csütörtök, augusztus 13, 2020
728x90 EU Imagery

Azt reméltem, tegnap sikerült kiengednem a gőzt. Tényleg hihetetlenül felbosszantott az a ballagós videó, amelyet ma már a rendőrség is vizsgál.

Miközben a kormány kezét-lábát összetörve igyekszik megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket saját maga gerjesztett a gyűlöletcunami elindításával, mérhetetlen károkat okoz szinte percről percre. Olyan fertőzés ez, amely ellen maszkokkal, fertőtlenítő szerekkel aligha lehet védekezni, mivel a vírus a fejekbe fészkeli magát. Ilyenkor főleg önmaga megnyugtatásárat ír az ember, hogy később ne kelljen szemrehányást tennie magának, amiért hallgatott.

demeter szilard
Az, hogy aluliskolázott embereket könnyű megtéveszteni, talán nem is meglepő. Igaz, a jó erkölcsre való buzgalom még akár őket is kisegíthetné. Egy ilyen ballagási dalos videóra nincs tehát végső felmentés. De mennyivel nagyobb a kártétel akkor, ha írástudók fordulnak szembe a szellem világával. Alighogy befejeztem a tegnapi posztot, Demeter Szilárd írása tolakodott elém a Mandíneren.

Demeterről annyit érdemes tudni, hogy az átpolitizált magyar kultúra egyik megmondó embere a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) élén. Már persze azok számára számottevő ismeret ez, akik bármilyen értelemben függenek a hazai kultúrpolitikától. Ha rutinból akarnék fogalmazni, afféle szürke eminenciásnak nevezném. Ám ahogy leírom ezt a kifejezést, érzem, hogy félrevezető. Demeter ugyanis egyáltalán nem szeret meghúzódni a háttérben. Ő nagyon is – már-már nárcisztikusan – imádja, ha a figyelem rá irányul. Éppen azért nehéz elhinni azt a sok ostobaságot, amit időnként összehord. Nem tudja eldönteni az ember, azért beszél-e össze hetet-havat, mert meg akarja döbbenteni a világot, s ezzel felhívni magára a figyelmet, vagy tényleg azt mondja, amit gondol? A magyar kultúrának egyik sem tesz jót, de azt hiszem, az utóbbi sokkal veszélyesebb.

mi a magyar
A Ki a magyar író? című írását vendégszerzőként, ám a PIM igazgatójaként jegyzi. Figyelemre méltó apróság. Semmi cicó, filozófián pallérozott elméje tudja, vitatkozni, de még vitába bocsátkozni is kizárólag állításokon keresztül lehet. Írásának már az első, a leadet követő mondatában meg is fogalmaz egy alapvetést. „Azt állítottam: magyar író az, aki magyarul ír magyar olvasónak, és azt akarja, hogy száz év múlva is magyarok olvassák.”
Elképzelem, ahogy a magyar kultúrpolitika jelesei ízlelgetik ezt a mondatot, mint kislányok a szájukban olvadó macskanyelvet. Jó, találhattam volna ennél szerencsésebb hasonlatot is. Az eredeti ötletemet – Proust madeleine kekszét – azonban gyorsan elhessegettem magamtól, mert túlságosan kozmopolitának gondolom Demeter írásának megértéséhez. Sokat foglalkoztam már azzal, hogy a NAT irodalom részével az igazi bajom nem az, hogy túl erős benne a kirekesztő eszmék képviselete. Ennél is súlyosabb hibának érzem azt, hogy egy olyan értékrend hatja át, amely már az előző század első harmadában is alig volt tartható. Arra pedig végképp alkalmatlan, hogy 21. századi kompetenciákat sajátítsanak el segítségével a mai diákok.

Attól tartok, Demeter definíciója hasonlóképpen, már az 1939-es, Szekfű Gyula szerkesztette Mi a magyar? című kötetben is anakronizmusnak számított volna. S még mielőtt azzal esne nekem valaki, hogy nemzetidegen vagyok, jelzem, semmi bajom azzal, ha a magyar író magyarul ír.

mai a magyar2
Annyit azonban had’ jegyezzek meg halkan, az ellen sincs feltétlenül kifogásom, ha hébe-hóba mégsem magyarul. A magyarokkal rokon lelkűnek tartott írek joggal büszkék világhírű drámaírójukra Samuel Beckettre. Nos, ő a legismertebb darabját, a Godot-ra várva címűt éppenséggel franciául írta, s aztán az első megjelenését követően csak három év múlva jelent meg angolul. Kérem, jelezze nekem bárki, ha azt hallja, hogy ezzel egy ír kultúrpolitikusnak komoly gondja van.

