Regős Róbert: Börtönmatek

Engem borzasztóan bánt, hogy nem tudunk szót érteni egymással ebben az országban.

Mondasz, vagy leírsz valamit, s máris rád rontanak. A felháborodásuk sokszor még érthető is. Azt feltételezik, hogy fizetett bértollnok vagy, ami ugye – ha igaz volna – érthető módon tenne feldúlttá bárkit. Ilyen, olyan, bérencnek tartanak, s ha ez megállná a helyét, igazuk lenne. Ez azért mégsem járja – mondanák okkal. Idegen érdekeket szolgálsz. Naná, hogy joggal küldenek el a fenébe.

Ám soha nem mondják meg, mi alapján tartanak bértollnoknak, Soros-bérencnek, internacionalista összeesküvőnek. Persze, hogy nem mondják meg, mivel a szavaidból józan ésszel mindez egyszerűen nem következik. De őket ez nem érdekli. Annak tartanak, mert ha nem volnál az, úgy bizony rendszerszintű problémákkal kellene szembesülniük. Egyszerűen a rezsim működéséhez kellenek az ellenségek.

bortonm1
Egy blogbejegyzés nem oknyomozó újságírás. A műfaj természetéből adódóan egyszerű összefüggésekkel foglalkozik. A reakciók azonban mindig messze túlmutatnak ezeken az egyszerű összefüggéseken. Nézzünk egy viszonylag szimpla hírt. A Magyar Narancs arról ír, hogy az előzetesen becsült 2,5 milliárd helyett 9 milliárdért újítja fel a Nyugati Pályaudvar tetőzetét a Magyar Építő Zrt. Világos. De tessék már nekem megmondani, ugyan miért ne háborodhatnának fel egy ilyen híren jobb- és baloldaliak egyaránt? Liberálisok és konzervatívok miért ne csaphatnának együtt az asztalra, hogy a mindenségit, az azért mégis csak pofátlanság.

Helyette beindul a találgatás. Aha! A Magyar Narancs! Ó, hát akkor minden érthető. Persze, hogy ez a liberálisnak elkönyvelt lap olyan helyzetet teremt, amelyben még annak se lehet maradéktalanul örülni, hogy 40 év után átfogó felújítás kezdődik a pályaudvaron. Miért kell ezzel, a hasonló tendereknél szokásos, úgynevezett becsült értékkel idegesíteni bennünket?? Bezzeg az Origo! Ott ilyenről szó sincs. Ott csak az örömhír olvasható: a fejlesztés „összköltsége csaknem 9 milliárd forint.” Nem kell itt hangulatot kelteni kérem.

bortonm2
Én ezzel sajnos nem így vagyok. Egyszerűen felháborít ez a mai Magyarországon egyre általánosabb tendencia. Egy közbeszerzés elvileg az átláthatóságot szolgálja, azaz fontos eszköze a korrupció elleni küzdelemnek. Amellett persze, hogy normális körülmények között ez a transzparencia azzal is együtt jár, hogy valóban a tartalmilag és pénzügyileg is legkedvezőbb ajánlat lesz a befutó. Nálunk ez nem így megy. Itt és most had’ ne érdekeljen, hogy ez a patinás cég, a Magyar Építő Zrt. mennyire áll közel Mészáros Lőrinchez, vagy tartozik bármely haverja érdekeltségi körébe. Arról beszélek, hogy miért nem háborodunk föl együtt az ilyen jelenségeken? Ennyi és nem több a konszenzust kereső kérdésem. Rosszul gondolom, hogy ezek elítélendő üzletek?

Miért nyeljük le szó nélkül, hogy az autópályáink hihetetlenül drágán épülnek. Hogy bármilyen beruházás menet közben pillanatok alatt horribilis összegekkel drágulhat. Rossz üveggel kalkuláltak a Magyar Zene Házánál? Sebaj! Az az 1,7 milliárd többletköltség bagatell. Belefér. Megadjuk. A Puskás Stadion hogyan lett 35 milliárd helyett 190 milliárd? A problémám tehát mindössze annyi, hogy a felháborodásra nyilvánvalóan okot adó jelenségeken miért nem háborodunk fel együtt? Miért feszülünk egymásnak ezekkel kapcsolatban is?

borton3
Ha szóváteszi ezeket valaki, miért kell liberálbolsevikezni, ballibsizni? Az ilyen óriási eltérések oka számtalan lehet ugyan, ám egészen bizonyosan felveti a szakmai alkalmatlanság, vagy a korrupció kérdését. Ezek mellett szóba jöhet még a matematikai készségek hiánya. Ezzel kapcsolatban azonban akadnak biztató jelek.

Egy Christopher Havens nevű pofa – miközben 25 éves börtönbüntetését tölti – rájött, hogy szereti a matematikát. Olyannyira, hogy azóta már egy lánctörtekkel foglalkozó tanulmánya is megjelent. Elég kézenfekvőnek tetszik ezek után, hogy azok számára, akik a köz javának sérelmére vétenek matematikai hibákat, biztosítsunk lehetőséget számolási képességeik fejlesztésére, akár büntetésvégrehajtási intézményekben is.

Képek forrása: kitervezte.hu / pestbuda.hu / termeszetvilaga.hu

Forrás: BloggerBob