Regős Róbert: Rokon, barát körbe-körbe
Foglalkozzunk kicsit a népi bölcsességekkel, hiszen ezek is nemzeti hagyományaink részét képezik.
Szinte kivétel nélkül orbitális nagy közhelyek, az esetek többségében mégis komoly igazságalappal rendelkeznek. Általában – épp közhely voltukból adódóan – elengedi őket az ember a füle mellett. Nem foglalkozunk velük egészen addig, ameddig közelebbről, vagy távolabbról érintetté nem válunk az igazságuk által.
Bölcsességek persze nemcsak a távoli időkben keletkeztek. Születnek jócskán ma is, ám idő kell hozzá, hogy a gyengébbek kihulljanak, a javuk pedig bevésődjön az emberek agyába. Ezek ugyan sokszor nem olyan frappánsak, mint az elődeik, de előbb, vagy utóbb fosszilissé válnak valami kollektív tudattalanban, ha létezik egyáltalán ilyen jungiánus fene tudja micsoda. Megítélésem szerint az egyre gyakrabban hallott fordulat, hogy „ki mást ültetnék egy felelős posztra, ha nem olyan embert, akit jól ismerek” jelenleg a semmibe vész és a megőrződik között meghúzódó köztes keskeny régióban helyezkedik el.
Ahhoz, hogy a jelenlegi viszonyokról reális képet kapjunk, elég összerakni e két fordulatot. A dolgot szokásos módon megközelíthetjük az elmélet, illetve a gyakorlat oldaláról is. A teoretikus érdeklődés azonban az utóbbi tíz évben lanyhulni látszik hazánkban, ezért ezt engedjük is el. A praxis azonban eléggé beszédes. Nézzünk csak szét – hogyan is lehet ezt jól érzékelhetően megragadni – a felső tízezerben. Vagy hát a pozícióba kerültek szűkebb körében. Vagy mondjuk a vissza nem térítendő támogatásban részesültek között. Vagy a közbeszerzések lovagjainak táborában. Nem túl szűk, ám mégis véges számú elemmel rendelkező halmazról beszélünk. A halmazba való leképeződés alapelvét az egyszerűség kedvéért nevezzük így: kormányközeliek.
Had’ ne kelljen példákat hoznom. Talán még e blog liberális elfogultsággal nem vádolható rendszeres olvasói is elismerik e visszataszító jelenség létezését. És igen, tökéletesen igazuk van abban, hogy ez mindig is valahogy így működött. Nekem azonban úgy tűnik, ma minden korábbi mértéket meghalad e pofátlanság. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy szekértábortól függetlenül minden józan gondolkodású embert irritál. Aki cizelláltabb, éppen ezért fájóbb megközelítésre kíváncsi, olvassa el Móricz "Rokonokját". Aki a direktebb, didaktikusabb közlésekre fogékony, hallgassa meg a Generál Távoli rokonok című nótáját.
Amiért aktuálisan szóba hozom ezt a kérdést, az a fejétől bűzlő rendszer legújabb, s meglehetősen markáns tünete. A Petőfi Irodalmi Múzeum parancsnoka – használjuk csak ezeket a rezsimkomform kifejezéseket –, a popkultúra társadalmasításának zseniális tábornoka, Demeter Szilárd, mérhetetlen szerénységről tanúbizonyságot adva belátta, hogy másodrendű basszusgitárosként még ő is tanácsokra szorul temérdek feladata között. Meg is bízta tehát zenész haverját, különös tekintettel arra, hogy kerek e hazában nála autentikusabb szakértő sehol sem lelhető fel, no meg persze azért is, mert a fent írtaknak megfelelően ki a francot kérne fel, ha nem olyan embert, akit ismer, és akiben megbízik. Egyszóval megbízta a Doutdes Bt-t, s vele együtt a zenésztárs beltag Megadja Gábort, ugyan lássa már el évi 6,6 millióért jótanácsokkal.
Viszont, kérem tisztelettel, mi a túrót keres a közéletben, kulturális pozícióban egy olyan ember, akiben még annyi belátás sincs, hogy ezt így nem frankó? És milyen politikai rezsim az, amelyen belül ez nemcsak megengedhető, de etikailag elfogadott, sőt, már-már kívánatos? Hogy a csudába nem sújt le ilyenkor Orbán ostora? Vajon a popzene társadalmasítása során rendszeridegennek, vagy kompatibilisnek találnák a Generál egykori szövegét?
"Távoli rokonok
Tudják, hogy ki a jó,
Kivel kell ápolni a viszonyt,
mert helyezkedni jó dolog.”
Képek forrása: mfor.hu / csikijatekszin.hu / 24.hu / freepik.com
Forrás: BloggerBob