Regős Róbert: Szijjártó és a skandináv nagykövetek
Általában irigyelni szoktuk a skandináv országokat. Persze ízlés dolga.
A magam részéről örömmel veszem, hogy nem kell elszenvednem a téli hideget, meg a sötét nappalokat. Mégis, a finn oktatási rendszer állandó hivatkozási alap, Kimi Raikkönenért pedig tízezrek rajonganak Magyarországon is. Ámulunk Izland kisebb gazdasági csodáján és az ottani labdarúgás szinte felfoghatatlanul intenzív fejlődésén. Bár a nácizmussal kokettáló Nobel-díjas Knut Hamsun könyveit talán kevesen olvassák, azzal rengetegen tisztában vannak, hogy az egy főre jutó GDP Norvégiában nagyjából hétszerese a miénknek.
Irigyeljük a svédek 0,6 %-ra rúgó inflációját és mindenki ismeri a húzóágazatnak tekinthető autógyártást az újabban kínai érdekeltségi körbe került Volvotól a Scanian át egészen a magyarul kicsit furcsa hangzású luxusgépjárműig, a Koenigseggig. Shakespeare óta közismert az is, hogy valami bűzlik Dániában, ám ennek ellenére Helsingör annyira jó hely, hogy az egykori magyar kézilabdázó legenda, Sterninszky Amália, akiről itthon sportcsarnokot neveztek el, otthonra talált benne.
Nos, a mai napon várhatóan ők fognak leckét, fejmosást, sallert, vagy ki tudja mit kapni nagyköveteiken keresztül Szijjártó Pétertől. A szinte követhetetlen diplomáciai bakugrások legújabb fejezete arról szól, hogy lánglelkű külgazdasági és külügyminiszterünk rendesen kiakadni méltóztatott a fent nevezett országokra. Felháborodásának hangot is adott a Facebookon. Érdekes látni, ahogy a világban egyre több politikus használja a közösségi felületeket. Ez egyfelől nyilván természetes is, másfelől azonban azt tapasztalom, hogy ez – itthon legalábbis – a hagyományos diplomáciai mechanizmusok rovására történik. Megy az üzengetés, a komolyan vehető politikai munka helyett/mellett.
Ezúttal azonban mintha a szekér megelőzte volna a lovat. Lehet, hogy tévedek, de én ízléstelennek tartom, ahogy Szijjártó felbuzog a neten még azt megelőzően, hogy elmondta volna a nagyköveteknek, mi a baja az országaikkal. Azaz, hogy mi a bajunk. Nekünk, magyaroknak. Fontos új eszköz a közösségi média, de nem váltja ki és ki sem szoríthatja a hagyományos formákat. Szijjártónak persze nem is ez volt a célja. Szerintem egyszerűen csak meg akarta mutatni, milyen tökös gyerek ő. Mint annyi másban, ebben is követni igyekszik mesterét, Orbán Viktort. Szinte mosolyt fakasztó, ahogy mindig és mindenben megfelelni törekszik.
Valahogy úgy, ahogy Varga Judit tette a minap Kövér otrombaságát mentegetve. A miniszterasszony kétségtelenül határozott és emancipált személyiségnek tűnik. Még az övétől eltérő értékrend felől nézve is. Éppen ezért volt kiábrándító az a megnyilatkozása, amely szerint őt aztán egyáltalán nem sértette a házelnök kijelentése a kettessel kezdődő személyi számmal rendelkező képviselőkkel kapcsolatban. Sőt, Kövér szavai az ő értelmezésében nem a megalázás, hanem épp ellenkezőleg, a nők iránti tisztelet hangján szóltak. Mit mondjak, elég furcsa értelmezés.
Szijjártó is ezt a mintát követi. Sok választása nincs. Harcosnak és közönségesnek kell lennie, ahogy harcos és közönséges a főnöke is, a zsebre dugott kezével, meg a házelnök is, a maga bumfordi kijelentéseivel. Szó nincs arról, hogy a fiatalabb generáció finomítana a stíluson. Ellenkezőleg. Csak akkor tudnak a kondér közelébe kerülni, ha maguk is felveszik az ősalapítók által képviselt otrombaságot.
Ettől persze Szijjártó még hosszasan merenghet azon, hogy ő egy ezeréves magyar tradíció letéteményese. Elképzelheti magát lóháton, vállára vetett kacagánnyal, tollas süveggel, akár Árpád atyánk Munkácsy Honfoglalás című képén, ahogy a festmény előterében az öt skandináv bókol neki. Csakhogy minden álmot előbb, vagy utóbb ébredés követ.
Képek forrása: facebook.com/szijjarto.peter.official / civilhetes.net / pinterest.de
Forrás: BloggerBob