Regős Róbert: Kövér László és a jó magyarok

Kövér Lászlóra soha nem voltak jellemzők a túlgondolt nyilatkozatok. Ha tévednék, s mégis megfontoltság uralja szavait, akkor még nagyobb a baj.

Sokan vonták össze a szemöldöküket már arra a 2002-es beszédére is, amely szerint, aki nem értékeli a polgári kormány sikereit, akassza fel magát. Nyilván nem szaladtam kötélért, bár kifogásaim már akkor is voltak Orbánék működésével szemben. Persze a politikusok beszédeit többnyire nem kell szó szerint venni. De hát azért mégis. Ha jól emlékszem, akkoriban Kövér, egy elnöki periódust követően, a Fidesz alelnöke volt. Amit ilyen pozícióban mond az ember, az akár a párt álláspontjának is gondolható.

Cseppet sem lényegtelen körülmény azonban, hogy az akasztós kijelentése egy kampánygyűlésen hangzott el. A nagy sajtóvisszhangot kiváltó kijelentéssel kapcsolatban ennek nem igazán tulajdonítottak jelentőséget. Márpedig egy kampánygyűlés azt jelenti, hogy Kövér az övéi között volt. Ahogy annak idején Gyurcsány is, az elkúrós szövegével. És akkor én most megteszem azt a gesztust Kövér szavai felé, amit az őszödi igazságbeszéd nem kapott meg. Azt gondolom, a sajátjai között beszélhet az ember másképp. Lazábban. Radikálisan őszintén. Kövér nyilván nem akart fellógatott embereket látni. Azt viszont komolyan gondolta, hogy aki nincs velük, az menjen a jó fenébe. Ahogy Gyurcsány Ferenc is nagyjából azt közölte a saját közegével, hogy ez így nem megy tovább, másképp kell csinálni.

kover1
Kövér akasztásos megszólalásának ugyanakkor van egy másik aspektusa is, amire szintén nem szokták felhívni a figyelmet. Ez a – nevezzük így – könnyed, bratyizós, bensőséges vulgarizmus nagyon is ismerős valahonnan. A rendszerváltás előtt az elvtársak használták, amikor egymás között hitték magukat. Máig tartja magát a szóbeszéd, hogy Grósz Károly egy szombathelyi, a pártház vasbeton épülettömbjének biztonságában tartott beszédében, közvetlenül a rendszerváltás előtt, azt találta mondani, hogy az ellenzéket pedig szétrúgjuk, akár tyúk a töreket. Hogy valóban így esett-e, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy a politikában soha nincs olyan, hogy egymás között, magunk vagyunk. Aki ezt nem tudja, ne álljon politikusnak. Ezt az elvtársak között, a belső körökben működő beszédmódot Kövérnek volt módja megtapasztalni, elsajátítani. És gyakorolja is a mai napig. Aztán, hogy egy frissebb példát is felemlegessek Kövér bárdolatlanságára, ott van a homoszexuálisokra tett közelmúltbeli kijelentése.

„Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”

Ezeket már mint házelnök mondta egy zuglói fórumon, ami ugye nem feltétlenül az elvtársak szűk köre.

kover2
Kifogytam a gesztusokból, ezért nem fogom a kijelentés látszólag pozitív aspektusait taglalni. Nem mentem Kövér arroganciáját azzal, hogy normális homoszexuálisokról beszél, akik nem szánt szándékkal mások, hanem így születtek, ilyenné váltak. Ennek a megnyilatkozásnak az a vérlázító veleje, hogy nem tartja őket egyenrangúaknak. Pontosabban úgy véli, a normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak. Na, ettől kezdve ne jöjjön senki azzal, hogy miért kell ma Magyarországon a melegeknek, az etnikai vagy vallási kisebbségeknek, egyéb társadalmi rétegeknek az egyenjogúságért, egyenrangúságért küzdeniük? Hát ezért. Mert egy közjogi méltóságot egy ilyen kijelentést követően nem távolítanak el azonnal a posztjáról.

