módosítása. A tisztességes bérek és a megélhetést biztosító nyugdíjak mentén Orbánék még maszatolhatnak. Egy normális demokráciában azonban e követelések mellett elkerülhetetlennek gondolhatnánk a sztrájkot. Csak hát ez Magyarország. Itt pedig maga a sztrájktörvény lehet a legfőbb akadály.

stoporb4
Mára valamennyi társadalmi réteg kiszolgáltatottjainak valóban elegük lett abból, ami Magyarországon folyik. Legyen szó idősekről, középkorúakról, fiatalokról. A Fidesszel való szembefordulás kovácsolta össze a korábban kibékíthetetlennek tetsző ellenpólusokat, a jobb- és baloldali, vagy a konzervatív és a liberális értékrendeket. Kikényszerítve ezzel egyszersmind azt is, hogy az őket képviselő politikai pártok is egységesen lépjenek fel. Így fordulhat elő, hogy egy közös platformon, egymás mellett jelenik meg az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a Párbeszéd, továbbá a Momentum, s a többi parlamenten kívüli politikai erő. Ízlés dolga, hogy valaki örömmel, vagy fanyalogva figyeli egymás mellett a zászlaikat, transzparenseiket. Ebben a feltehetően ideiglenes egységben játszanak mostantól fontos szerepet a munkavállalók politikai értékrendektől független képviselői, a szakszervezetek.

Orbán rendszere ekkora ellenállással még soha nem találta szemben magát. A rezsim két legfőbb taktikai fegyvere, a félelemkeltés, illetve az, hogy érdemben nem reagál semmit az elégedetlenségre, ha eddig működött is, mostanra kevésnek bizonyulhat. Ma már kevés a bevándorlókkal, meg Sorossal riogatni az embereket. Kevés számháborút folytatni a tüntetések létszámára vonatkozóan. Kevés a követeléseknek hangot adó politikusokkal szemben folytatott karaktergyilkosságok sora. Orbánnak lépnie kell, s ez mindig kockázatokat rejt magában. A hatalom birtokosai számára is.

Képek forrása: 444.hu

Forrás: BloggerBob