Regős Róbert: Médiából elégtelen

Néha már magam is beleunok. A média úgy veti rá magát az elé vetett koncokra, mint a hiénák hada. Vadul rág, csámcsog, a szája sarkából meg dől a nyála. Nekem úgy tűnik, Magyarországon a sajtó mára minden eddiginél messzebbre került a normális működéstől.

Normális szerintem az, ha elfogulatlanul, a dolgokat többféle oldalról bemutatva tájékoztat. Ha világosan megkülönbözteti egymástól a tények közlését és a szubjektív publicisztikai műfajokat. Azt tartom normálisnak, ha egy médium a deklarált értékrendjének keretei között is korrekt módon közelíti meg írásainak tárgyát. Nevezzük ezt az egyes számú útnak. Ez most ebben a formában nyilván naivnak és szakszerűtlennek tetszik, de nekem nem dolgom realistának és szakszerűnek lenni.

mediabol1
Nem tudom, a fenti eszménynek megfelelő médium létezett-e egyáltalán. A hivatkozások alapját képező, jellemzően angolszász orgánumok jó részét ismerem, ám őszintén szólva soha nem olvasom azokat úgy, hogy közben a saját elvárásaimnak való megfelelést kérem rajtuk számon. Egyszerűen van, ami inkább megfelel az ízlésemnek, mint a másik, és kész. Nem készítek statisztikákat, nem ellenőrzöm a megszólalók hovatartozását, nem méricskélem, s vetem össze a megszólalások terjedelmét stb.

Volt olyan időszak, amikor az volt a benyomásom, hogy a sajtó szereptévesztésbe került. Hatalmassá vált súlya a közéletben, illetve a közbeszédben. Nem közvetítette az eseményeket, hanem alapvetően és lényegileg alakította, formálta, befolyásolta mindazt, ami történik. Talán úgy fogalmazhatnék, hogy túlterjeszkedett önmagán. A média hatalmi tényezővé, a hatalomgyakorlás eszközévé vált. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem a politika kínált lehetőséget arra, hogy kérdezzenek tőle a közügyeket érintő dolgokról, hanem ellenkezőleg, a sajtó kínált szereplési, megszólalási lehetőséget a politika számára a saját kénye és kedve szerint. Azzal, hogy nem maradhatott rejtve előle semmi, azzal, hogy felkarolt, vagy épp felgöngyölített ügyeket, a szó legszorosabb értelmében csinálta a politikát. Én nem tudom, rendjén való volt-e ez így, de hogy tehetséges szakemberek kellettek hozzá, abban biztos vagyok. Legyen ez a második út.

mediabol
Amit ma Magyarországon látok, az egy harmadik utas, ha tetszik unortodox média aktivitás. Ahogy leírom ezt a szót, unortodox, belém nyilall, hogy lassan teljesen kiveszni látszik legújabb kori, elmúltnyolcéves szóhasználatunkból. Nem kár érte. Szóval a média a mai Magyarországon tetszhalott. Azok a nyomtatott sajtótermékek, azok a televízió- és rádióműsorok, amelyek hosszú évtizedeken keresztül, s bőven a rendszerváltás előtti időkre visszanyúlóan felkészült, tájékozott és többnyire tisztességes szakembereket foglalkoztattak, eltűntek a színről. A mai magyar médiában – természetesen a legnagyobb tisztelet a kevés számú kivételnek – tombol a dilettantizmus, a szakértelem teljes hiánya és a tisztességtelenség. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a média semmiféle szerepet nem képes játszani a politika alakításában, hanem gyalázatos módon, az önreflexió teljes hiányában kiszolgálja azt. Undorító, nyálas, nézhetetlen, olvashatatlan.

mediabol2
Gondolom, létezik másutt is ez az általam harmadik utasnak nevezett média, de nekem a miénk fáj. Lehet erre azt mondani, hogy akkor ne nézd, ne hallgasd, ne olvasd. De én nézni, hallgatni, olvasni akarom, csak ez ebben a formában nézhetetlen, hallgathatatlan, olvashatatlan. Én nem tudom, hogy juthattunk ide. Pontosabban értem, hogy mit és milyen módon szolgál ez a szakmailag és intellektuálisan vállalhatatlan mélyrepülés, de azt fel nem foghatom, hogyan következhetett be? Hogy nem volt képes a hazai média megóvni magát a saját eszközeivel? Hogyan fordulhat az elő, hogy a mai magyar média túlnyomó többsége azon nyammog, nyámmog, rágódik, azt próbálja meg lenyelni, majd a nézői, hallgatói, olvasói elé visszaböfögni, amit a nagytiszteletű tulajdonosi kör megenged, elérhetővé tesz a számára, vagy amit egy-egy kegyes mozdulattal eléje vet.

Mindezt csak azért írom le, mert amikor külföldön tartózkodom, talán még érzékenyebben reagálok az otthonról érkező hírekre. Mára azonban valahogy elegem lett abból, amivel kábítani akarnak. Most épp a vagyonnyilat-koncot vetették oda a médiának, hát azon csámcsog. Mindannyian tudjuk, hogy a vagyonnyilatkozatok nyilvánosságának nagyjából annyi jelentősége van, mint aktus előtt a hajzselének. A legkevésbé sem érdekel, hogy melyik képviselő hogyan ver át az anyagi helyzetének megosztásával. Ha volna visszatartó ereje a korrupcióval összefüggésben, akkor hasznos lehetne. De nincs! Semmi! És én nem akarok senki zsebében turkálni. Ha tisztességesen szerez valaki, hát gyarapodjon. Ha meg tisztességtelenül, úgy sújtsanak le rá a törvény szigorával. Patetikus? Az. Naiv? Az. Így lenne normális? Így.

mediabol3
Készültem arra is, hogy foglalkozom Andy Vajnával a temetése apropóján. A személyével kapcsolatban kifejezetten ambivalens vagyok. Amit a filmes szakmában tett az USA-ban és idehaza, azt elismerem és tisztelem érte. Kivételes, hisz kevesen értek el annyit, mint ő. Amit világpolgárként és – fogalmazzunk így – életművészként tett, az a magánszférájába tartozik. Egy nyitott társadalomból érkezett, így álszent sem volt. Nem mutatta magát másnak, mint ami. Senkinek nincs joga pálcát törni felette. Sokan tanulhatnának tőle. Ami a politikai kapcsolatrendszerét, s az ezzel együtt járó előnyöket illeti, arról megvan a véleményem, meg arról a rendszerről is, amelyben a dolgok így működnek. A véleményem tehát Andy Vajnáról épp oly összetett, mint amilyen komplex személyiség volt maga is. Ám a magyar médiában ennek a sokszínűségnek a nyomát sem látom. Ott lihegnek Schwarzenegger nyomában, mert az ő jelenléte igazi szenzáció. Igyekeznek úgy fotózni a miniszterelnökkel való bevonulását, hogy a méretkülönbség ne legyen kínos. Mutatják Rogán könnyeit. Andy Vajnát pedig ki így, ki úgy próbálja meg kisajátítani. Mintha ő maga ott sem volna.

Bocs, tényleg felbosszantottam magam. Engedjük el ezt a napot.

Képek forrása: emkhk.bme.hu / media.mandiner.hu / hvg.hu / nlcafe.hu

Forrás: BloggerBob