Regős Róbert: Fogy a levegő - Orbán napi kudarcai
Fura helyzetben vagyok. Egy kicsit el akartam tűnni. Visszavonulni. Magamra, befelé figyelni.
Hogy őszinte legyek – gondolom sokak nagy örömére – néha kezdek belefáradni az olykor értelmetlennek tetsző erőfeszítésekbe. Szóval, szerettem volna magam körül egy kis csendet, nyugalmat. Két okból nem jött össze. Egyrészt, ha felhagysz azzal, amit rendszeresen csinálsz – itt van mindjárt példának ez a blog – akkor azzal rögtön feltűnést keltesz. Hívnak, írnak, járnak a nyakadra, hogy hol a fenében vagy? Eltűnni úgy lehet a legjobban, ha nem teszel semmi feltűnőt. Vagyis, ha ugyanazt csinálod, amit mindig. Másrészt a dolgok alakulása is úgy fordult, annyi minden sűrűsödött egyetlen napba, hogy szinte képtelenség szó nélkül hagyni.
Márpedig Orbán a bevándorlásellenes gyűlöletkampányára építi az oligarchák elképesztő gazdagodásával járó politikáját. A Forbes épp ma számolt be arról, hogy Mészárosék „akkora növekedést tudtak felmutatni egyetlen év alatt, mint még senki … A csoport növekedése szempontjából még mindig politikai beágyazottsága, Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc szövetsége a kulcs.” Elismerem, ez utóbbi kijelentés aligha zavarja a miniszterelnököt, hisz tudomásom szerint eddig még kísérletet sem tett senki az ilyen típusú állítások cáfolatára. Vagyis a Fidesz körein belül ezt szinte természetesnek tartják.
Valljuk be, Orbán ügyesen bánik az Uniót érintő hazai szkepticizmussal is. Persze pontosan tudja, hogy a látványosnak beállított eredményeink uniós pénzügyi és gazdasági hozzájárulás nélkül sehol nem volnának. Ezért aztán kicsit eszelősnek tűnik, amikor kiabál össze-vissza, hogy így, meg úgy meg kell állítani Brüsszelt, ám kenyértörésre soha nem vinné a dolgot. Ezért aztán megítélésem szerint kaján örömmel figyeli a britek bénázását brexit ügyben. Noha tisztában van azzal is, hogy esetleges kilépésüket mi, magyarok is megéreznénk, a brexit lehetőségének már a felmerülését is az ő Brüsszel ellenes küzdelme igazolásának tekintheti. Éppen ezért, az a gyomros, amelyet az Orbánnal együtt Trump-funnak számító Boris Johnson kapott a brit alsóházban, ugyancsak keserű szájízt kölcsönözhetett a magyar miniszterelnöknek. Az, hogy az alsóház nemet mondott a rendezetlen brexitre, s hogy kézzelfogható közelségbe került egy újabb kormányválság a szigetországban, Orbán Brüsszel ellenes vitorlájából is kifoghatja a szelet.
Ezeket a külpolitikai eseményeket kizárólag azért hoztam szóba, mert talán levonható belőlük egy következtetés. Talán ideje volna megtanulnunk végre a diplomácia nyelvét. Sok kellemetlenségtől óvhatnánk meg magunkat, pontosabban sok kellemetlenségtől óvhatnának meg bennünket a minket képviselő politikusok, ha csendesebben, kulturáltabban, többet mérlegelve vernék a tamtamot. Ha nem rontanánk rá olyan értékekre, amelyekhez csatlakoznunk több évtizedes közös álmunk volt, s amelyek lábbal tiprásával nemcsak hülyét csinálnak belőlünk mások előtt, de le is járatják ezt az országot. És ezt egyáltalán nem a kicsinységünkből adódó frusztráció mondatja velem, hanem a józan ész. Ha szövetségeseket keresnénk, s nem az ellenséges arcunkat mutogatnánk Európa felé, talán előbbre tartanánk. Lehet, hogy az oligarchák néhány százmilliárddal szegényebbek lennének, nekünk azonban volnának igazi és őszinte barátaink az Unióban.
Képek forrása: promenad.hu / 24.hu / hu.euronews.com
Forrás: BloggerBob