Regős Róbert: Magyarország jó hely

Mégiscsak jó hely ez a Magyarország. Oké, a „keresztény szabadság”, úgy, ahogy azt újabban Orbán próbálja használni, kicsit zűrös fogalom. Vallásfilozófiai szempontból persze nincs vele semmi baj, viszonylag pontosan értelmezhető. Ebben az orbáni használatban azonban – mint annyi más – erősen zavaros. Ugyanakkor, ha nem értjük, nem feltétlenül bennünk keresendő a hiba. Ezzel összefüggésben csak azért nem élek a „fejétől bűzlik a hal” fordulattal, mert tisztában vagyok vele, hogy a hal (ógörögül ΙΧΘΥΣ) – olykor három fejjel ábrázolva – szépséges ókeresztény szimbólum, s egyben akrosztichon is, de ennek kifejtése nem a jelen poszt feladata. A lényeg, hogy tiszteletlen semmiképp nem szeretnék lenni egyetlen vallással szemben sem.

johely1
A legújabb őrületről, amely egy üdítő márka reklámja körül kavarodott, a minap már megosztottam a véleményemet. Reméltem, pár nap alatt lecseng majd az egész, s elmúlhat majd az a szégyenpír is, amely néhány hazai megmondóember szavai miatt ült ki az arcunkra. Mert én legalábbis úgy vagyok vele, hogy magam is röstellem, ha közjogi méltóságok, miniszterek, államtitkárok, országgyűlési képviselők térdig gázolnak a gyűlöletbeszéd szutykában, s teszik ezt a mi nevünkben, mintha bennünket képviselnének. Ez szörnyen ciki még akkor is, ha nem mi választottuk meg őket. Úgy tűnik azonban, azokról, akik hatalomra emelték ezt a hordát, lepereg a szégyen.

Az üdítős reklám „csodája” ezúttal azonban nem három napig tartott. Pontosan ez jelzi, hogy minden szégyellnivaló ellenére, ami jórészt politikusainknak köszönhető, Magyarország mégiscsak jó hely. Laknak itt még jóérzésű, tiszta gondolkodású, az értékeket a helyükön kezelni képes emberek. Meggyőződésem, hogy ők vannak többségben. Ez az oka annak, hogy ez a szégyenteljes történet még mindig uralja a közbeszédet, s ezért is foglalkozom újra az ezeket övező felháborodással.

johely2
Kommentek ezreiben ítélik el Boldog István bojkottját. Igaz, ott még nem tartunk, hogy emiatt elkerülhetetlenné válna képviselői mandátumának visszaadása. Hiába, „… a demokrácia, abban a formában, ahogyan az Nyugaton létezik, már nincs jelen Magyarországon.” Ezt az a volt finn nagykövet mondta, aki szerint Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Unióban. Egy, a helyi viszonyokat közelről ismerő nagykövet részéről, fájdalmasan hatnak ezek a kijelentések. Sajnálatos módon azonban egybecsengenek saját tapasztalatainkkal. Sőt, egynémelyik kritika tartalmával a kormány még kérkedik is (lásd az illiberális demokrácia eszméjét).

Be kell vallanom, a finn nagykövet szavaira nem a médiában, hanem Vágó István Facebook profilján figyeltem fel. Megszoktam, ha túl sűrű a programom ahhoz, hogy órákat szörfözzek a hírek között, elég az ő bejegyzéseire klikkelnem, és máris képben vagyok az otthon, s a világ dolgairól. Mások mellett épp miatta gondolom, hogy Magyarország mégiscsak jó hely. Mert ő és még sokan mások nem mennek el szótlanul az ilyen ordas nagy ostobaságok mellett. A reakcióját Boldog István hülyeségére leginkább intellektuális riposztnak nevezném.

johely3
Vágó István szintén meghirdette a maga bojkottját. Arra szólít fel, hogy „ne vásároljuk azokat a termékeket, melyek reklámjai a kormánypropaganda médiájában jelennek meg!” Csatlakozom. S bár tudom, a mozgalomnak nyilván csupán szimbolikus jelentősége van, mégis, ez az elhatárolódás elég erővel jelezi itthon és külföldön is, hogy az Orbán-rezsim körül egyre fogy a levegő. Mert az nem lehet, hogy ép érzelemvilágú emberek megakadályozzák a másképp szeretők boldogságát. Az nem lehet, hogy hülyegyerek mosolyú, férfiatlan ostobák, magukat a pólójukon hetero fehér férfinak hirdetve, következmények nélkül rúgjanak bele – akár hasonlat formájában is – mozgássérültek százezreibe.

johely4
Bojkottáljuk Vésey Kovács Lászlót, s vele együtt a Pesti Srácokat! Az nem lehet, hogy a piac tisztességtelen befolyásolásáról írt szakdolgozat birtokában élvezzen valaki a piac tisztességtelen befolyásolásából származó előnyöket. Az nem lehet, hogy pornószínésznővel szelfiző biztonságpolitikai szakértők UFO-élményekből kiindulva értelmezzék biztonságpolitikai helyzetünket. Az nem lehet, hogy egy iszlámgyűlölő filológus felügyelje az MTA-ból kiszakított intézeti hálózatot, s így váljon Magyarország versenyképessé a tudományban. Az nem lehet, hogy egy főpolgármester jelölt ne ülhessen be egy krémesre egy balatonfüredi cukrászdába. Szóval az nem lehet, hogy széthazudják ezt az országot.

Ezek egyetlen facebook-profilról származó bejegyzések az utóbbi napokból. Ezrek, százezrek, talán milliók éreznek elemi felháborodást egy rezsim arcátlan tombolása miatt. Korrupt, ostoba és embertelen ez a rendszer. Ennek ellenére Magyarország pedig igenis jó hely, mert egyre többen emelik fel a fejük, a hangjuk, s egyre többen mondanak nemet mindarra, amit ez a rendszer jelent.

Képek forrása: indafoto.hu / facebook.com / dw.com/de / elsotalalkozas.hu

Forrás: BloggerBob