Regős Róbert: Mit mondott Merkel Sopronban?

Pontosan az történt, amire számítottam. Augusztus 20. az egyik talán legkevésbé átpolitizált ünnepünk. Fontos, hisz mégiscsak az államalapításról van szó. De, egyrészt borzasztó régen volt, hatásai pusztán rendkívül közvetve érvényesülnek, másrészt – nem függetlenül ettől – talán a történészeken kívül alig ismerjük a részleteket, alig értjük az egykori események valódi összefüggéseit. Március 15. és október 23. ezért is alapvetően más. Augusztus 20-át nem lehet kisajátítani. Amolyan összmagyar ünnep. Tényleg alkalmas lehetne arra, hogy az összetartozásunk szimbóluma legyen.

Ez persze hiú ábránd. Ráadásul a nyári uborkaszezon idején nehéz elérni az emberek ingerküszöbét. Még az önkormányzati választások előtt alig két hónappal is. Dőlnek tehát a közjogiak és nem közjogi méltóságok részéről a közhelyek, lózungok. Nem irigylem a beszédírókat. Tényleg, mit lehet mondani egy olyan helyzetben, amikor patikamérlegen kell kiporciózni minden szót. Van baj elég, már az erő oldalán is. Érzékelhető, hogy a korábban mindent vivő varázsszavak – Soros, migráció, állítsuk meg Brüsszelt – már nem minden esetben jönnek be. Van, hogy több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak, hiszen akit lehetett, már meghülyítettek velük. Aki meg nem szopta be ezt a tengernyi marhaságot, annak úgyis hiába mondják.

amerkel1
Marad az üres pátosz. Mondják is fennhangon a hazugságbeszédeiket, üveges tekintettel, komoly arccal, egymásra licitálva, mintha a szavaiknak volna bármi veleje. Nincs. S a magyar ember tudja ezt jó előre. Hátat fordít tehát a fővárosnak, és irány a szeretett Balatonja. Szándékosan fogalmazok így, utalva némi iróniával a tulajdonviszonyokra. Merthogy a Balatont a legtöbb magyar mégiscsak a magáénak érzi. Vannak persze néhányan, akikben ez a tulajdonosi kötődés erősebb, s de jure is igyekeznek birtokba venni szépséges tavunkat. Ez a törekvésük részben abban nyilvánul meg, hogy ahova eddig bemehettél, oda váratlanul nem mehetsz be, ahol eddig ismerted a tulajdonos, ott váratlanul más arcok és nevek fogadnak, ahol eddig pontyokat remélhettél, ott pusztulni kezd a nádas, ahol pedig a régi szabadstrandokat élvezhetted, ott kerítés és pénztáros bódé fogad.

Tényleg, nem akarom feszíteni a húrt, de igazából soha nem értettem, miért van az, hogy a tengerparton szolgáltatásokért fizetek, nem magáért a vízért, a gondosan rendben tartott homokért. Napernyőért, nyugágyért, szállásért, ételért, italért, kutyáknak elkerített területért igen. De a part, a víz közös. Ha egy-egy szálloda ki is írja, hogy az adott partszakaszon található eszközöket csak az ő vendégei használhatják, a strandról nem zavar el senki. Nálunk viszont kerítés, kerítés, kerítés mindenütt. Mintha Magyarországnak nem nemzeti gázszerelője volna, hanem kerítésgyártója.

amerkel2

A Balaton azonban még úgy is gyönyörű, hogy már egyre kevésbé a miénk. El kell ismernem azt is, hogy a szolgáltatásai is egyre színvonalasabbak. Nem a lángosra, a főtt kukoricára, a paprikás lisztben megforgatott, jórészt Argentínából származó balatoni hekkre gondolok, hanem az éttermi, szállodai szolgáltatásokra. A fizetőképes hazai és külföldi látogatók valóban egyre magasabb szintű kiszolgálásban részesülnek. Az átlag magyar a puccosabb helyeken azonban egyre kevésbé fizetőképes. Rossz néven is veszi a kormánymédia, ha egy főpolgármester jelölt csak úgy betér egy sütire, kólára, kávéra. Komolyan, én nem is tudom, micsoda vakmerőségre és a körültekintés milyen mértékű hiányára van szükség ahhoz, hogy valaki ilyen felelőtlenségre vetemedjen ellenzéki oldalról.

amerkel3
A relaxált augusztus 20-i ejtőzéshez mindez úgy kapcsolódik, hogy az említett látványos színvonalnövekedés a Balatonnál, s az ország számos más helyén is, napjainkig a turizmus fejlesztését célzó uniós támogatásokból jön létre. A hazai sajtó már két napja – augusztus 20. ide, augusztus 20. oda – azon liheg, mit is mondott Angela Merkel Sopronban. Az origo.hu látványos sikerről beszél az Orbán-Merkel csúcson, meg arról, hogy „a magyar ellenzék nem tudja leplezni csalódottságát, hogy a német kancellár dicsérte az uniós pénzek felhasználását.”

Csűrik, csavarják így, meg úgy a kancellár asszony szavait. Mint minden mondatot, persze lehet is értelmezni így, úgy, amúgy. Ám egy dolog sajnos tény ezekben a szavakban. Az tudniillik, hogy jól, vagy rosszul, de mégiscsak uniós pénzeket használunk fel! Lehet tamáskodni azon, hogy Magyarország fényesnek beállított gazdasági sikerei valódi sikerek-e? Azt viszont aligha lehet vitatni, hogy a rendkívül alacsony szintről induló, így viszonylag könnyen elérhető látványos növekedés alapját a magyar munkavállalók erőfeszítései mellett a külföldi, jelentős részben német befektetések és az uniós pénzügyi támogatások képezik. Ezek nélkül aligha volnának elképzelhetők jelentős útépítések, egészségügyi fejlesztések, a turizmus támogatása, hogy csak ezt a hármat emeljem ki a rengeteg terület közül. Ilyen körülmények között Brüsszel megállítását emlegetni öngyilkosság, Merkelről pedig úgy írni, ahogy azt a propagandasajtó gyakran tette, s nyilván teszi ezt követően is, nemes egyszerűséggel bunkóság.

Képek forrása: portfolio.hu / hu.euronews.com

Forrás: BloggerBob