péntek, május 24, 2019
728x90 EU Imagery

Még pontosan emlékszem, hogyan kellett határátkeléskor az előre betárazott szappant, Colát, pénzt, ezt-azt csúsztatni a határőröknek a magyar-román határon. Akik átéltek hasonló helyzetet, többnyire kiterjesztették ezt az alaptapasztalatukat Románia és a romániai románok egészére. Abból, ahogy a nyugat-magyarországi városok piacain a burgenlandi bevásárlóturisták hangoskodtak, a 171 burgenlandi település összes lakosára volt szokás bizony dehonesztáló következtetést levonni.

Valahol persze mindenki érzi, hogy ez így egyrészt a legkevésbé sem indokolt, másrészt teljességgel igazságtalan. A közösségek megbélyegzése mégis így működik. Ezektől a stigmáktól aztán hihetetlenül nehéz megszabadulni. Ráadásul többnyire azok szenvednek hátrányt tőle, akiknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy milyen kép alakult ki a közösségükről. Így működik ez etnikai, vallási, illetve a legkülönfélébb, többnyire az identitással összefüggő csoportokkal.

penzes
Hasonló helyzettel a politikai porondon is találkozunk. Az utóbbi hónapokban több alkalommal is Angliában kellett töltenem hosszabb, rövidebb időszakokat. Túlzásnak tűnhet, de én a magam részéről érzékelni vélem, hogyan nő hétről hétre a feszültség a brexit miatt. Jelentős részben ez nyilván a kialakult patthelyzetnek köszönhető.

Tény, hogy a népszavazás alkalmával többen szavaztak a kilépésre, mint a bennmaradásra. Tény azonban az is, hogy nem a szigetországiak többsége szavazott az Eu-val való szakításra. Mégis, az az általánosító kép alakult ki Európa szerte, hogy a britek ki akarnak lépni az Unióból, függetlenül attól, hogy egy újabb népszavazásnak a korábbival ellenkező végeredményét borítékolni lehetne.

brexit
Én úgy látom, a britek mindennél jobban rettegnek a megállapodás nélküli kilépéstől. Valójában azonban világos, hogy többségük a távozást se az egyszer már elutasított megállapodás mellett, se egy új, számukra kedvezőbb megállapodás – ennek az esélye szinte a nullával egyenlő – keretei között sem szeretné. Mára pontosan láthatóak, érzékelhetők a lehetséges, s a szakemberek által tragikusnak ítélt következmények. Az egyre növekvő feszültség éppen ennek köszönhető.

Mégis, a britek a kisebbségben lévő választási többség szavazatai miatt megkapták a maguk pecsétjét. Ők azok, akik elsőként fordultak szembe az Eu-val. Ők azok a renitensek, akik, ha kilépnek, súlyos következményekkel, ha valami csoda folytán mégis bennmaradnak, jó darabig azzal kell szembesüljenek, hogy ti, barátaink, bizony jobb, ha csendben vagytok, meghúzzátok magatokat, s örültök, hogy a történtek után egyáltalán megtűrünk benneteket.

Ahogy minden ország, úgy jelentős részben a mi hazánk nemzetközi megítélését is döntően befolyásolja a mindenkori kormány működése. A 2018-as választásokon a voksolók többsége újra nemet mondott a korábbi és a jelenlegi ellenzék ajánlatára, s igent a programalkotásra jószerivel nem is kényszerülő Fidesz-KDNP politikájára. Nem az ország, de még csak nem is a választópolgárok többsége. A vereséget ennek ellenére tudomásul kell venni. Ilyen a demokrácia, még akkor is, ha azt a törvényalkotás eszközeivel erőteljesen maga felé hajlította a rezsim.

brusszel
A kérdés csak az, hogy a szavazók többsége mire mondott igent? Arra a politikára, amely szavakban bevándorlás ellenes, de pénzért állampolgárságot osztogat? Arra, amely bekebelez 2826 milliárd értékű magánnyugdíj pénztári vagyont, miközben idegen állampolgároknak osztogat 300 ezres nyugdíjakat? Arra, amely az egészségügy és az oktatás helyett határon túli és magyarországi stadionokra fordít milliárdokat? Arra, amely kevesek számára tesz lehetővé épp ésszel felfoghatatlan mértékű gyarapodást? Arra, amely lehetetlen helyzetbe hozza a külhoni magyarokat azzal, hogy folyamatosan konfrontálódik szülőföldjük kormányzatával? Arra, amely nem képes olyan alternatívát kínálni fiatalok és középkorúak százezreinek, amely itthon tartaná őket? Arra, amely folyamatosan rombolja Magyarország hírnevét a világban? Arra, amely ostobának gondolja, s ostobaságban is igyekszik tartani az állampolgárait? Arra, amely azt állítja, hogy Brüsszel veszélyes, s e metaforán keresztül a szövetségeseit érintő újabb és újabb hazugságokkal riogatja Magyarországot? Aligha.

Hosszú ideig ’56-tal, ’89-cel, a páneurópai piknikkel azonosították Magyarországot. Meg Puskással, s talán néhány Nobel-díjassal. Mára azonban Orbán és a rendszere stigmatizálja az országot, s a magyarokat. Brüsszelben persze tudják, hogy egy ország soha nem azonosítható azzal, amit a kormánya képvisel. Napjainkban azonban, ahogy a britekről a brexit, úgy a magyarokról Orbán jut eszébe annak, aki nyitott szemmel jár Európában. Nekünk meg marad a szégyen. Félek, irgalmatlanul hosszú időbe fog telni, amíg megszabadulunk ettől a bélyegtől.

Képek forrása: erdon.ro / infostart.hu / m.atv.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all