szombat, augusztus 15, 2020
728x90 EU Imagery

Sokat törtem a fejem azon, miképp lehet sikerként kommunikálni a következő 7 éves ciklus költségvetésével kapcsolatos közösségi döntést a mi sajátosan magyar, vagy talán inkább orbáni nézőpontunkból. Szigorúan véve az úgynevezett tényeket, nagyjából annyi történt, hogy hozzáférést kaptunk olyan pénzekhez is, melyekre Kövér László házelnök szerint valójában nincs is szükségünk (gazdasági mentőcsomag). Másrészt viszont a megállapodással kapcsolatos, parlamenti döntéssel is megerősített hazai elvárás, hogy tudniillik a pénzosztás feltételei között ne szerepeljenek a jogállamiságot érintő kritériumok, nem teljesült. Ha felhígítva is, ezek bizony megmaradtak.

orban es
Aztán a 444.hu-n olvastam egy mondatot, amely tökéletesen rávilágít az ilyen típusú megállapodások természetére. Magyari Péter fogalmazott így: „olyan szöveget kell gyártani, amit otthon mindenki sikerként kommunikálhat.” S ha az érkező híreket hallgatva nagyokat nyelünk is, be kell lássuk, valahol jól van ez így. Mert a tárgyalások öt napja arról szólt, hogy a következő hét év költségvetéséről meg kell egyezni. Ennek kényszere felülírt mindent. Erre való tekintettel a siker valóságos.

Idehaza persze a politikai kommunikáció terén sikerült olyan magasságokba feltornászni az ingerküszöbünket, hogy lényegi összefüggéseket is kizárólag túlzásokba csomagolva lehet megosztani. Ellenkező esetben bármely hír süket fülekre találna. Ezért kell Orbánnak olyan retorikát alkalmaznia, amely szerint sikerült megmenteni a nemzeti büszkeségünket. Ez a büszkeség az én esetemben amúgy sajnálatos módon valóban támogatásra szorul, mivel erősen erodálódóban van.

eu koltsegvetes
Egyszerűen tovatűnt belőlem az egykori öröm. Jó volt tudni, hogy a keleti tömb országai között a rendszerváltás időszakában az élen jártunk. Okkal reméltük, hogy lesz szabadság, gazdasági felemelkedés, a magyar név pedig megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Nos, ezt szerintem tényleg alaposan el*úrtuk. Ma Európa felvilágosult része messze nem úgy tekintenek ránk, mint a demokratikus átalakulás folyamatának legszebb gyümölcsére.
Meglehetősen határozott elképzelésem van arról, kinek, illetve milyen kormányzati időszakoknak köszönhetően tartunk itt. Persze nem vitatom el senki jogát ahhoz, hogy nemzeti mellkasa és jonha ma is dagadjon a büszkeségtől, csak hát az enyémet egyelőre inkább a szégyenkezés gyötri. És ugyan árulja már el nekem valaki, hogy ki és milyen formában támadt erre a fene nagy nemzeti büszkeségre, amelyet ebből adódóan védelmezni kellett még ez alatt az öt nap alatt is? Csaták permanensen. Mintha az egész világgal állnánk háborúban. A miniszterelnök egy kijelentése nagyon is beszédes: „A tárgyalások sikere azt mutatja, ha összefogunk, semmilyen ellenfél nem győzedelmeskedhet fölöttünk.” Tetszik érteni, ugye? Ellenfelek. A szövetségeseink között.

orban vigyorog
Orbán hét boldog esztendőt ígér. Vajon kinek lesz boldog? Az EU-s pályázatok standard hazai nyerteseinek? Nemzeti oligarcháink már nemcsak az itthoni listákon, de a világ oligarcháinak térképén is lassacskán láthatóvá fognak válni? S e boldog esztendők reményében hangsúlyozzuk Brüsszelben a jogállamisági kritériumok fontosságát, s hirdetjük itthon, hogy ne kössék ilyen feltételekhez a pénzek elosztását? Nemzeti büszkeségünk része volna, hogy az afganisztáni felmenőkkel büszkélkedő szittya vér a határain belül fittyet hány a jogállamiságra, ahogy Orbán Brüsszelben a maszkviselésre?

P. S.:

dull egyenes
Varga Juditot a Magyarországgal szemben indított 7. cikkely szerinti eljárás keretében 2019. decemberében hallgatták meg a sajtószabadság magyarországi állapotairól, amely a jogállamiság fontos eleme. Akkori szavai szerint itthon ezen a téren is minden a legnagyobb rendben van. A meghallgatást követő sajtótájékoztatóra aztán kizárólag az úgynevezett kormánymédia képviselőit engedték be. Két nappal az EU költségvetése és a gazdasági mentőcsomag elfogadása után ma felmondtak Dull Szabolcsnak, az internet itthoni zászlóshajójának számító Index főszerkesztőjének. Kezd tisztulni a kép. Ennyit a nemzeti büszkeségről, a ránk váró hét boldog esztendőről és a szabad sajtóról mint jogállami kritériumról.

Képek forrása: origo.hu / MTI/Francois Lenoir / AFP/Dursun Aydemir / ATV/444.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all