péntek, július 19, 2019
728x90 EU Imagery

Tényleg nem bírnak leállni. Mindent maguknak akarnak.

vedd

Megveszik a városokat, bekebelezik az egész országot. Felzabálnak mindent, ami pénzt hoz, s tönkreteszik azt – kultúra, oktatás, egészségügy –, aminek a normális működése akadályt jelenthet számukra a nagy zabálásban. És nem látnak be semmit. Még azt se, hogy ez a féktelen telhetetlenség fogja okozni a bukásukat. Az intő jelekből sem tanulnak. Az ostobaságaikat elkövetik újra és újra, s még büszkék is rá.

Minden apró részletben ott van az egész világuk. A pécsi országgyűlési képviselő, Hoppál Péter igazán ad a környezetére. Tisztában van azzal, korántsem mindegy, milyen enteriőr fogadja a tárgyalójába érkezőket. A csupasz fehér falakat feldobja egy-egy festmény. Nem, nem, reprodukció szóba se jöhet. Az olyan snassz. Ő mégiscsak egy országgyűlési képviselő. Miért ne merne nagyban gondolkodni? Kisméretű nyilván nem lehet. Nem művészettörténészek járnak hozzá. A hozzá nem értők meg a végén még lenézik akkor is, ha valami nagyhírű alkotótól származna a dekoráció. Túl kicsi – mondanák, s ez alapvetően rossz irányba vihetné a tárgyalóban a tárgyalást a tárgyalópartnerrel. Szóval legyen csak jó nagy és feltétlenül eredeti.

vedd1
S lám, lesz. Elég egy telefon a Janus Pannonius Múzeumnak, és Keserü Ilona és Lantos Ferenc egy-egy remekműve már ott is lóg a falon. Mert egy fideszes országgyűlési képviselőnek ez jár. Kért, s megadatott neki. Így van ez. Egy képviselőnek nem botrányt kell okoznia a közintézményekben. Nem a biztonsági őrökkel kell húzatni, vonatni magát, mint ahogy azt egyesek teszik, ugye. Kulturáltan kell kérni, és ha lehet, kultúrát. Az sem árt persze, ha egy egész nemzet együttműködési rendszere áll pártostól, államostól a képviselő mögött, s ad nyomatékot a kérésének. Azt egyelőre leírni se merem, hogy állampártostól, mert az ugye anakronizmus volna, meg hát nem is lenne igaz. Vagy tudom is én.

A Kicsinál (sic!) szódát 1. megvan a Bikinitől? Hoppál úr talán épp annak az egyik sorát búgta a telefonba: „Mindent akarok, de azt is rögtön”. Ám távolról sem szeretnék igazságtalan lenni. Őszintén szólva, a franc se tudja, hogy megy ez. A szebb napokat megélt Nagy Feró elég jól tolta. Tény azonban, hogy Hoppál is remek alkut kötött.

vedd2
Gondolom, sokan emlékeznek az eset prototípusára. Egy, a Szépművészeti Múzeumban térítésmentesen megtartott lagzit követően, úgy hét év múlva, tíz darab nagyértékű festmény került egy Szerb utca 9. alatt található ingatlanba Budapesten. Hiába, így van ez, ha az esküvői tanú maga a múzeumigazgató. Az ingatlant az egykori anyós bérelte. Azért nevezhetjük csak egykorinak, mert a fiatalok időközben ráunhattak egymásra, s elváltak. A képek összértéke 292,5 millió Ft volt. A tíz kép darabjáért havi nettó 15 ezer forintot fizettek. Az egykori férjet Habony Árpádnak hívták, az asszonykát Kaminski Fannynak. Ő készítette nemrégiben azt a menzás fotót a miniszterelnökről és fegyverhordozójáról a Karmelita kolostorban. A múzeumigazgató tanú pedig Baán László volt. Ugye, milyen kerek ez az egész? Szinte esztétikai élvezetet nyújt.

Bár azt gondolom, Diziani, Simonini, de Verona, vagy van Bronchorst nevére legfeljebb a hozzáértők kapják fel a fejüket, azok a képek mégiscsak a nemzeti vagyon részét képezik. Meg hát 292,5 millió az testvérek között is 292,5 millió. Na, Hoppál Pécsett ennél jobb üzletet kötött. Nála a két kép térítésmentesen lóg a tárgyaló falán. Természetesen garantált a biztonságuk, vagy ahogy mondják, a mozdíthatatlanságuk, s természetes az is, hogy olyan műtárgyakról van szó, amelyeknek a kölcsönzést megelőzően csak a közönség által nem látogatható raktárban találtak helyet. Nincs itt tehát semmi kivetni való.

vedd3
Ha legközelebb valaki a Szabadságszobrot szeretné felállítani a kertjében, hogy az árnyékában grillezhessen a haverokkal, hát kapja csak meg. Amennyire ismerem ezeket, a Nagy Imre szobor privát területen való elhelyezéséért még fizetnének is. Elég egy kis házi kacsaúsztató gyerekekkel, műanyag kisállatokkal, s már ívelhet is felette a híd, Nagy Imre pedig figyelheti az önfeledten játszadozó lurkókat. El lehet képzelni ennél meghittebb pillanatot?

Így élünk. A vezér engedi szórakozni őket. Mindent visznek, s közben dúdolják, hogy „Apu, vedd meg nekem a várost…” Azért ne legyünk túl szigorúak. Hoppál műértő tekintete csak ráesik néha Keserü Ilona és Lantos Ferenc alkotásaira, ha betéved a tárgyalójába. Továbbá én igazából a takarító, s az esetleges biztonsági személyzettől sem irigylem a festmények szemlélését. Nem is beszélve a tárgyalóban tárgyalóktól. Ezek az alkotások nemesítik a lelket. Nem akármilyen misszió.

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all