Dőlnek a statisztikai adatok a legkülönfélébb dolgokról. Ebben aztán az a szép, hogy mindenki úgy értelmezi őket, ahogy akarja. Az egyre jobban és jobban teljesítő Magyarország például a 2018-as 2,2 %-os államháztartási hiánnyal a kormánysajtó szerint egészen jó eredményt produkált.
Igaz, hogy az uniós átlag 0,6 %. Ez ugye a mi hiányunknak a harmadát se éri el. Igaz az is, hogy a tagállamok fele nem produkált hiányt. Németország és Hollandia 1,5 %-os, Luxemburg és Málta még ennél is nagyobb, 2 %-os többlettel zárta az évet. S hogy ne legyünk igazságtalanok és ne hasonlítsuk a mi adatainkat a nálunk fejlettebb országokéhoz, érdemes megjegyezni, hogy a sokak által lesajnált Bulgária is 2 %-nál nagyobb szufficitet ért el. Mi e mutató tekintetében is a sor végén kullogunk, az 5. leggyengébb mutatóval.

Szavakban jók vagyunk. Remekül el tudunk adni bármit. Most éppen azt, hogy csökken a hiány. Igen, tény, hogy csökken. De miért ülünk még mindig szégyenpadon? Miért kell annak örülni, ami nem örömteli? Miért kell folyamatosan kozmetikázni a dolgokat? Miért kell annak örülni, hogy 2019 végére tarthatónak tűnik az 1,8 %-os hiánycél? Azzal a rangsornak ugyanúgy a végén kullogunk. Az várhatóan továbbra is nagyságrendileg az uniós átlag háromszorosa körül mozog majd.

Most is valami ehhez hasonló érzés feszül bennem. Hiába jelennek meg egyértelmű adatok arról, hogy fogyunk. 2019 első két hónapjában érzékelhetően kevesebb gyerek született és többen haltak meg, mint az előző év hasonló időszakában. Ahogy nő ez az olló, úgy fogy a magyar. Komolyan elhiszi valaki, hogy a gyerekvállalási kedvet növelni lehet a lakáshoz jutás támogatásával? Mikor működött ez? Szerintem hasonló program soha, sehol nem vezetett eredményre. Egyszerűen belátható, hogy a lakhatás minősége és a gyerekszám fordítottan arányos. A legszerényebb körülmények között élők körében a legnagyobb a gyerekszám.

Egy forgatáson a színfalak mögött legalább van profi kisegítő személyzet, aki hozzásegít ahhoz, hogy a jelenet férfi szereplője már eleve nagy tehetséggel jelenjen meg a szobában. Az egyre fogyó idő sürgetése azonban nemcsak vágylohasztó, de egyenesen stresszes helyzetet teremt. Az egész olyan, mintha Orbán Viktor leselkedne be a hálószoba ablakán. Úgy, mint azon a máig értelmezhetetlen, spontán, a házon belülről készült felvételen, amikor megérkezett a virágcsokrával Törőcsik Marihoz. Máig nem értem, miért kellett a művésznőt ilyen helyzetbe hozni.

Apropó, számolt valaki azzal, milyen összefüggés van az itthon csökkenő gyerekszám és a hazájukat elhagyó magyarok százezreinek külföldön született gyerekei között? Ha azok a gyerekek itt születnek meg, talán nem is volna ennyire lehangoló a kép. Szóval, nem a csoktól lesz itt gyermekvállalási kedv, hanem attól, ha lesz ebben az országban harmónia. Mert jelenleg nincs. Egy a saját nagyszerűségébe részegült politika csak akadálya lehet minden természetes folyamatnak. Ilyen körülmények között pedig hiába agyalnak itt az okosok, nem fog változni semmi.
Képek forrása: vg.hu / lokal.hu / 444.hu / promenad.hu
Forrás: BloggerBob
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!