kedd, június 02, 2020
728x90 EU Imagery

Újra, meg újra felcsendül a dudaszó a Clarck Ádám tér környékén, kifejezendő, hogy vannak, akik nem feltétlenül értenek egyet a kormány járvány ügyben hozott intézkedéseivel.

Bár az embernek megvan a saját, jól bejáratott véleménye, a jó ég tudja, kinek van igaza. De talán nem is ez az érdekes.

Ha viszont harminc évvel azt követően, hogy az új politikai elit tartósan befészkelte magát a parlamentbe, még mindig akadnak, akiknek az ilyen típusú demonstrációkról mindössze annyi jut az eszükbe, hogy bizony a KRESZ szabályait be kellene tartani, nos, ez elég elkeserítő. Nem éppen a demokrácia diadalmenete. Olyan, mintha valaki a tíz ujját megnyalná a fácánleves elfogyasztását követően, majd kifogásokat emelne, hogy azt a madarat biztosan nem kötötték fel érlelés céljából a farkánál fogva az előírt ideig, tudniillik addig, ameddig az a bizonyos farok el nem engedi a tetemet. Ennyit a kulinaria szabadságáról és művészi kreativitásáról.

foci
Azt beszélik, május 23-án újraindul az NB1. Egy zárt kapus Fradi-Debrecennel. Az infrastruktúra nem a magyar focihoz, hanem a 21. századhoz volt méltatlan. Mára infrastruktúra van, foci annyira még nincs. Mintha fordítva ülnénk a lovon. Stadionra többnyire olyan helyeken költenek, ahol a korábbi építményben nem férnek el a nézők. Ismerve a hazai nézőszám adatokat, irracionálisnak tűnik az út, amelyet a fejlődés jegyében eddig bejártunk. Nem, nem az eltékozolt százmilliárdok miatt. De tényleg gáz az egész.

Ausztria a mi laboratóriumunk. 2-3 hét csúszással követjük mindazt, ami ott történik. Az okosok figyelik a stratégiai lépéseket és azok következményeit. Nekünk pedig nem nagyon van mit tennünk, bízunk a bölcsességükben. Kivételesen a megkésettségünk az előnyünk. A járvány később ért hozzánk, mint hozzájuk. Fel tudunk készülni az előttünk álló időszakra. Vitathatatlanul okos dolognak tűnik figyelni őket. Mégis, a korlátozások enyhítését – fittyet hányva arra a bizonyos megkésettségünkre – közel egyidőben bevezetni, mint ők, újabb irracionalitásnak tűnik.

ketteske
Ugyanúgy, ahogy még a mostaninál is rosszabb időkre emlékeztető módon a magyar Országgyűlésben képviselőnők viselik, hordják stigmaként a kettes számjegyet. Nem divatból. Nem a hagyományápolás jegyében. Nem a dolgokat leegyszerűsítendő. Pusztán azért, mert meg lettek bélyegezve. Kéretik mellőzni a „túlzott érzékenység” kifejezést. Egy közjogi méltóság bélyegezte meg őket. Kétszeresen is. Ellenzékiségükben és női mivoltukban. Bár lett volna az elvtársai között csak egyetlen egy, aki azt mondja, bajszoskám, eddig és ne tovább. Rokon a világképünk, mégsem értek egyet veled. A te dolgod a nemzet egységét megjeleníteni, s nem az, hogy pálcát törj másképp gondolkodók felett. De nem volt ilyen egyetlen egy sem.

A járvány a magyar egészségügyet egyelőre abban az értelemben nem teszi próbára, hogy a fertőző beteget száma eddig nem haladta meg a kezelhető mértéket. Tudják mit? Legyen ez a kormány érdeme. A miniszterelnök szakemberei kitalálták, mi volna a jó a magyarnak, mi pedig néma alázattal, fegyelmezetten követtük az útmutatásaikat. Már épp aggódni kezdtem, hová tűnt a magyar éthosz? De kit érdekelnek az ilyen fellengzős szavak? Nyiladozik a szabadság.

sarkanyolo
Nyereségünkre, vagy vesztünkre? Ki tudja? Ám a fegyelmezettség mítosza ma, hogy újra látni embereket a kerthelyiségekben, foszladozni látszik. Újra megteltek a vendéglők, kocsmák kerthelyiségei. A megszabott távolságnak ember és ember között persze nyoma sincs. A fegyelmezettségünk két sör után elillan. Orbán viszont árvízi hősre emlékeztető módon tűnik fel egyre gyakrabban a képernyőn. Vagy hát a Covid-19 sárkányát legyőző Szent Györgyként.

Valaki kezembe nyom egy cédulát. „Ez mind elhangzott. Ők mondták.” – hadarja, aztán elrohan, mintha menekülne valami elől. Olvasni kezdek:

  • csak a pesti fertőz vidéken
  • a vidéki nem fertőz Pesten
  • főleg alvás közben támad, 15 óra után
  • 65 év feletti nem fertőz 65 év felettit
  • a 65 év feletti nem mehet együtt a 65 év alatti házastársával vásárolni, nehogy megfertőzzék egymást
  • csak ismeretlen helyre szabad menni kirándulni, lehetőleg olyanra, amit még a vírus sem ismer
  • nem szereti a kultúrát és a zenét, viszont hívő
  • strandokon nem fertőz, csak a vidéki nyaralódban, de csak, ha pesti vagy
  • a lázmérés nem gyógyítja
  • a dolgozó embereket kikerüli
  • a politikusokat is
  • gyerekeket nem fertőz, csak és kizárólag a gyermekotthonok lakóit, ők még a gyermekotthon udvarán is elkapják, ezért nem léphetnek ki még oda sem
  • a láz minden esetben két cataflammal 37 fok alá vihető
  • a sofőr minden esetben előre üljön a kocsiba
  • a kórházból hazaküldötteket külön fürdőszobában ápoljuk, a szappan ez esetben nem vírusölő
  • az egy háztartásban élők csak a lakáson belül mehetnek egymáshoz közel, lakáson kívül ők is fertőzik egymást
  • a maszk nem véd, de viselése kötelező
  • Magyarországon előzetes bejelentkezés alapján a mai nap tetőzik, ezért holnaptól megszűnnek a korlátozások. VIDEKEN

fiatal demokratak
Kapkodom a fejem. Már csak a hátát látom egy konzekvensen őrült világ konzekvensen zavart prófétájának. Aztán eltűnik az a szürke színfolt is. Még ott dobol a fülemben: Ez mind elhangzott. Ők mondták. Egy zsúfolt teraszú kávézó tabunak számító belső helyiségéből szűrődik ki hangosan az operatív törzs közleménye. Csak mondják, csak mondják, csak mondják. Mintha imamalmot hajtanának.

30 év irdatlan hosszú idő. Bőven elég ahhoz, hogy bizarr környezetük centrumában elveszítsék minden kapcsolatukat a parlamenten kívüli valósággal.

Képek forrása: blikk.hu / index.hu / kozterkep.hu / promenad.huv / consilium.europa.eu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all