Ennyit az előzményekről. A Magyar Országgyűlés elnöke gyakran beszél a pozíciójához méltatlan módon. Ami a szívén, az a száján, mondhatnánk. Csakhogy ebben az esetben szívproblémái miatt kellene aggódnunk. A fene tudja, miért engedi meg mindezt magának. Talán azért, mert úgy gondolja, ebben a tisztségében bármit megtehet.

kover3
Az átgondolatlan, mondhatni kirekesztő megszólalás legfrissebb példáját Gyergyószentmiklóson produkálta, szombaton. Az Erdélyi Magyar Ifjak nyári táborában demográfiai kérdéseket érintő előadást tartott. Mentalitásváltást sürgetve a következőt találta mondani: az embereket rá kell ébreszteni arra, hogy

„nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek 3-4 gyermeke, 9-16 unokája van, valamennyien magyarul beszélnek, és elkötelezettek a nemzet ügye iránt.”

Tegyük most félre az önmagában is elég ostoba „Mi a magyar?” kérdést. Rágódtak rajta eleget bölcsen, s kevésbé bölcsen. Nem jutottak eredményre. Vélhetően magával a kérdéssel van a baj. Hunyjunk szemet a megválaszolhatatlanságából eredő ostobasága felett, s összpontosítsunk kizárólag Kövér minősítő jelzőjére. A házelnök ugyanis nem a „magyar”, hanem a „jó magyar” definíciójával ajándékozott meg bennünket Gyergyószentmiklóson. A meghatározást hallva az ember alig jut szóhoz. Húzódna vissza, „mint lukba megriadt egérke”. És tényleg nagyon fáj. Ha komolyan venném Kövér szavait, szégyellnem kellene magamat, miközben ő jót röhögne az egészen.

kover4
Nincs 3-4 gyerekem, csak egy. És már valószínűleg nem is lesz több. Egészen bizonyos az is, hogy nem fog 9-16 unoka dédelgetni, ha megvénülök egyszer. Ennek az egyetlen fiúcskának azonban igyekszem mindent megadni, ami a boldogságához kell. Erőmhöz mérten próbálom mindarra megtanítani, amit fontosnak és helyesnek tartok. Nem azért, mert a Kövér-félék erre ösztönöznek, hanem azért, mert ez egy belső késztetés bennem, ahogy mindenkiben. A fiam nem azért született meg, mert egy romantikus éjszaka népben és nemzetben gondolkodva tört rám a buzgalom. További gyerekeim pedig nem azért nem születtek, mert ez a népben, nemzetben való gondolkodás kihunyt bennem. Egyszerűen így alakult. Könnyű belátni, gyermekek nem ott születnek, ahol politikusok noszogatják a szülőket.

kover5
Ami azonban még ennél is szörnyűbb, a házelnök szerint nem jó magyar, aki a fenti feltételeknek nem felel meg. Így én sem. Mi lesz most velem? Vigaszt egyedül az nyújthat ebben a szörnyű helyzetben, hogy sokan vagyunk. S ha jó és rossz szembenállását egymást kizáró ellentétként fogjuk föl, úgy mi, rossz magyarok vagyunk többen. Megkockáztatom, mindenféle kiügyeskedett kétharmadot meghaladó mértékben. Kövér László rossz magyarjai alkotják nemcsak az ellenzék, de a NER zömét is. Méghozzá az okokra való tekintet nélkül. Ráadásul magunk, azaz a nem jó magyarok között tudhatunk jónéhány fantasztikus személyiséget. Janus Pannoniust, Berzsenyit, Petőfit és Arany Jánost, József Attilát, Liszt Ferencet, Bartók Bélát, Semmelweis Ignácot, Szilárd Leót, Teller Edét, Puskás Ferencet, Rubik Ernőt. Folytassam. Egyikük sem fér bele Kövér „jó magyar” fogalmába.

Megtehetném, hogy mostantól szorosan a fal mellett, lehajtott fejjel járok. Szégyenkezve, hogy nem vagyok jó magyar. És szégyenkezem is. Csakhogy nem azért, mert nincs kedvem megfelelni Kövér elvárásainak. Sokkal inkább miatta szégyenkezem. Az össze-vissza beszélő közjogi méltóság és a hatalmát legitimáló közeg miatt.

Képek forrása: nlc.hu / 24.hu / pinterest.com / kutyabarathelyek.hu

Forrás: BloggerBob