Regős Róbert: Tiborcz, Mészáros és az aranyhal

Lehet-e a nemzetért, a nemzeti értékekért, a Kárpátok vonalától a burgenlandi mezőkig nyújtózó magyar tájakért való kiállásnak szebb bizonyítéka a könnyűzenei szcénában, mint S. Nagy István örökérvényű sorai:

Nekem a Balaton a Riviera,
Napozni ott szeretek a homokon,
Nekem csak jó estét a buona sera,
nem töröm más szavakon a kobakom.

Nincs ebben a dalban semmi okoskodás. Semmi „Páris, az én Bakonyom” szerű nyugatért rajongás. Se a „nem Páris, sem Bakony / vér és takony” utálkozása. Csak egyszerű kötődés. A Balaton szeretete. Mert – őszintén szólva – a Balatont nem lehet nem szeretni. Meggyőződésem, hogy millióan vannak ezzel így. A Balaton a miénk, akár a tér, ahol felnőttünk. Ha jut valakinek akárcsak egyszer az életben egy balatoni nyár, arra egész életében nosztalgikusan fog visszagondolni, csendben dúdolgatva, hogy „ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt / vitorláshajónk.” Éppen ezért a Balatont nem lehet kisajátítani.

Ezt a tavat persze imádták a nagyfőnökök is. Rákosi egyenesen rajongott érte. Nála állítólag csak Kádár élvezte jobban az ott töltött időt. Ha tehette, több hónapot is a legendás Aliga II-ben időzött. Aki ismeri a környéket, megérti ezt az olthatatlan vonzalmat. Régebben kevesebben, újabban azonban vannak többen, akik ismerik. S ha már megismerték, hát meg is szerették. Olyannyira, hogy meg is akarták szerezni. Ha meg már meg akarták szerezni, hát meg is szerezték. Ilyen egyszerűen megy ez.

Vagy hát azért ennyire mégsem egyszerű. Elvégre nem lehet mindenki a miniszterelnök veje. Oké, hogy csok ide, csok oda, s szurkolok én is, hogy gyarapodjon a magyar, ám még egy olyan potens személyiség, mint a kondukátor, szóval még ő is csak véges számú utóddal képes megajándékozni a hont, ami persze nem feltétlenül baj, hiszen a megszerzett – ma így szokás nevezni – források kevesebb felé oszlanak, s óriási vagyonok koncentrálódhatnak egy-egy kézben.

Vagy ott van ugye a nemzet gázszerelője. Gázszerelő sok van, de hova jutnánk, ha mindegyik a miniszterelnök belső köréhez akarna tartozni? Miféle kör volna az? Mindenki úgy gondolna rájuk, hogy szegény gázszerelők. Ám ha csak egy olyan gázszerelő van, akit a miniszterelnök közelsége a magasba emel, az ő jóléte, mint rész az egészben, a többi gázszerelőre is kisugározhat, s magáénak érezheti mindegyik azt a fantasztikus felemelkedést.

tbma
Ha viszont van elegendő forrás, s a vő és a gázszerelő beszélő viszonyba keveredik egymással, ugyan ki korlátozhatná a gondolat szabadságát? Ki találhatna kivetnivalót abban, hogy konszenzus alakuljon ki közöttük a további, immár együttes gyarapodásról? Szabad országban élünk. Negyven éven keresztül arról álmodott ez a nemzet, hogy a képzelet szabadon szárnyalhasson, s a tehetség utat törhessen magának. S ha épp Aliga II. jött szembe a tulajdonszerzés gyorsforgalmi útján, hát bolond, aki nem él a lehetőséggel. Valahogy így eshetett, hogy Tiborcz és Mészáros különböző cégeiken keresztül megvetette lábát az egykori pártüdülő területén. A tulajdonosi szerkezetről a Hvg cikkéből kaphatunk átfogó képet .

A képlet itt is egyszerű. Tulajdonolj egy céget (BDPST Zrt.), tarts az érdekeltségi körödben egy cégcsoportot (Konzum-cégek), s ezeken keresztül szerezz többségi tulajdont egy harmadik, a tőzsdén is jegyzett cégben (Appeninn). Ennek egy leányvállalatával aztán vásárold meg a kinézett komplexumot (Club Aliga). Minden jogszerű, a vágyaid szabadon szárnyalhatnak, s a nevedre jó nehéz rábukkanni a gyökereknél. Na persze, ha léteznek oknyomozással is foglalkozó orgánumok, mint pl. a Hvg, akkor fájhat a fejed, mert azért lássuk be, ezek az ügyletek csak-csak irritálják a közt. A legjobb, ha tűzzel-vassal üldözöd az oknyomozást.

tma
Irritálják a közt mindez, persze, hogy irritálja. Különösen akkor, ha a féktelen falánkság mérhetetlen arcátlansággal párosul. Nem keresek analógiákat a rendszerváltás előtti időkkel. Aligán és környékén nyilván akkor sem mozoghattak szabadon a hétköznapi pecások. Mára azonban egy borsos áron megvásárolt területi jegy elég pontosan meghatározza, hol lehet horgászni, s hol nem. Ezek persze más nagyságrendek. A területi jegy ára mégis sokaknak lehet drága. Tudjuk, az ilyen ember annyit is ér. Mégse kelljen azonban azt hinni, hogy a becsületes munkával szerzett jogok egy milliárdok birtokában működtetett sorompóval egyszerűen érvényteleníthetők.

Elképzelem, ahogy a NER egy tisztességes, bérből és fizetésből élő választópolgára, félretéve napi gondjait, egy hosszú hétvégén baktat a kocsijától a part felé. A fenekező és úszós szerelékét előző este gondosan előkészítette, még a villantókat, műcsalikat is átnézte, hátha rabol majd valami. Aztán eszébe jut, mennyire utálja az asszony, amikor a bojlit főzi. Csendesen elmosolyodik, s arra gondol, hogy majd egy jó rántott pontypatkóval kiengeszteli. A szokásos csonti és trágyagiliszta mellé ezúttal nadályt is vett. Harcsára nem nagyon számít, de egy szép süllő talán felveszi. Aztán, ahogy közeledik a parthoz, egyszer csak lehúzott sorompó állja az útját. Egy másik pecás épp visszafordul, és szomorkás hangon veti oda: Magát se fogják beengedni. Azt mondják azért, mert a pecások szemetelnek a mólón. Talán attól tartanak, mi fogjuk ki helyettük az aranyhalat.

tma1

A NER tisztességes, bérből és fizetésből élő választópolgára most valahogy másképp mosolyog az együgyű poénon. Szótlanul fordul vissza ő is. Nem keres másik helyet. Ő erre a helyre vágyott. Idejár évek óta. Úgyis drága az a területi jegy. Jövőre talán meg sem veszi. Csak hát mi lesz azzal a pontypatkóval?

Képek forrása: nerdblog.blog.hu / 444.hu / ilovebalaton.hu / civilhetes.net

Forrás: BloggerBob