kedd, február 19, 2019
728x90 EU Imagery

240 km-ről, s egy hét elteltével is bűzlik, ami Szombathelyen történt. Nagyon szeretem ezt a várost. Rengeteg csodálatos emlék fűz hozzá, ezért különösen elkeserít, amiről írni akarok. Nem is az aktualitása miatt hozom szóba, hanem azért, mert az eseten keresztül pontosan megérthetjük a Fidesz politikájának egy markáns jellemvonását. Egy olyan karaktert, amely persze mindig, mindenhol aktuális, azaz előfordulhat bárkivel, aki az Orbán-rezsim közelébe kerül.

szhely
A szebb napokat megélt város a hagyományai alapján hosszú időn keresztül okkal nevezhette magát a nyugat királynőjének. Ez a királynő azonban, köszönhetően a mai hoppmesterek bénázásainak, mára meglehetősen megviseltté, mi több, fesletté vált. Szombathellyel összefüggésben hallhattunk nyelvvizsgabotrányról, kokózó politikusokról, zűrös színházigazgató választásról, előzetesben lévő ellenzéki képviselő irodaházának lenyúlásáról, az új stadionnak a költségvetés számára komoly gondot okozó üzemeltetési nehézségeiről, meg persze egy csomó jó dologról is. A szélesebb értelemben vett közvéleményhez azonban nem a látványosan átvágott szalagok híre, hanem a botrányokról szóló beszámolók jutnak el. Hiába, ez már csak így van. Ha nem így volna, a köztévé propagandagépezete sem működne.

Most meg itt van ez a legújabb eset, amelyet nem is tudom, milyen jelzővel lehetne illetni: primitív, pitiáner, gusztustalan, gagyi. Első nekifutásra ezek és ezekhez hasonló szavak jutnak az eszembe. Történt, hogy a városi közgyűlésben helyet foglaló ellenzék – a megyei jogú városok közül talán az elsők között – rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte annak érdekében, hogy a város intézményeiben ne érvényesítsék a rabszolgatörvény néven elhíresült jogszabályt.

stadion
A helyzet megértéséhez érdemes tudni, hogy Szombathelyen a kezdetektől fogva meglehetősen erős a baloldal politikai képviselete. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a közgyűlésben a jelen állás szerint 10 képviselője van a Fidesznek, 9 a baloldali frakciónak, 1 fő képviseli a Jobbikot, egy fő pedig a Pro Savaria Egyesület jelöltjeként jutott mandátumhoz.

Mindez azt jelenti, hogy a Fidesz és a klasszikus értelemben vett ellenzék között 10-10 fővel patt helyzet alakulhat ki bármely szavazásnál, s a mérleg nyelvét ezekben az esetekben a Pro Savariás képviselő, Molnár Miklós tölti be. Hazai viszonyok között nincs semmi meglepő abban, hogy Molnár erős kompetenciákkal rendelkező alpolgármesteri székhez jutott. A Fidesznek a többséghez nyilván szüksége volt a szavazatára, a képviselő pedig – jó esetben – ebből a pozícióból tudja képviselni leghatékonyabban az őt delegáló közösséget.

monar miklos
Ezúttal azonban becsúszott egy kis bibi. A rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményező ellenzékkel szemben a többségi frakció tagjai úgy gondolták, meg sem kell jelenniük, hiszen az alpolgármester szavazata nélkül az ellenzék úgysem tudja elfogadtatni a napirendet. Molnár azonban az ülésteremben magára hagyott fideszes polgármester, Puskás Tivadar legnagyobb meglepetésére az ellenzékkel szavazott. Ezt követően a rabszolgatörvény helyi érvényesítését megakadályozó javaslat már Molnár szavazata nélkül is átment a csonka közgyűlésen.

Maga a történet nagyjából ennyi. Ami miatt szóba hoztam, az a folytatás, vagy hát a következmények. Molnár Miklóst ugyanis azonnali hatállyal egyes számú politikai közellenséggé nyilvánította a helyi Fidesz és médiája. Egyenesen árulónak nevezték, tanúbizonyságot téve arról, hogy tényleg egyre kevésbé értik a demokráciát. Azt, hogy létezhet a sajátjukétól eltérő vélemény, s azt illő végighallgatni, célszerű vele vitába bocsátkozni, érveket felsorakoztatni a saját álláspontjuk mellett, méghozzá alapvetően a meggyőzés céljából.

Nem, ők – mint újabban szinte minden esetben – erőből akarják érvényesíteni az akaratukat. Készpénznek vették, hogy az a mechanizmus, amely a szavazások alkalmával rendre működni szokott, ezúttal is zökkenőmentes lesz. Nem így történt. A fideszes urak ezen felháborodni méltóztattak, holott ezúttal ők kúrták el, de rendesen. Elmulasztottak egyeztetni. A történet romantikus zárása az lett volna, hogy ezt követően önvizsgálatot tartanak, belátják, hogy a saját értékrendjük képviselete szempontjából hibát követtek el, canossát járnak, vagy legalább elmennek gyónni, majd közleményben tudatják, hogy meghajolnak a közösség akarata előtt, s ha már így alakult, nem fogják érvényesíteni az otromba törvényüket az önkormányzati intézményekben. Ezen túl pedig bocsánatkérő levelet juttatnak el a vezérhez, Orbán Viktorhoz.

A politikai történetek azonban szinte soha nem zárulnak romantikusan. A Fidesz a fentiek helyett közleményben tudatta, hogy Molnár áruló, s ennek okán a polgármester megvonja tőle az összes átruházott hatáskörét. Ezek amúgy közgyűlési hatáskörök, vagyis visszavonásuk sem ennyire kézenfekvő. Mit mondjak, jól kibabráltak az alpolgármesterrel.

Ennek az együgyű, bárgyú eljárásnak nagyon komoly következményei lehetnek. Alig hihető ugyanis, hogy Molnár mostantól a kedvükben akarna járni. A Fidesz, a rá annyira jellemző módon, hihetetlenül ostobán és agresszíven lép fel minden olyan esetben, amikor véleménykülönbségbe ütközik. Ez a rendszer így működik. Másképp nem is nagyon működhet. Amit Finkelsteinék a politikai racionalitás szempontjából – végtelenül fáj ezt kimondani – zseniálisan kigondolnak, azt a mamelukok képesek bambán elszúrni, de erről majd egy későbbi bejegyzésben.

Orbán helyében én meglehetősen zabos lennék a történtek miatt. Úgy tűnik, a nyugat királynője jelen pillanatban nem rendelkezik jobboldali közgyűlési többséggel. És ehhez nem volt szükség semmilyen külső okra. Egy meggondolatlanul és dacosan árulónak kikiáltott politikust, ha nem is lehetetlen, de csak komoly kedvezmények és alkuk árán lehet visszaédesgetni. Erre Szombathelyen most nem látszik sok esély. Újabb repedések a rezsim építményén.

Képek forrása: szombathely.varosom.hu / 444.hu / nyugat.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all