Regős Róbert: Keresztény értékek és demokrácia

Ebben az áprilisi derengésben hajlamos az ember megfeledkezni arról, hogy baj van a világban. A nap ugyanúgy ragyog a kéklő égboltról, mint bármikor az évnek ebben a szakaszában. A rügyek pontosan úgy duzzadnak, ahogy máskor április elején. A harkályok, mókusok és minden más élőlény a természet rendje szerint teszi a dolgát. A furcsa csak az, hogy az utcán szinte senki. De ma valahogy ez sem nyomasztó. A csend, az életnek ez a kicsit lelassult hullámzása inkább nyugalmat áraszt.

napsugar
Semmi érzékelhető jele annak, hogy zuhan a forint árfolyama, hogy talán már vasárnapra nem lesz elegendő lélegeztetőgép New Yorkban, hogy Orbánnak nincs ideje foglalkozni a Néppárt aggályaival, hogy egyenruhás kórházparancsnokok felügyelik az egészségügyi intézményeket, hogy a hivatalos adatok szerint a koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta az egymilliót, ám az ausztrál országos tisztifőorvos szerint a valós szám ennek akár az 5-10-szeres is lehet. A veszélynek ebben a ragyogásban nyoma sincs. A Duna-parton most „meleg van, nyugalom és fény”.

Eszembe is jut, hogy könnyelművé tehet ez a hangulat. Erőt kell majd vennem magamon, hogy a szokásos rutinról nehogy megfeledkezzek. A séta után cipőt, ruhát levetni, kutyát letisztítani, aztán alapos szappanos kézmosás. Tényleg nehéz egy láthatatlan, de mindenütt megbúvó ellenség ellen küzdeni. S még ki tudja meddig? Ki tudhatja előre, milyen korlátozásokra lesz még szükség. Ki tudja, milyen további intézkedéseket követel meg ez a borzalmas járvány, mire végül sikerül legyűrni. Mert, hogy legyűrjük, az biztos.

korhazrepulo 1
Talán jobb volna világszerte egyformán nekifeszülni. Persze igaz az is, nincs két egyforma ország, nincs két egyforma helyzet. Akadnak, ahol többekkel hasonló utat járnak, s akadnak unortodox megfontolásokat követők is. Mára azonban még az sem világos, melyik út merre vezet. Kína leküzdötte a vírust. Vagy nem. Észak-Koreában hivatalosan máig nincs nyoma. Türkmenisztánban még a használatát is betiltották a koronavírus szónak. Elgondolkodtató, hogy a svédek mintha megkísérelnék, persze folyamatosan kontroll mellett, elengedni, azt remélve, így hamarabb lesznek túl az egészen. Van államfő, aki úgy véli, talán veleszületett képessége, hogy ért a koronavírushoz is. A németek – saját bajaik közepette is – segítő kezet nyújtanak Olaszországnak. Olasz betegeket visznek Németországba, hogy enyhítsék az észak-olasz egészségügyi intézmények túlterheltségét. Mi másról szólna az EU, ha nem erről?

Úgy tűnik, mindenki másképp csinálja. Portugália is. Vannak a világon olyan országok, amelyekben a katolicizmus rendkívül mélyen gyökerezik. Ahol a szavakon és a különböző deklarációkon túl valóban mélyen megélt, s a mindennapos cselekvéseket is átitató módon van jelen ez a vallás. Aztán vannak demokráciák, amelyekben a szavakon és a különböző deklarációkon túl valóban mélyen megélt, s a mindennapos cselekvéseket is átitató módon van jelen mindaz, amit demokráciának nevezünk. És vannak olyan országok, ahol a katolicizmus és a demokrácia kézen fogva járnak. Portugália, azt hiszem, ilyen ország.

antonio santos da costa
A CNN számolt be a portugál minisztertanács bejelentéséről még március 31-én: június 30-ig, tehát határozott időre, teljeskörű állampolgári jogokat biztosítanak a járvány idejére mindazon migránsoknak és menedékkérőknek, akiknek az ügye elbírálás alatt áll a portugál bevándorlási hatóságoknál. Vagyis azok számára, akik nem illegálisan tartózkodnak az ország területén. Szerintem ez annak ellenére felemelő, a keresztény értékeknek megfelelő lépés, hogy a racionalitás is ezt diktálja. Azt remélik tőle, hogy a döntés csökkenti az egészségügyi kockázatot a bevándorlási hatóságoknál, a határok mellett szolgálatot teljesítők körében, s a migránsok és menedékkérők esetében is.

Miután március 18-án kihirdették a szükségállapotot, António Luís Santos da Costa portugál miniszterelnök sietve kijelentette, a lépéssel nem a demokráciát függesztették fel. Nem ismerem behatóan a portugáliai politikai erőviszonyokat. Nyilván vannak, akik hisznek da Costa-nak, s lehetnek szép számmal kritikusai is. Ám az, hogy ott egyáltalán elhangzott egy ilyen mondat, a jelen körülmények között rengeteget jelenthet azoknak, akik még szeretnének hinni a demokráciában. Aztán ki tudja? Lehet egészen magas körökben is legyinteni erre az egész portugál sztorira, hogy nem más, mint a CNN-től származó fake news.

Képek forrása: hirmagazin.eu / index.hu / ec.europa.eu / vivatravel.hu

Forrás: BloggerBob