Regős Róbert: A sivatag igazsága

Ahol most járok, minden tiszta és egyértelmű. Nem, nem maga az ország, az itt is bonyolult, rendkívül összetett, feszültségekkel terhelt. A hely az. Még csak nem is az építmény, amely méreteivel egyszerre nyűgöz le és borzaszt el. Arról mind a mai napig vitatkoznak. Sok kérdésre adott választ és megoldást, de okozott rengeteg kárt is.

Az, hogy meg kellett építeni, nem volt igazán kérdés. Egyáltalán, 45 ℃ mellett nem nagyon vannak kérdések. Tízezrek dolgoztak rajta, állítólag napi 19 órában. Évezredes templomokat, sírhelyeket telepítettek át a műemlék mentő akciók során. Négyezren vesztek oda az építkezés alatt, a családok azonban büszkék voltak, ha valaki közülük munkásként részese lehetett az emberi ésszel alig felfogható csoda megteremtésének.

sivatag
Itt és most azonban nem ez foglalkoztat. Sokkal inkább az, hogy ennek a gigászi küzdelemnek legalább volt értelme. Aki az életét áldozta a megépítéséért, tudhatta, hogy az áldozata milliók sorsát könnyíti meg. Én meg itt állok az irdatlan falak és kőtömbök tövében, a szó legszorosabb értelmében akár egy porszem, és azon tűnődöm, vajon a mai kor emberének megadatik-e az a kegyelmi állapot, hogy valami tényleg értelmeset, az emberiség számára hasznosat, előre mutatót tegyen?

Én a legjobb tudásom szerint, amióta gondolkodó lénynek tudhatom magam, törekedtem a jóra. Azt hittem, szerencsésnek mondhatom magam, hisz lehetőségem volt adni. Számomra sokáig nem volt jobb érzés annál, hogy segíteni tudok másokon. Mára azonban mintha megfordult volna a világ. Az eszemmel tudom, minden dolognak van színe és fonákja. De az miért van, hogy mára mintha csak fonák volna?

A világról sok féle képpen gondolkodunk. Van, hogy leírjuk, közzétesszük. Soha nem azért, hogy azt jelezzük, csakis így, vagy úgy lehet értelmezni a dolgokat. Leginkább azért, hogy beszéljük meg, gondolkodjuk át együtt, ami körülöttünk történik. De ez nem megy. Már ez se megy. Magyarországon, ha másképp gondolkodsz, mint az ideológiailag felvértezett véleményalkotók, akkor azonnal megpróbálnak eltaposni, fizetett bérencnek neveznek, bértollnoknak. Kígyót, békát kiáltanak rád, megaláznak minden lehetséges módon, s próbálnak ellehetetleníteni a közéletben, az üzleti ügyeidben, a becsületedben. Akik pedig mögötted állnak, nem tesznek, talán nem is tehetnek semmit.

sivatag1
Ha segíteni akarsz, gyanakodva figyelnek. Azt mérlegelik, mi lehet a célod? Milyen hátsó szándékok vezérelnek. Fel sem merül az emberekben, hogy a mai világban is létezhet önzetlenség. Ha meg elkésel a segítséggel – sajnos volt ilyen is – akkor egyenesen te vagy az oka, a megkésett segítségből adódó következményeknek.

A legszörnyűbb azonban, amikor a közvetlen környezeted fordul veled szembe, méghozzá meglehetős érzéketlenül. Amikor azok, akik között felnőttél, akik alapvetően befolyásolták, hogy olyanná váltál, amilyen vagy, szóval ők sem értik, mit miért teszel? Az a szerepvállalás, amit a legjobb tudásod szerint a legátfogóbb értelemben vett közösség érdekében, teszem azt a gondolkodás szabadságáért végzel, az ő szemükben felesleges, s a másra is fordítható energiák felemésztése. Az, amit te korrekt eljárásnak tartasz, szerintük megengedhetetlen elviselése, hogy kihasználjanak. S aztán amikor időről időre a sors őket látszik igazolni, mert persze előfordul ilyen is, s te érzelmeidben a padlóra kerülsz, ahelyett, hogy segítő kezet nyújtanának, hátat fordítanak neked.

Kerülnék minden pátoszt és szentimentalizmust, mégis, elkerülhetetlenül kívánkoznak ide Babits sorai:

Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
Ami betüt ágam irt a porba,
a tavasz sárvize elsodorja.

sivatag2
Én már alig értem ezt a világot. Itt állok ennek az iszonytató építménynek a tövében, ahol minden tiszta és világos. Ha nincs nálad víz, szomjan halsz. Ha eltávolodsz az úttól, a perzselő nap pusztít el. Itt a puszta létezésért is nap mint nap meg kell küzdeni. Gesztusok, szimbólumok, metaforikus beszédmód helyett itt csak tények vannak. Nálunk viszont otthon csak értelmezések. Olyan az érzése az embernek, hogy talán jobb volna innen haza se menni, mert az a világ, ami otthon vár, romlott és hazug. Hogy lassacskán itt a vége.

Képek forrása: meteoline.hu / gittegylet.hu / accessmasterstour.com

Forrás: BloggerBob