Páneurópai Piknik ’89
„Azért kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi.” – mondja az ismert nasi-reklám. Annyira jellemző ránk ez a dicsőséges múlt iránti nosztalgia. Kocsis Máté Palicson a Szent István által kijelölt útról papolt, mintha az egyrészt minden tekintetben egybeesne a Fidesz által követett irányvonallal, másrészt megfelelő zsinórmérték volna a 21. században is politikai, államelméleti, s főleg etikai tekintetben. Ja, és természetesen úgy, mintha az egész, Istvánhoz köthető eseménysor megítéléséről már megnyugtató konszenzusra jutott volna a történettudomány. Kocsis esetében azonban nyilván csupán egy aktuális értelmezésről van szó, amely alkalmas arra, hogy a politika üzenjen a választói tömegeknek.

1989. augusztus 19-e is inkább egy szimbolikus napnak tekinthető legújabbkori történelmünkben. A Páneurópai Piknik – ahogy egyetlen történelmi esemény sem – nem értelmezhető leegyszerűsítve. Lehet vitatkozni azon, hogy miféle politikai alkuk álltak az események hátterében. Lehet vitatkozni azon, hogy Németh Miklós miniszterelnök, vagy Horn Gyula külügyminiszter játszott-e jelentékenyebb szerepet ezekben a folyamatokban. Feltehetően egyikük sem bírt valóban meghatározó szereppel. Mosolyoghatunk azon, hogy nem is volt annyira egyszerű olyan határszakaszt találni, ahol állt még a kerítés, s kellő teatralitással átt lehetett vágni azt.

A főváros és Nyugat-Magyarország olyanná vált, mint egy nagy váróterem. Emberek háltak az utcákon, parkokban. A határsávon belül kezdetben még működtek a régi reflexek. Felírták az ismeretlen autók rendszámát. Aztán elengedték ezt is, mert annyian jöttek. És ez a kavalkád nem zavart senkit. A világ legtermészetesebb dolga volt kenyeret, vizet, egy-egy jó szót, mosolyt adni a messziről jött, a szabadságukat és méltóságukat kereső embereknek.

Ma szenzációszámba megy, hogy Angela Merkel – 2015 óta először – eljön Sopronba emlékezni. Ne legyenek kétségeink. Látogatása nem az Európa védelmében tett újabb erőfeszítéseink elismerésének jele. Ez a vizit nem írja felül mindazokat az aggályokat, amelyek Magyarországgal szemben az utóbbi időkben megfogalmazódtak a jog, a demokrácia és az erkölcs terén. Mi pedig ártatlanságunk és az elszalasztott lehetőségek korát siratva mantrázhatjuk Vörösmarty majd 200 évvel ezelőtti szavaival a Zalán futásából: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”
Képek forrása: hirado.hu / hvg.hu / fortepan.hu
Forrás: BloggerBob
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!