Regős Róbert: Bem apó forog a sírjában

Most ez tényleg így fog menni a továbbiakban? Beszólogatunk mindenkinek? Korábbi kapcsolati mélypontok után azt gondoltam, talán nincs lejjebb. Kijózanodnak a fiúk, s belátják, ők megutáltathatják magukat, lelkük rajta, de egy egész országot nem lehet se közröhej, se gyűlölet tárgyává tenni. Márpedig a lengyel néppárti politikus, Radislaw Sikorski most úgy szólt vissza Deutsch Tamás és két EP képviselőtársa nyílt levelére, hogy az minden magyarnak fájhat, akinek még fontos, mit gondolnak rólunk mások.

bemapo1
Vannak békétlen emberek. Vagy elnézzük nekik ezt a személyiségvonást, s próbálunk úgy-ahogy alkalmazkodni hozzájuk, hogy csökkentsük a surlódás veszélyét, vagy egyszerűen elkerüljük őket, s nem érintkezünk velük. Szerencsések vagyunk, ha megtehetjük. De hogy egy egész ország váljon összeférhetetlenné szinte mindenkivel, jellemzően amiatt, amit az úgynevezett politika elit képvisel külföldön, ráadásul a saját állampolgárai nevében, az enyhén szólva is elkeserítő.

Arra sajnos nem számíthatunk, hogy a megítélésünk során a külföld, az ott élő emberek, különbséget fognak tenni a politikusaink és mi magunk között. Ha Orbán kioszt egy sallert, azt mondják, lám a magyarok. Ha Szijjártó előáll valami sértő pojácasággal, azt fogják mondani, megint a magyarok. Ha pedig Deutsch böfög fel valamit Brüsszelben, konszenzusosan csóválják a fejüket, hogy már megint a magyarok. Mi is így működünk. Innen nézve nem nagyon teszünk különbséget a francia konzervatívok és liberálisok között. A közbeszéd többnyire csak franciákról tud, mintha azok mind egyformák volnának. A hétköznapi gondolkodás számára németek vannak, lengyelek, szlovákok, osztrákok, románok és a többiek. Mi pedig – kívülről nézve – a magyarok vagyunk. Így, egy masszába összegyúrva.

bemapo2
Ezt egyszer végre jól meg kellene érteni. Engem speciel borzasztóan felkavar, ha az állítólag felelősen gondolkodó politikusaink olyan helyzetet teremtenek, mint ez a legutóbbi is a lengyelekkel. Jól egymásnak estünk. Megy az üzengetés. Van már rutinunk hasonlókban, hiszen a nemzeti érdek magasztos eszményét követve sikerült magunkra vonni román, szlovén, horvát, szlovák, örmény emberek rosszallását, s ki tudja még, hány nemzetét. Vannak persze, akiket ez a „kiállás” elégedettséggel tölt el. Számukra ez a dafke magatartás valamiért fontosabb, mint a kompromisszumokkal együtt járó előnyök. Ők nem gondolják úgy, hogy az elszigetelődés nem lehet nemzeti érdek.

A lengyelek mindig kitartottak mellettünk. Akár a végsőkig is. Nem nagyon hiszek, se valami egységes néplélekben, se a kollektív tudattalanban. Mégis, a lengyelekkel – a történeti emlékezet legalábbis ezt súgja – eddig jól megvoltunk. Az a bizonyos „lengyel, magyar két jó barát…” egyszerűen működik. Hogy ezt egy butácska rigmusnak köszönhetjük-e, amely bevésődött nemcsak a magyar, de a lengyel agyakba is, vagy valós történelmi tapasztalatoknak, nem tudom. Tény azonban, hogy eddig kölcsönösen szimpatizált egymással a két nemzet.

bemapo3
Éppen ezért tartottam mindig is kifejezetten károsnak e harmónia szempontjából a békemeneteket. Politikát keverni abba, ami spontán módon, politika nélkül is működött. Megosztani azt, amiben határozott egység volt. Mert annyi talán vitathatatlan, hogy e kölcsönös együttérzés egymás iránt a lehető legszélesebb körben jellemző napjainkig. Én magam legalábbis nem ismertem, nem ismerek egyetlen lengyelt sem, aki en bloc utált volna bennünket, ahogy olyan magyart sem, akinek általában a lengyelekkel szemben lett volna erős averziója.

Erre most itt ez a lehetetlen helyzet. Engem őszin nem érdekel, ki kezdte. Nem izgat, ki milyen mértékben szállt bele a másikba. Pedig cseppet sem lényegtelen, mondhatja bárki, és valószínűleg igaza is volna. Ám éppen azért becsüljük meg még a járvány idején is oly bőkezűen a mi kis jelző nélküli politikai elitünket, hogy simítsa ki az ilyen gyűrődéseket. Én legalábbis ezt elvárom tőlük. Tegyék rendbe a dolgokat.

bemapo4
Szóval, mondom, nem tudom, ki szúrta el. Orbán és Tusk régóta egymásnak feszül. Utóbbi lengyelországi megítélése nem igazán tartozik ránk. Nyilván támogatók és elutasítók sokasága áll mögötte ugyanúgy, ahogy Orbán mögött is. Tusk sem lehet könnyű ember. Ám az ő szavára komolyan figyel Európa. Öt évig volt az Európa Tanács választott elnöke. November óta a Néppártot vezeti. Ez nem megy csak úgy. Ehhez olyan figurának kell lenni, aki képes a vélemények sokszínűségéből egységes álláspontot formálni. Orbánra többnyire akkor kapják fel a fejüket, ha a közösségi határozatokat vétózza meg, vagy szembefordul az európai értékekkel. Ezzel a protest magatartással azonosítanak bennünket, magyarokat. Vannak persze külföldön is bőven, akiknek bejön ez a legénykedés, csak épp nekünk aligha hoz bármi hasznot. Ha az Unión belül nem működnének bizonyos pénzügyi automatizmusok, már régen felkopott volna az állunk.

Deutsch ezúttal talán tényleg jobban tette volna, ha csöndben marad. Ez mondjuk soha nem ment neki. Ám egy uniós magyar politikus egyszerűen nem idézhet elő olyan helyzetet, amelyben a vitapartner teljes joggal oktathat ki bennünket. Még akkor sem tehet ilyet, ha a politikai ellenfél hivatkozása ma egy olyan közösséget sért, amelynek semmi köze az általa említettekhez. Köszönjük meg Deutsch Tamás, Hölvényi György és Hidvéghi Balázs fideszes EP képviselőknek, hogy nyílt levelükkel lehetővé tették a Tusk mellett kiálló Sikorskinak, sok magyar által inkább elfeledni vágyott történések felemlegetését. Azt, hogy „Magyarország melyik oldalon is harcolt a második világháborúban”, a CEU elűzését, a köz- és kereskedelmi média bekebelezését, a gyűlöletkampányokat, a „benyalást Vlagyimir Putyinnak”, az EU-t gyűlölő nacionalisták társaságát. Európából nézve, Európa részeként most nagyjából ezek vagyunk. Azt pedig, hogy Carl Schmitt büszke lehetne-e egy olyan politikusra, akinek munkásságát egyebek mellett a fentiek fémjelzik, mindenki döntse el maga.

Képek forrása: facebook.com / prawy.pl / nepszava.hu / hvg.hu / express.co.uk

Forrás: BloggerBob