Regős Róbert: Apu, vedd meg nekem a várost !
Tényleg nem bírnak leállni. Mindent maguknak akarnak.
Megveszik a városokat, bekebelezik az egész országot. Felzabálnak mindent, ami pénzt hoz, s tönkreteszik azt – kultúra, oktatás, egészségügy –, aminek a normális működése akadályt jelenthet számukra a nagy zabálásban. És nem látnak be semmit. Még azt se, hogy ez a féktelen telhetetlenség fogja okozni a bukásukat. Az intő jelekből sem tanulnak. Az ostobaságaikat elkövetik újra és újra, s még büszkék is rá.
Minden apró részletben ott van az egész világuk. A pécsi országgyűlési képviselő, Hoppál Péter igazán ad a környezetére. Tisztában van azzal, korántsem mindegy, milyen enteriőr fogadja a tárgyalójába érkezőket. A csupasz fehér falakat feldobja egy-egy festmény. Nem, nem, reprodukció szóba se jöhet. Az olyan snassz. Ő mégiscsak egy országgyűlési képviselő. Miért ne merne nagyban gondolkodni? Kisméretű nyilván nem lehet. Nem művészettörténészek járnak hozzá. A hozzá nem értők meg a végén még lenézik akkor is, ha valami nagyhírű alkotótól származna a dekoráció. Túl kicsi – mondanák, s ez alapvetően rossz irányba vihetné a tárgyalóban a tárgyalást a tárgyalópartnerrel. Szóval legyen csak jó nagy és feltétlenül eredeti.
A Kicsinál (sic!) szódát 1. megvan a Bikinitől? Hoppál úr talán épp annak az egyik sorát búgta a telefonba: „Mindent akarok, de azt is rögtön”. Ám távolról sem szeretnék igazságtalan lenni. Őszintén szólva, a franc se tudja, hogy megy ez. A szebb napokat megélt Nagy Feró elég jól tolta. Tény azonban, hogy Hoppál is remek alkut kötött.
Bár azt gondolom, Diziani, Simonini, de Verona, vagy van Bronchorst nevére legfeljebb a hozzáértők kapják fel a fejüket, azok a képek mégiscsak a nemzeti vagyon részét képezik. Meg hát 292,5 millió az testvérek között is 292,5 millió. Na, Hoppál Pécsett ennél jobb üzletet kötött. Nála a két kép térítésmentesen lóg a tárgyaló falán. Természetesen garantált a biztonságuk, vagy ahogy mondják, a mozdíthatatlanságuk, s természetes az is, hogy olyan műtárgyakról van szó, amelyeknek a kölcsönzést megelőzően csak a közönség által nem látogatható raktárban találtak helyet. Nincs itt tehát semmi kivetni való.
Így élünk. A vezér engedi szórakozni őket. Mindent visznek, s közben dúdolják, hogy „Apu, vedd meg nekem a várost…” Azért ne legyünk túl szigorúak. Hoppál műértő tekintete csak ráesik néha Keserü Ilona és Lantos Ferenc alkotásaira, ha betéved a tárgyalójába. Továbbá én igazából a takarító, s az esetleges biztonsági személyzettől sem irigylem a festmények szemlélését. Nem is beszélve a tárgyalóban tárgyalóktól. Ezek az alkotások nemesítik a lelket. Nem akármilyen misszió.
Forrás: BloggerBob