RoTaPress - Regős Róbert: Deutsch, ha fejben elfárad

Regős Róbert: Deutsch, ha fejben elfárad

Hogyan is szokták mondani a hazai labdarúgás színvonalán mozgó szakértőink? Engem valahogy mindig lenyűgöz a szakmaiságuk.

Ahogy a fantasztikus technikai arzenált felvonultató televízió stúdióban az érintőképernyő érzéki simogatása közben értelmeznek egy-egy stratégiai szituációt. Tudják, amikor focistáink, az európai labdarúgás kontextusában izmosnak aligha mondható önmagukhoz képest is hihetetlenül gyengén teljesítenek. Halad előre a mérkőzés, s a néző számára legtöbbször ólomlábakon telnek a percek. Aztán túléljük az ellenfél rohamait az első 10-15 percben. Majd amikor kicsit visszavesznek a tempóból, megtudjuk, hogy a mieink feljöttek. Sőt, átveszik az irányítást. Jól tolódnak, jól építenek támadást, csak a 16-os előtt elfogy a tudomány. Varázsszavak ezek, kérem, varázsszavak, amelyekkel még a sánta lovat is úgy lehetne eladni, mintha Kincsem leszármazottja volna.

A félidőt követően aztán, a magához képest addig rengeteget bénázó ellenfél frankón berúgja az első gólt. Többnyire ekkor derül ki, hogy egészen eddig afféle wellness hétvégének tekintették a találkozót. Egy ilyen találat a megszeppent szpíkert sajátos módon ahelyett, hogy kijózanítaná, arra ösztönzi, hogy vígasz gyanánt újabb varázsszóval ajándékozza meg a szurkolótábort. A tényszerű közölés helyett, hogy bizony megint elég szarul játszunk, azzal a szómágiával balzsamozza a sebeinket, hogy a csapatunk az öltözőben maradt. Magyarország a költői vénák országa.

Aztán, ha az ellenfél össze is hoz valahogy magának egy öngólt – vagy nem – a végén csak helyére tolja a világ rendjét, s bevág még kettőt a hálónkba. Na, ilyenkor jön az a szöveg, ami miatt ezt az egészet szóbahoztam. Közlik velünk, hogy fiúk mindvégig jól tartották magukat, de a végén fejben elfáradtak. Megvan, ugye? Itt kérek elnézést a példáért mindazoktól, akik érzelmileg kötődnek a hazai labdarúgáshoz és hisznek a felemelkedésében. Nem őket akartam megbántani. Csak kerestem egy működőképes retorikai sémát. A labdarúgás terén én valóban szerény tapasztalatokkal rendelkezem. Meglehet tehát, hogy rosszul látom a dolgokat. A határozott benyomásom azonban az, hogy a közpénzen felépített stadionok mit sem változtattak a hazai labdarúgás színvonalán. Így aztán aligha tehetek mást, mint hogy szorítok a szurkolóknak. Váljanak valóra az álmaik, s legyen végre élvezhető ez az egész!

Szóval, valami ilyesmit érzek én újabban Deutsch Péterrel kapcsolatban. A fejben elfáradást. Túlélte valahogy a kezdés lélekgyötrő nehézségeit. Azt, hogy igazán mindig ott volt a legnagyobbak mellett, de mondjuk közjogi méltóság sehogy se vált belőle. Lássuk be, se egy ifjúsági- és sportminiszteri – az Gyurcsánynak sem volt elég, nem mintha a két személyiség bármiben összehasonlítható volna –, se egy parlamenti alelnöki poszt nem tekinthető a politikai karrier betetőzésének. Inkább az elpuskázott lehetőségek tünete. Tegyük hozzá, Deutsch Sándor esetében rendjén is van ez a marginalizálódás. Ebből a szempontból már Kövér szerepe is erős túlzásnak tekinthető. Mint amikor tévesen áraznak be egy labdarúgót.

Aztán az erős kezdés után Deutsch Elek valahogy beszürkült. Eltemették az Európai Parlament nagy elefánttemetőjébe. Bevett szokás ez. De nem ám úgy, ahogy Navracsics Tibort. Ő egyszerűen útban volt itthon, mert volt véleménye, s az nem mindenben egyezett a kondukátoréval. El kellett tűnnie. Deutsch Vajkot azonban szerintem nem félreállítani akarták, hanem valami komfortos helyre küldeni, hogy relaxálhasson. Mert ennyit azért megérdemelt a régi barátságok okán. S ő ezt láthatóan élvezi is mind a mai napig.

Néha előkapják, ha hülyeségeket kell beszélni. Ahhoz ugyanis remek képességekkel rendelkezik, hogy gátlástalanul – s tegyük hozzá, gondolkodás nélkül – tolja a propaganda dumát. Olyan ez, mint egy színházi előadás, amelyben a főszereplő nem megformálja a figurát, hanem magára húzza a szerepet. Így aztán nem azt látjuk, amit a szerző megírt, vagy a rendező kért tőle, hanem minden esetben magát a kissé narcisztikus színészt. Deutsch Jenőt magát. A laza hipsztert, az egykor sármos szépfiút, aki már csak nyomokban tartalmazza régi önmagát. De még viszi előre az egykori lendület maradéka. Távol áll ő a politikai mainstreamtől. Azonban pont ez teszi alkalmassá bizonyos feladatokra. Senki nem vár tőle túl sokat, senki nem veszi őt túl komolyan, így nem is lehet rajta nagyot bukni.

Deutsch Pál viszont mára mintha fejben tényleg elfáradt volna. Az még megy neki, hogy lazán rárontson Karácsony Gergelyre, aki szerinte eligazításon járt Brüsszelben. A fejtágító tárgya természetesen az volt, hogy az ellenzéki főpolgármester jelöltnek majd migránsokat kell telepítenie Budapestre. Mi más is lehetne egy ellenzékből érkező főpolgármester feladata? Az, hogy bevándorláspárti, megkérdőjelezhetetlen alapvetés. Hiszen ellenzéki, s ehhez már fogalmilag, definíció szerűen tartozik hozzá a migránspártiság. És persze sorosista is, de ezt talán mondanom sem kell. Ahogy a tartótisztje, Jan Timmermans is Soros György embere.

Ja, hogy ilyen nevű ember nem dolgozik az Európai Bizottság mellett? Az Európai Bizottság első alelnökét Frans Timmermansnak nevezik. Számít ez valamit, kérem? Tényleg, nem tökmindegy, hogy Jan, vagy Frans? A lényeg a varázsszó bokor. Az, hogy sorosista, az, hogy bevándorláspárti, meg az, hogy eligazítást tartott Karácsonynak. Deutsch Igort oly régóta nem foglalkoztatja a valóság, ahogy a Fidesz is évtizedek óta fittyet hány a tényekre. A szebb napokat látott bonviván, miután az újságírók elé tárta az aznapra szánt összefüggéseket, diszkréten visszavonult és csendesen elfogyasztotta megérdemelt ebédjét egy aprócska étteremben. Hogy így esett-e, vagy másképp, szintén nem számít semmit. Deutsch Róbert, vagy hívják akárhogy, fejben elfáradt. Már egy keresztnevet sem képes megjegyezni. Megértem. Ebbe bele is lehet fáradni. De ettől még a mi aranylábú focistánk.

Képek forrása: tempofradi.hu / nepszava.hu / Facebook/Ujhelyi István

Forrás: BloggerBob