Regős Róbert: Így írnak ők
Elkeserítő jelenség, amikor a kultúra politikai játszmák színterévé válik. Meglepőnek nem mondanám, hiszen a kezdetektől fogva van valami féle gyanakvás, sőt félelem a hatalom birtokosai részéről a művészet világával szemben. A művészethez ugyanis fogalmilag tartozik hozzá szabadság. Az, hogy független, s hogy nem szolgál ki semmit és senkit. Az olyan alkotások esetében, amelyek nem felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, nem beszélhetünk művészetről.
Platón ki akarta tiltani az ideális államból a művészeket. Ez az egyik lehetséges attitűd. Mások kisajátítani akarják. Magyarországon rengeteg példa van erre. Ott van mindjárt Aczél kategóriája, a támogatott művészet. Ettől szinte semmiben nem különbözik a Magyar Művészeti Akadémia koncepciója, de újabban említhetnénk a Petőfi Irodalmi Múzeumot is. Egyre többet hallani betiltott előadásokról. Ez pedig már nemcsak a művészet, de a gondolkodás halálát is jelzi. A támogatástól megfosztott független színházak helyzetét már említenem sem kell.
Egyrészt hiányoznak ennek a feltételei. A támogatások jó részét ugyanis egyetlen vágány mentén osztogatják. S mindig akad, aki kiszolgálja a – hangsúlyosan mondom – a legkülönbözőbb ideológiákat. Ezzel összefüggésben a másik ok az, hogy amihez így a legszélesebb értelemben vett közönség hozzájut, az nem más, mint az ugyanazon ideológiai vágány mentén keletkezett produkciók sokasága. Az, amihez a támogatásokat osztják. Valahogy úgy van ez, mint a királyi Tv, vagy Mészáros médiabirodalma. Reggeltől estig ugyanaz a propaganda dől lassan az elérhető kultúrtermékekből is.
Az utóbbi hetekben, hónapokban ez a művészetidegen tendencia szintet váltott. Megjelent a gyűlöletbeszéd. Gyúrtak rá már régebb óta, hiszen amit Alföldivel műveltek, az aligha nevezhető elfogulatlan beszédmódnak. Őt azonban kezdetben még inkább személyében támadták, s csak később érték olyan atrocitások, amelyek már az általa képviselt értékrend egésze ellenében léptek fel. Esterházy Péter becsmérlése, kultúrarombolónak történő beállítása azonban már egyértelműen a kultúra kisajátítására tett kísérlet volt. Csak az minősíthető kulturális jelenségnek, amit ők annak tartanak. Így aztán ki kell rekeszteni mindent és mindenkit, aki ezzel összeegyeztethetetlen. Mivel se a kormányzat, se a Fidesz részéről nem történt elhatárolódás, joggal feltételezhetjük, hogy egy ilyen értékvilág és egy ilyen beszédmód nem áll távol tőlük.
A gondolkodásról egyre inkább leszoktatott társadalmunk pedig némán tűri a művészetek, s mellette a tudomány kisajátítását. Miért érezné problémának egy gazdálkodó, ha a független színházak elesnek a korábbi támogatásoktól? A családját maga mögött hagyó, az ország nyugati határai mellett megélhetést kereső nyírségi segédmunkást miért zavarná az Akadémia intézeti hálózatának kiszervezése? A létminimum alatt hogy a csudába érdekelne bárkit, hogy miféle morálisan és intellektuálisan züllött alakok tákolják össze sajátos szempontjaik alapján a jövő generációi számára a tananyagot a közoktatásban? Értelmezhető ellenzék híján ezek a tömegek végképp képviselet nélkül maradnak. Leszakadnak, s a hangjukat, a reménytelenségüket nem hallja meg senki.
Képek forrása: atlatszo.hu / szinhaz.hu / drMáriás/facebook.com / index.hu
Forrás: BloggerBob