Regős Róbert: Kövér és a hatalom profilja
Tiltakozás helyett hallgatni gyávaság ( Ella Wheeler Wilcox )
Lábadozás közben az embernek van ideje bőven a restanciáival foglalkozni. Az én esetemben a jó régiek közé tartozott a JFK – A nyitott dosszié című Oliver Stone mozi, a maga 3 órás játékidejével. Tetszett a film egésze, ám ami a leginkább megragadott, s szinte végig fenntartotta a figyelmemet, az egy idézet Ella Wheeler Wilcoxtól. Aki arra adja a fejét, hogy blogot írjon, annak gyakran a legostobább és legdurvább kirohanásokat is el kell viselnie azok részéről, akik másképp gondolkodnak a világról, mint ő. Ez természetes. Mégis az engem féltők, a hozzám közel állók sokszor megkérdezik, mi értelme kitennem magamat e sok igazságtalan gyalázkodásnak. A válasszal mostanáig eléggé zavarban voltam. Wilcox gondolatában azonban rátaláltam azokra a szavakra, amelyeket ezidáig hiába kerestem: Tiltakozás helyett hallgatni gyávaság.
Szóval ezért. Mostantól, ha szükségét érzem, hackertámadások és egyéb fenyegetések közepette, vagy ha tetszik, kifejezetten ezek ellenére is, mottóként fogom használni ezt a sort. Én ugyanis nem fogok hallgatni.
Kövér László a minap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vendége volt. Úgy tűnik, közjogi méltóságaink jobbára olyan közegben szeretnek tartózkodni, ahol szimpatizánsok veszik körül őket. Mivel mai bejegyzésem középpontjában az országgyűlés elnöke áll, ezért nem foglalkozom azzal a némiképp meglepő ténnyel, hogy Orbán Viktor az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön, tegnap – a baráti közegre vonatkozó megjegyzésemnek megfelelően – egy tökéletesen kontrollált térben, az Zeneakadémián tartotta meg ünnepi beszédét. Nyilván jól szelektált közönség előtt. A furcsa csak az volt, hogy a vezér szavaira ezúttal láthatóan kevesen voltak kíváncsiak. A nézőtéren több sor is üresen maradt. Van ilyen, tegyük túl magunkat ezen is. Ám többen felhívták a figyelmemet arra, hogy az utóbbi időben Orbán mintha kevesebbet mutatkozna a nyilvánosság előtt, mint korábban. Nem tudom, így van-e? Tény azonban, hogy egy pillanatra kilépve a baráti közegből, a tegnapi nap sem múlt el kisebb incidens nélkül.
Kövér Lászlónak az NKE-n nem kellett kommunistázó fiataloktól tartania. A kritikai szellem még nem sűrűn fordul meg az intézmény falai között. Remélem, ennek is eljön majd egyszer az ideje. Így aztán a házelnök szabadon hordhatott össze hetet-havat. Szavai azonban hitelesen rajzolják meg személye pszichológiai profilját éppúgy, mint azét a rendszerét, amelynek rendíthetetlen képviselője. Mielőtt hozzáfognánk a csemegézéshez, úgy tisztességes, hogy bevalljam, személyesen nem voltam jelen, így a vonatkozó információim kizárólag az Index beszámolójából származnak. Éppen ezért csak a Kövértől származó betű szerinti idézetekkel foglalkozom.
A ház aranyszájú elnöke, úgy tűnik, ezen a rendezvényen igazán elemében volt. Csak úgy dőlt belőle az őszinteség. Olyan felszabadultan, értsd gátlások nélkül, azaz gátlástalanul beszélt, mintha hipnózisban feküdt volna egy díványon az analitikusánál, vagy épp az éjszakai álmairól számolt volna be, hogy aztán ezekből következtetéseket lehessen levonni a gyerekkori traumáira és a jelenkori frusztrációira vonatkozóan. A nyilvános beszéd közben máskor szigorú szabályok betartására kényszerítő tudatos énjét mintha ezúttal (is) otthon felejtette volna, s szabad áradást engedett eddig elfojtott tudattalanjának.
Ha egy kabarészínészt hallgatna az ember, s nem az Országgyűlés elnökét, jót derülhetnénk azon a zagyvasághalmon is, amit a jogállamisággal összefüggésben hordott össze. Az alkotmánybíróság létében szerinte például „az elitnek az a bizalmatlansága tükröződik …, hogy ha véletlenül a böszme nép szobafestőket, meg mindenféle gyöttmentet választ meg többségbe, akkor legyen már valaki, aki azt mondja, nono. Erre épül az alkotmánybíróság, meg a jogállamiság logikája.” A választói tömeg fogalmát ebben az elmés képben Kövér már kiterjeszti a politikai szimpátiáktól függetlenül a „böszme nép” egészére. Így gondolkodik azokról, akik őt a hatalmi elit soraiba emelték.
A másik ilyen extatikus pontja az eseménynek a kurdok elleni török agresszió első körben való elítélésének megakadályozásával volt kapcsolatos. Ebben a gondolatmenetben is látens ösztönkésztetések lepleződtek le. Kövér itt feltett egy kérdést, amely már önmagában felülír mindent, amit az alaptörvényben is rögzített keresztény értékekről józan ésszel gondolunk. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Fidesz politikájának sok, eddig szinte értelmezhetetlen lépésére magyarázatot ad. A kérdés így hangzott: „… lehet-e … egy Magyarország méretű országnak az érzelmei, és ezen keresztül az erkölcsi érzéke szerint menni, vagy pedig pontosan, hideg fejjel, és adott esetben könyörtelenül kell definiálni a magyar érdeket”? „Egyébként sajnáljuk, ami a kurdokkal történt”. Hát ennyi.
Nem folytatom. A pszichológiai profil elég pontosan kirajzolódik ennyiből is. Nekem meglehetősen torznak tűnik, bár nyilván akadnak, akiknek ez is kedves. Csak azt nem értem, egy ilyen narratíva keretei között hogyan kérhetjük számon a nyugaton a történelem során oly sokszor kétség kívül fájón elmulasztott segítséget Magyarország felé? Többek között épp október 23-án. Így élünk. Ilyen ordas eszmék között. Ilyen gondolatok nyomása alatt. Az önkormányzati választások alakulásában van valami biztató. Annyit talán jeleznek ezek a folyamatok, hogy sokak szerint így nem mehet tovább. Én pedig beszélek, ameddig tehetem, sokadmagammal együtt. Mert tiltakozás helyett hallgatni gyávaság.
Képek forrása: greatthoughtstreasury.com / utisugo.hu / index.hu/MTI / magyarnemzet.hu / kockagyar.blog.hu
Forrás: BloggerBob