Regős Róbert: Az Orbán-stigma
Még pontosan emlékszem, hogyan kellett határátkeléskor az előre betárazott szappant, Colát, pénzt, ezt-azt csúsztatni a határőröknek a magyar-román határon. Akik átéltek hasonló helyzetet, többnyire kiterjesztették ezt az alaptapasztalatukat Románia és a romániai románok egészére. Abból, ahogy a nyugat-magyarországi városok piacain a burgenlandi bevásárlóturisták hangoskodtak, a 171 burgenlandi település összes lakosára volt szokás bizony dehonesztáló következtetést levonni.
Valahol persze mindenki érzi, hogy ez így egyrészt a legkevésbé sem indokolt, másrészt teljességgel igazságtalan. A közösségek megbélyegzése mégis így működik. Ezektől a stigmáktól aztán hihetetlenül nehéz megszabadulni. Ráadásul többnyire azok szenvednek hátrányt tőle, akiknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy milyen kép alakult ki a közösségükről. Így működik ez etnikai, vallási, illetve a legkülönfélébb, többnyire az identitással összefüggő csoportokkal.
Tény, hogy a népszavazás alkalmával többen szavaztak a kilépésre, mint a bennmaradásra. Tény azonban az is, hogy nem a szigetországiak többsége szavazott az Eu-val való szakításra. Mégis, az az általánosító kép alakult ki Európa szerte, hogy a britek ki akarnak lépni az Unióból, függetlenül attól, hogy egy újabb népszavazásnak a korábbival ellenkező végeredményét borítékolni lehetne.
Mégis, a britek a kisebbségben lévő választási többség szavazatai miatt megkapták a maguk pecsétjét. Ők azok, akik elsőként fordultak szembe az Eu-val. Ők azok a renitensek, akik, ha kilépnek, súlyos következményekkel, ha valami csoda folytán mégis bennmaradnak, jó darabig azzal kell szembesüljenek, hogy ti, barátaink, bizony jobb, ha csendben vagytok, meghúzzátok magatokat, s örültök, hogy a történtek után egyáltalán megtűrünk benneteket.
Ahogy minden ország, úgy jelentős részben a mi hazánk nemzetközi megítélését is döntően befolyásolja a mindenkori kormány működése. A 2018-as választásokon a voksolók többsége újra nemet mondott a korábbi és a jelenlegi ellenzék ajánlatára, s igent a programalkotásra jószerivel nem is kényszerülő Fidesz-KDNP politikájára. Nem az ország, de még csak nem is a választópolgárok többsége. A vereséget ennek ellenére tudomásul kell venni. Ilyen a demokrácia, még akkor is, ha azt a törvényalkotás eszközeivel erőteljesen maga felé hajlította a rezsim.
Hosszú ideig ’56-tal, ’89-cel, a páneurópai piknikkel azonosították Magyarországot. Meg Puskással, s talán néhány Nobel-díjassal. Mára azonban Orbán és a rendszere stigmatizálja az országot, s a magyarokat. Brüsszelben persze tudják, hogy egy ország soha nem azonosítható azzal, amit a kormánya képvisel. Napjainkban azonban, ahogy a britekről a brexit, úgy a magyarokról Orbán jut eszébe annak, aki nyitott szemmel jár Európában. Nekünk meg marad a szégyen. Félek, irgalmatlanul hosszú időbe fog telni, amíg megszabadulunk ettől a bélyegtől.
Képek forrása: erdon.ro / infostart.hu / m.atv.hu
Forrás: BloggerBob