Regős Róbert: Háztartásökonómiát a magyarnak

Azért az mégsem járja, hogy Magyarország miniszterelnökének nincs semmi megtakarítása.

Mások hatalmas vagyonokat halmoznak fel a szűkebb és tágabb környezetében. A még tágabb környezet pedig élvezi a csokot, meg hétüléseseken grasszál fel, s alá a világban. Egyáltalán, hazánkra soha nem látott jólét köszöntött a Orbán Viktor vezetése alatt. A bérek folyamatosan emelkednek, s ezzel egyidejűleg a megtakarítások is. Olyannyira, hogy azok nagy részét a magyar lakosság állampapírokba fekteti. A júniusban bevezetett Magyar Állampapír Pluszba például hat hét alatt 1235 milliárdot!

milliadok
Kérdeztem is a minap az egyik öreget a környéken, aki a frissen vásárolt bútorok után kidobott kartonokat szokta összegyűjteni, hogy áll az állampapírokkal. Egy darabig csak nevetett, aztán odavetette, hogy neki csak ilyen papírjai vannak. Aztán mosolyogva ment tovább.

Szóval valami nagyon nincs ezzel rendben. Azzal, hogy az a személy, mi több közméltóság, aki mindezt a hihetetlen jólétet lehetővé tette, semmit nem tud félretenni. Az ország hasít, ő meg sehogy nem jut egyről a kettőre. Értem én, nagy a család még akkor is, ha az egyik gyerek már kirepült a fészekből. De megtörténhet bármi, s akkor ott áll megtakarítások nélkül? Teszem azt elromlik a frigó, hogy komolyabb traumára ne is gondoljunk. Kihez fordulhat? Egy egész nemzet folytat nagy dínomdánomot, ő meg ott áll a csepegő mélyhűtő előtt, s bánatos tekintettel nézi, ahogy semmivé lesz a korábban télire lefagyasztott lecsó.

viktorunk
Annyi mindenre dob össze pénzt ez a liberalizmusba belefáradt kis haza. Pont a miniszterelnökének ne adna? Nem kellene sok. Csak annyi, hogy nyugodtan hajthassa esténként álomra a fejét. Egy ilyen szelíd vágy ne volna respektálható? Ott az 1 %. Vagy a tao. Lehetne gyűjteni egy számlaszámra is, vagy tudom is én. Mondom, ne gondoljon senki horribilis összegekre. Csak annyira, hogyha meglazul egy cserép a felcsúti ház tetején, hát legyen miből kifizetni a tetőfedőt. A mai árak mellett ez azért soha nem két fillér.

Emlékszem, baromira nem értettem, nagyanyám hogyan volt képes a szinte semmiből is takarékoskodni. A szó legszorosabb értelmében fillérekből rakta össze a forintokat, s csúsztatott belőle minden alkalommal az unokájának. Számtalan történetet hallottam arról, hogy a saját temetésükre az öregek a legnagyobb nyomor közepette is összerakták a pénzt. Ha tőlük is kért volna valaki vagyonbevallást, abban biztosan feltüntették volna ezt az összeget. Temetésre x forint a sublótban. Pedig az ugye le sem ellenőrizhető, mint teszem azt egy bankszámla. Mégis bevallanák. Nincs abban semmi szégyen. Összerakták. Szégyen az, ha nem vallják be, pedig be kellene.

fiokos
A legújabb NAT épp most készül visszavezetni fiainkat és lányainkat Európa szellemi erőterébe. Vagy valahova a 19. századba. Leginkább a jó ég tudja, hova. Bevallom, nem olvastam el végig, csak azokra a passzusokra pillantottam rá, amelyekből a sorosista liberális nemzetgyalázó oldalon megint kisebb ribillió kerekedett. Nem is értem, miért akarnak ezek a bevándorlópártiak mindenáron túl nyújtózkodni a takarón. Ez van, ezt kell tanítani, oszt jónapot! Szóval nem tudom, léteznek-e még olyan tantárgyak, amelyek egykor a szépen csengő háztartásökonómiával foglalkoztak. Ha nincs, tessék bevezetni. Ha van, tessék fejleszteni. De ha van, ha nincs, azért azt talán megállapíthatjuk, hogy szükség van rá. Mert az kérem nem megy, hogy ebben a prosperáló országban se a miniszterelnök, se a minimálbérből, se a létminimumon élő állampolgárok nem tudnak megtakarítani. Tanítsák végre meg spórolni a magyart.

Képek forrása: 24.hu / uszod.maxapro.hu / zsurpubi.hu

Forrás: BloggerBob