kedd, november 12, 2019
728x90 EU Imagery

Valaki válaszoljon már nekem arra rendkívül egyszerűnek tetsző kérdésre, hogy miért nem hagyjuk meg a hitet az ember legszemélyesebb, legbensőbb ügyének?

Jó, belátom, ez talán mégsem annyira egyszerű probléma. Én azonban rendre kiborulok attól, ha egy mégoly széles körben elterjedt értékrendet, mint bármely vallásét, annyira kézenfekvő módon terjesztenek ki mindenkire – s ebbe a mindenkibe természetesen én is beletartozom –, ahogy reggel belelép az ember a papucsába, mielőtt kimegy a mosdóba.

Engem annak idején arról senki meg nem kérdezett, egyetértek-e azzal, hogy az alaptörvényünk a fundamentumát a kereszténységbe gyökereztesse. Túltettem magam rajta, tudomásul vettem, merthogy amúgy semmi bajom az ebből az irányból érkező alapelvekkel. Csak épp nem érzem szükségesnek egyetlen vallás nevesítését sem ahhoz, hogy hivatkozási alapul szolgáljon. Egyrészt ezek vallás nélkül is evidenciának tekinthetők, másrészt alig van vallás, amely ne hasonló etikát követne.

asztal
Tudomásul vettem azt is, hogy az állam mindenféle egyházi intézményeket támogat, köztük oktatásiakat is. Persze olyan állami bevételből, amelyet képtelenség szétszálazni, hogy ugyan melyik része érkezik hívő forrásból, s melyik a hittel nem bírók erőfeszítéseiből. Megértem, az államnak az adókon kívül aligha lehet bevétele, így csak azt tudja visszaosztani, amit bedobtunk a közösbe. Tiszta képet pl. az 1 %-ok teremtenek, de hát az annyi volna, mint halottnak a csók.

Ráadásul ott van az az érv is, hogy az egyházi tulajdonban lévő iskolák állami feladatokat is ellátnak. Ez látszólag egészen jól hangzik, csak tessék már megmondani, ezeket a feladatokat állami intézmények ugyan miért is ne láthatnák el? Azért nem rossz bolt ez. A fenntartáshoz jöhet a közpénz, de a működési szabályokat ezek az intézmények sok tekintetben a maguk arcukra szabhatják. Hol teheti meg ezt egy állami iskola, nyakában az intézményfenntartó reguláival.

kereszt
Mielőtt tisztelt honfitársaim rám rontanának, had’ jelezzem, hogy semmi bajom se a hittel, se a vallással. Egyszerűen csak hangot adtam annak, hogy akadnak, akik ezekről a kérdésekről is másképp gondolkodnak, s a kialakult gyakorlatot nem feltétlenül tekintik megkérdőjelezhetetlennek. De hagyjuk is el, tekintsék az eddigieket egy olyan belső monológnak, amelyet nem feltétlenül kell komolyan venni. Magam is – s ezt már korábban jeleztem – úgy vagyok vele, hogy változtatni rajta középtávon aligha lehet.

A hit – természetéből adódó – személyes jellegét igazából két okból hoztam szóba. Az MTI tudósítása szerint tegnap a Parlamentben hatszáz gyermek imádkozott egyebek mellett a nemzet vezetőiért. Ritkán fordul elő velem, de megesik. Alig találok szavakat. És persze egy pillanatig sem a gyerekekre neheztelek. Az ún. Szent Gyermekség Műve magyarországi újraindulásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Szent István Bazilikában. Onnan sétáltak át a Parlamentben. Nem tudtam, hát utánanéztem miről is van szó.

paralmenti ima
A Szent Gyermekség Műve kiemelt célja a missziós lelkület felélesztésén túl az, hogy támogassa a keresztény szolidaritás iránti nyitottságot. Követendő, nemes célnak gondolom. Őszintén. Ám hogy gyerekeknek miért kell a nemzet vezetőiért imádkozniuk a parlamentben, azt nem tudom. Ott, ahol a keresztény szolidaritással összeegyeztethetetlen rendelkezések születnek. Olyan vezetőkért, akik – fittyet hányva a katolikus egyházfő kinyilatkoztatásaira – a nemzet vélt érdekeire hivatkozva a szolidaritás elutasítására buzdítanak. De még ha érdemesek volnának is e legnagyobb tiszteletre, hogy gyermekek foglalják imáikba őket, egy ilyen akció totális anakronizmus. Nemcsak azért, mert a történeti emlékezet jó 80-90 évvel ezelőttről tud hasonló példákkal szolgálni. De azért is, mert a belső, személyes hitnek aligha lehet dolga az állammal, államférfiakkal.

Éppen elég felháborító – s ez a másik ok, amiért ma ezzel a témával foglalkozom –, ha az államférfiak szónak belel a hit, vagy az egyház dolgaiba. A napokban több beszámoló is foglalkozott Kövér László egy augusztusi megszólalásával. Márpedig, ha ő megszólal, arra a sajtó többnyire felkapja a fejét. Ezúttal kicsit megkésve, de most sem ok nélkül. A Reformátusok szárszói konferenciáján ugyanis hozta a szokásos formáját. Egy kérdésre adott válaszában az egyház és a politika szétválasztását mesterséges dolognak nevezete. Ki tudja, mi járt a fejében, amikor ezt mondta. Talán I. Theodosius korába akarja visszavezetni Magyarországot, egészen a IV. századba. Nem tudom, az MSZMP KB Társadalomkutató Intézetének segédmunkatársaként mivel foglalkozott, de valószínűsíthető, hogy se az állam és az egyház különválasztásában fontos szerepet játszó John Locke munkásságának, se Thomas Jeffersonnak a Danbury-i baptistákhoz írott 1802-es levelének a tanulmányozása nem tartozott a szorosabb értelemben vett feladatai közé. Talán épp azért nem, mert az állam és az egyház eltérő státusza akkori elvtársai körében evidenciának számított.

kover szar

Kövér szerint „… keresztény ember nem szavazhat olyan pártokra, amelyek nyíltan, vagy a gyakorlatukban tagadják a keresztény hitelveket…” Most erre mit mondjak? Akad egyáltalán olyan párt ebben az országban, amely így, vagy úgy ne lógna ki ebből a halmazból?

Képek forrása: 24.hu / nepszava.hu / Máthé Zoltán-MTI / Kovács Attila-MTI

 Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all