Regős Róbert: A fiúk fejben elfáradtak

Nos, igen tisztelt olvasóim, bevörösödtem. Úgy hozta a sors, hogy kommunista lettem. Azaz, talán nem is a sors, hanem maga Orbán Viktor. Vagy még inkább Orbán Viktor, a sorsszerű. Azért az milyen lehet már, hogy kimond valamit az ember, és egyetlen szavára tízezrek, sőt, kicsit optimistább becslés szerint akár százezrek státusza változik meg egyetlen szempillantás alatt. Micsoda erő rejlik egy ilyen mágikus szóban, s egyben micsoda mérhetetlen felelősség is terheli a megszólalót. Ilyen körülmények között azt hiszem, én nem is mernék kormányfő lenni. Mondjuk ez a veszély se szeretett hazánkat, se engem nem fenyeget.

evertekelo 2020
Éveken keresztül foglalkoztam itt, ebben a blogban is a különböző miniszterelnökök és a pártvezérek évértékelő beszédeivel. Meguntam. Ennek több oka is volt. Az egyik kétségtelenül az, hogy túl régóta követtem ezeket a megnyilvánulásokat. A másik, hogy talán túl komolyan vettem őket. Többnyire sikertelenül próbáltam meg aztán különböző következtetést levonni belőlük. Erre a kudarcra alapvetően két magyarázatom van.

Az egyik: a magyar politikusok a nyilvánosság előtt jellemzően nem mondanak igazat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tételesen hazudnak. Inkább azt mondanám, kerülik a teljes igazság kimondását. Úgy vannak vele, mint az igazság fényétől ragyogó arcú Mózes a híres Ószövetségi példázatban. Politikusaink azt gondolják, az istenadta nép gyermekei ma sem bírnák elviselni, ha a maga teljességében mondanának ki mindent. Ezért nem vallják be teszem azt a megtakarításaikat. Ezért nem tudhatjuk máig, mi köze a magyar diplomáciának egy korrupt balkáni miniszterelnök kimenekítéséhez. Estig sorolhatnám.

unnamed
A másik, szelídebb magyarázatom retorikai jellegű. Ezek a beszédek mindig átpoetizáltak. Ez egyrészről érthető, hiszen a politikai beszéd lényegéhez tartozik a hatáskeltés. Kifejezetten nagy költők hazája vagyunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy politikusaink méltók volnának ehhez a poézishez. Ők inkább rébuszokban beszélnek. A lárifáritól a dakota viccekig volt már itt minden. A politikai beszédbe oltott silány költészetnek azonban van egy olyan következménye, hogy ezeket a fordulatokat mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja.

Na, valahogy ebből lett elegem, s elhatároztam, hogy 2020-ban nem fogom megnézni az évértékelő beszédeket. Ott egye meg őket a fene, nem fogom bosszantani magam velük. Persze már a gondolat megszületésének pillanatában tudtam, hogy ez szinte lehetetlen vállalkozás. Elképzelhetetlen, hogy be ne gyűrűzzenek legalább szófoszlányok a hétköznapjaimba. De hogy mindez szinte valós időben történjen…

orban 2020
Egy darabig egész ügyesen kerültem a találkozást Orbán legfrissebb szóáradatával. A hálón való szörfözés közben azonban naná, hogy belebotlottam egy élő közvetítésbe. Tényleg erős volt bennem az elhatározás, így már léptem is volna tovább, de akkor megpillantottam Orbán maszatos tenyerét. Az a folt pedig néhány másodpercre a monitor elé láncolt, s hallottam is, amit mondott. De hogy a francba lehet így megjelenni egy miniszterelnöknek a saját évértékelőjén. Ne mondja nekem senki, hogy ez a – mint utólag megtudtam – tintafolt emberivé teszi. Ez így, ha valóban tintáról van szó, egyszerűen igénytelenség, s egyben tiszteletlenség a hallgatóság felé. Ha én így ültem volna le az ebédlőasztalhoz, anyám tutira elzavart volna kezet mosni.

De nem is ez a lényeg. Ez a pár másodperc elég volt ahhoz, hogy megtudjam, ha ’54-ben nem is, hát 2019-ben túlszárnyaltuk Németország teljesítményét. Amíg ugyanis a mi gazdaságunk bővült, az övék visszaesett. Mindig tartózkodtam attól, hogy méltatlan jelzőkkel illessek közjogi méltóságokat. De itt most tényleg az az érzésem, Orbánnak elgurult a gyógyszere. Nem akarok előjönni a magyar gazdaságot fűtő német vállalatok jelenlétével, nem hasonlítom össze se az egy főre jutó GDP-t, se a vásárlókosarat, se az ottani, s az itteni nyugdíjakat. Mennyire kell lesajnálni valakinek a valóságot és a hallgatóságát ahhoz, hogy ekkora marhaságot mondjon. Riadtan és hihetetlen gyorsasággal menekültem egy másik linkre.

lenin 2020
Azt már az összefoglalókból tudtam meg, hogy a miniszterelnök, sokakkal egyetemben, engem is lekommunistázott. Meghatározása szerint ugyanis a liberális ember az a kommunista, akinek van diplomája. Ezért aztán érdemes volt tanulni. Persze Orbán ezzel a kijelentésével a saját és – ha ez nem minősül képzavarnak – a Fidesz homlokára is rányomta az ötágú csillag bélyegét. Hiszen képviseltek ők bizony liberális, sőt, mi több radikális liberális eszméket, s ha nem is ment mindenkinek könnyen, jellemzően diplomával is rendelkeznek. Hülyeség persze ez is, legalább annyira, mint a liberalizmust és a kommunizmust összekötni. A vezér által imádott labdarúgás beszédmódjából véve a fordulatot: félek, a fiúk fejben elfáradtak. Nekem meg rohadtul kezd elegem lenni. Azt hiszem, a legjobb, ha holnap én is kezdeményezek egy nemzeti konzultációt.

Képek forrása: 444.hu / lepeselony.com / index.hu / mandiner.blog.hu

Forrás: BloggerBob