Regős Róbert: Viktor, Lőrinc – megférnek a naptárban

Úgy tűnik, ebben a visszahúzódós, lazítós időszakomban ez a mostani hét a nagy felismerések hete. Az olvasóim egy része folyamatosan azért kárhoztat, hogy – finoman szólva – elfogultan szemlézem a hírözönt, szándékosan elferdítem a tényeket és kifejezetten arra utazok, hogy lejárassak mindent, ami jobbról jön. Ha lehet, nem foglalkozom azzal, hogy ez a megközelítés igaz-e, vagy hamis. Én megrögzötten hiszek abban, hogy mindenkinek joga van úgy értelmezni a jelenségeket, ahogy akarja. Ugyanakkor azért nem utasítom el élből a fenti kritikát, mert miért is ne fordulhatna elő, hogy valakinek folyamatosan az aktuálisan olvasott szerző függetlenségét és elfogulatlanságát megkérdőjelező olvasatai keletkeznek? Ebben az esetben azonban had’ fűzzem hozzá, hogy bizony, mindez egy blogger bejegyzéseivel kapcsolatosan is érvényes. Azaz, amit beleolvasnak az írásaiba, az legalább annyira jellemzi az olvasót, mint a szerzőt. Szóval, hölgyeim és uraim, csak hajrá.

lorinc viktor
Visszatérve a nagy felismerésekhez, s táptalajt kínálva kritikus olvasóim újabb támadásaihoz, az olvasásnak – merőben személyes okokból, s remélhetőleg csak ideiglenesen – egy olyan módját igyekszem gyakorolni mostanában, amelyet leginkább talán nem szisztematikus olvasásnak neveznék. Ahogy a fiatalok újabban gyakran mondják, csak úgy random szörfözök a szövegek és site-ok között. Nem keresek semmit, egyszerűen belebotlok dolgokba, aztán ha ezek között akad olyan, amely eléri az ingerküszöböm, akkor írok róla. Ezek olykor vicces, általam is csak félig komolyan vett összefüggések, máskor viszont – épp az olvasás megújult metodikájából adódóan – olyan észrevételek, amelyekre végül rácsodálkozunk, holott már jó hosszú ideje szinte kibökték a szemünket, ám mi mégsem vettük észre azokat.

Az Index fejléce ugye megvan? Ott, a dátum alatt közölni szokták az aktuális névnapokat is. Hát, a csütörtöki napon, a reggeli kávé mellett egy jó hosszú svenkkel indítottam el a szemem ezen a fejlécen a képernyő baloldali szegélytétől a jobboldali keret irányba. Lassan, komótosan, akkurátusan haladtam. Mivel a rovatok felsorolásában túl sok izgalmat nem leltem, épp ott tartottam, hogy vagy elindulok tekintetemmel lefelé, a hírek irányába, vagy menten visszaalszom. Ahogy szinte ellenállhatatlanul húzódott lefelé a szemhéjam, egyszer csak megakadt a szemem az aznapi névnapokon. A szemem kikerekedett, az érzékszerveim élessé váltak, a gondolkodásom pedig koncentrálttá. Viktor, Lőrinc.

epulet
Ebben a pillanatban minden megvilágosodott. Viktor és Lőrinc. Biztosan észrevették már sokan előttem ezt az összefüggést, s talán meg is írták, de be kell, valljam, számomra új volt, és megvilágító erejű. Amit évek óta nem sikerült megértenem, most egyszerre világossá vált. Mit szépítsem, nekem fogalmam sem volt arról, mi ez az erős kötelék, ez a mérhetetlen bizalom Orbán és Mészáros között. Hallottam persze összeesküvés elméleteket magam is. Hogy az egyik a másik pénztárosa, hogy majd, ha visszavonul a vezér, a haverja valahogy visszajátssza a kezére mindazt, amit a segítségével összegründolt, hogy stróman, meg ilyesmiket. Be kell valljam azonban, a dolognak ez a része engem soha nem érdekelt igazán. Amit sehogy nem sikerült összerakni a fejemben, az a jogvégzett miniszterelnök és a – Zuckerbergnél okosabb volta ellenére is – egyszerű gázszerelő összeborulása.
De most már a napnál is világosabb. Ha ilyen jól megférnek a naptárban, akkor miért ne férnének meg Felcsúton. Az ember képzelete persze meglódul. Nem néztem utána, hogy Mészáros járt-e egy időben a nála három évvel idősebb Orbán Viktorral a felcsúti általános iskolába. De azt minden további nélkül el tudom képzelni, hogy egy borongós szeptember 5-i délután, kissé kimelegedve a délutáni focitól, az orrukat lógatva leültek valahol egy árokparton. Aztán a kis Lőrinc csendesen megszólalt: Nincs ez jól, Viktor. A nagyobb fiú meg visszakérdezett: Mi nincs jól Lóci? Mire az előbbi: Elkezdődött a suli. Minden olyan kilátástalan. A kis Orbán felállt, hosszasan nézte a lenyugvó naptól pirosló ég alját. Majd hátat fordított neki, s figyelni kezdte a kelet felé egyre sűrűsödő sötétséget. Végül megszólalt: Fel a fejjel Lóci! Teszünk mi még nagy dolgokat. Holnapra megforgatjuk az egész világot! És úgy is lett.

kaja lolo
Ahogy így elmerengtek, végül rájöttek, aznap van a névnapjuk. Viktort akkor még nem üldözte a média, így az idősebb jogán bátran előhúzott egy laposüveget a tornazsákjából, azért óvatosan körülnézett, majd odatartotta barátja orra elé. Az kicsit bizonytalanul vette át a flaskát, mintha nem tudná, mire való. A szemében viszont öröm ragyogott, hogy Viktor még ezt is megosztja vele. Biztató volt ez a jövőre nézve. Kortyolt egyet, majd hosszasan köhögni kezdett. Orbán hátba veregette. Majd belejössz te is a tilos dolgokba. Boldog névnapot, Lóci! – mondta és hosszasan nevetett, mielőtt maga is ivott a pálinkából.

Olyan volt ez a korty, mint egy vérszerződés. Elválaszthatatlanok lettek, hiszen volt egy közös titkuk. Ez az este későbbi barátságuk kovászának bizonyult. Amit közösen összegyúrtak, szépen megkelt, növekedett egészen mostanáig. Mostanra viszont már kezd átdagadni a szakajtó peremén.

Képek forrása: varosikurir.hu / facebook.com / cookori.com

Forrás: BloggerBob