Regős Róbert: Esterházy, a kultúrateremtő
Próbálok minél kevesebb dologra túlzott ingerültséggel reagálni. Az ember igyekezzen óvni az egészségét. Az Esterházy Pétert érő mind gyakoribb, többnyire mérhetetlenül ostobán nacionalista támadások azonban feldühítenek. Érzékeny pont ő az életemben. Ismertem személyesen. Nem olvastam tőle mindent, de viszonylag talán elég sokat. S amit olvastam, az minden esetben lenyűgözött.
Lenyűgözött egyebek mellett a nyelvezete. Az, ahogy képes volt a magyar nyelvet elvinni szinte a végső határokig. Azt nem merem állítani, hogy kimeríteni, mert nagy valószínűséggel a nyelvünkben rejlő lehetőségek kimeríthetetlenek. Én azonban nem ismerek egyetlen szerzőt sem a kortárs magyar irodalomban, aki oly természetességgel mutatta meg, hogy igen, a mi nyelvünk még erre is képes. A maga idején és a maga módján talán Jókai is ezt csinálta. A lényeges itt ez: a maga idején és a maga módján. Az ő nyelvhasználata az ő korával korrelált. Ez egyben azt is jelenti, hogy Jókai szépséges nyelve napjaink világával köszönő viszonyban sincs.
Aztán lenyűgözött Esterházy gondolkodása is. Az, hogy elérte, amire eddig egyetlen politikai kurzus sem volt képes. A világon mindenütt felkapták a fejüket, ha fordításban is megjelentek a művei. Hoppá, itt valami fontos történt. Valami, ami bennünket is érdekelhet, ami nekünk is fontos, lényegi, hisz érint bennünket. Magyar szerzőket a legritkábban jelentetnek meg ok nélkül külföldön. Esterházy azonban elhelyezte, tényezővé és láthatóvá tette Magyarországot Európa térképen. Eddig jobbára csak a tudomány és a művészet tudta ezt elérni. Épp most teszik tönkre mindkettőt. Meg talán Rubik Ernő.
Erre most jön valaki, s bejelenti egy, a közhiedelem szerint komolynak tekinthető plénum előtt, hogy Esterházy Péter kultúraromboló. Ez itt egy blog. Nem igazán tudom, mit engedhetek meg magamnak e sorok között, s mit nem? Azt sem tudom és nincs is kedvem mérlegelni, hogy Takaró Mihály közszereplő-e, vagy sem? Ezért aztán a jelzőket, amelyek a hír hallatán kikívánkoznak belőlem, inkább kerülöm. Leginkább talán azért, mert Esterházy a nyilvános megszólalásai során mindig kerülte a vulgarizmust, eltekintve azoktól a helyzetektől, amikor annak irodalmi értéke volt. Hozzá volna méltatlan, ha a támadáshoz méltó, ám Esterházytól idegen hangütéssel reagálnék.
Egy olyan ember akarja most Esterházy Pétert kirekeszteni a tanítandó magyar irodalomból, aki szerint nem ártana feltenni magunknak a kérdést, mit tettünk a magyarság megmaradásáért? Azt gondolom, Esterházynál kevesen tettek többet. Persze egy humortalan, öniróniától és leginkább önkritikától mentes közegben ezt nehéz elfogadni. Nem tudom, Takaró Mihálynak hány idegen nyelvre lefordított szépirodalmi műve van – íróként is aposztrofálják ugyanis személyét –, szóval hány alkotása vitte hírét a világba a magyar kultúrának, a magyar irodalomnak?
Ahogy bűnnek tartom azt is, ha a hazai értelmiség ilyen esetekben hallgat. Ha nem áll ki egységesen önmagáért. Az MTA példája pontosan jelzi, mennyire hatékony a szétforgácsolódó, csendes háborgás. Tudom és értem: „egy bizonyos szint fölött, nem süllyedünk egy bizonyos szint alá”. Oda, ahol Takaró véleménye és gondolkodása van. Mégis, akármennyire közkedvelt és szellemes is ez a fordulat, talán ez az egyetlen dolog, amiben Esterházy tévedett. Bizonyos helyzetekben nem maradhatunk csendben. És nem óvhatjuk a kezünk tisztaságát, ha szennyes dolgokhoz kell nyúlnunk.
A 20. század végén, a 21. század elején ő hozzájárult ahhoz, hogy a magyar kultúra megtalálja helyét az új időkben, egy új világban. Igazi kultúrateremtő személyiség volt. S most, három évvel a halála után olyanok próbálják beletörölni szutyoktól szennyes talpukat, akik méltatlanok a magyarság képviseletére. Ha ezt szó nélkül tűrjük, megérdemeljük, hogy eltűnjünk a történelem süllyesztőjében. Aztán meglehet, Esterházy csak röhögne egy jót ezen az egészen.
Képek forrása: 24.hu / 168ora.hu / books.google.com
Forrás: BloggerBob