Egyébként pedig azt, hogy ki magyar, ki nem, meg kellene hagyni az érintett döntésének. Ahogy magyar az, aki annak tartja magát, úgy magyar író szintén az, aki annak tartja magát. Senki magyarságát meg nem kérdőjelezheti senki, még akkor sem, ha ebből újabban sokan divatot csinálnak, s magyarellenesnek, idegen érdekek képviselőjének bélyegzik honfitársaikat. Az, hogy ki magyar, belül dől el, s erről nyilatkozni is, csak annak van joga, akiről aktuálisan szó van. Magyarán szólva tehát annak a kérdésnek, hogy ki a magyar író, se füle, se farka.

michelangelo
Már csak azért sem, mert a PIM-főnök definíciójának másik fele is erősen sántít. Azt ugyanis, hogy – szemben a magyar önazonossággal – ki író, s ki nem, senki nem maga dönti el magáról. Demeter Szilárd sem attól író, ha író, hogy annak tartja magát. Erről a kérdésről mások ítélkeznek. Őket pedig úgy hívják, olvasók. Az író elkerülhetetlenül nekik ír. De nem úgy, hogy kiválasztja az emberek egy csoportját, s a műveivel kizárólag őket célozza meg. Ez idegen volna minden művészi szabadságtól, ami nélkül pedig nem létezhet művészet. Arról nem is beszélve, hogy Demeter ezzel egyetemes emberi problémák tematizálását aligha várhatja el a magyar szerzőktől.
Én ezt őszintén nem is értem. Vajon Demeter szerint Dante milyen közönségnek írta a Divina Comediát? Monalisa kikre mosolyog? Kreon és Antigoné konfliktusa melyik nemzet létkérdéseivel foglalkozik? Vajon mit szólt volna Shakespeare, egy ilyen definícióhoz? Előbb kiröhögte, aztán lefröcskölte volna tintával a kitalálóját. A korabeli Demeterek pedig először a támogatást vonták volna meg tőle – a nekünk jutott Demeter most valami hasonlóra készül –, aztán betiltották volna a darabjait. Én valahogy a mellékelt két műalkotásban is hiába keresem a nemzeti karaktert.

viragvaza
A magyar kultúra egészében meghatározó szereppel bíró PIM vezetőjétől ennél azért sokkal többet várna az ember. Vagy egyszerűen arról volna szó, hogy meghallotta az idők szavát, önmagához képest is lement kutyába, s a saját megszólalásait puszta megfelelési kényszerből abba a végtelenül primitív regiszterbe kényszeríti, amely szerint a liberális nem más, mint diplomás kommunista? Magyar író az, aki magyarul ír magyar olvasónak, és azt akarja, hogy száz év múlva is magyarok olvassák? Ha ezt egy pillanatra is komolyan gondolja, azzal csak az alkalmatlanságát bizonyítja. Persze ha pusztán megfelelni akar, azzal is. Ha valaki ilyen, a művészettől, esztétikától, egyáltalán, az egyetemes emberi gondolkodástól idegen álláspontot hangoztat, az terítsen a vállára kacagányt, fordítson hátat a világunknak, aztán térben és időben induljon vissza valahova az Etelközbe. Csak egyre kérem! Ne akarjon bennünket is magával rántani.

szittya
Amit Demeter az írása további részében művel, az viszont már egyenesen beteges. Ismerős logikával esik neki a külföldön is sikeres magyar szerzőknek. Szerinte a külföldön sikeres magyar szerző diktatúrát emleget, aggódik az emberi jogokért, a jogállamiságért és a sajtó szabadságáért. Kár közpénzt költeni rájuk, mivel nem akarnak magyarhírűek lenni. A rosszabb fajtájúak meg identitásváltók, újmarxista futóbolondok, akik kis lukácsgyörgyként osztják az észt és egyáltalán, lövetni készülnek.

Úgy tűnik, a filozófusi pallérozottságnak itt van vége. Itt már nincs szükség se premisszákra, se következtetésekre. Ettől a ponttól már kizárólag előítéletek vannak.

Képek forrása: mandiner.hu / libri.hu / delmagyar.hu / michelangelo.org / wikipedia.org / vertesegyesulet.hu / ytimg.com

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all