Regős Róbert: A hóbort és a hatalmi gőg mementói

A minap kávézás közben megkérdezte tőlem az egyik kollégám, szerintem mit lehetne tenni az államháztartási hiány elszabadulásának megakadályozása érdekében?

Ahogy leírom ezt a kérdést elborzadok. Mi vihet rá két civilt 2020-ban arra, hogy egy magánbeszélgetés során ilyen marhaságokkal foglalkozzon? De hát, úgy tűnik, itt tartunk. A közélet elkerülhetetlenül szivárog be közénk.

hatalmi1
Azt pedig már a kormány is beismerni látszik, hogy bizony az az átkozott államháztartási hiány jócskán meghaladja a tervezett mértéket. A pénzügyminisztérium beszámolója szerint legalábbis a költségvetési hiány el fogja érni a bruttó hazai termék 7-9 %-át. S ez még mindig elég optimista előrejelzés. A második negyedévben ugyanis minden várakozást felül, illetve alul múlva 13,5 %-ot zuhant a gazdaság. A júniusi egyhavi hiány 785,5 milliárd forint volt. A deficit a félév végére az egész évre tervezett ötszörösére, 1837 milliárdra rúgott. Durva számok. Egyedül Matolcsytól nem hallottam még, hogy mérsékelte volna növekedési prognózisát.

Ilyen adatok mellett a munkatársam kérdése nagyon is indokolt és a lényegre tapint. Alapvető hibája persze, hogy megválaszolásához se megfelelő szaktudás, se elégséges információ birtokában nem vagyok, s ezzel a lakósság túlnyomó része is így van. Ami még ennél is nagyobb baj – persze nevezhetjük akár szerencsének is –, megfelelő kompetenciákkal sem rendelkezem ahhoz, hogy az átfogó gazdasági struktúrák működésére bármilyen befolyással lehessek. Ezekre a körülményekre tekintettel bármennyire is a lényeget érintő kérdésről van szó, már a felvetése is teljességgel értelmetlen.

hatalmi2
Úgy vagyok, vigyék el a balhét azok, aki felelősek az adott területért, s a teher súlyának megfelelő munkabért is kapnak az erőfeszítéseikért. Abba azért örömmel pillantanék bele, milyen lehet, amikor egy kormányülésen Varga bejelenti, hogy forró a pite, a dolgok nem a tervezettnek megfelelően alakulnak. Orbán ilyenkor gondolom felhorkan, s elkezd de hát, meg bezzeg Matolcsyzni.

Az emberi beszélgetések természete azonban már csak olyan, hogy az értelmetlen kérdésekre is illik válaszolni. Ha másért nem, hát a diskurzus fenntartása és gördülékenysége érdekében. Ha mélyen elgondolkodni nem is, de mondani mégiscsak illik valamit. Utálom a populizmust. A dolgok leegyszerűsítését egyszerűen a hazugság egyik formájának tartom. S persze tisztában vagyok azzal is, hogy amikor ezer és tízezer milliárdokról beszélünk, akkor egy fecske még százmilliós nagyságrendekkel sem képes nyarat csinálni. Most mégis valami hasonló jutott az eszembe.

hatalmi3
A presztízskiadásokat hoztam szóba. A stadionokat, az akadémiákat, a hóbort és a hatalmi gőg mementóit. Amikor az ország egészének működése kerülhet veszélybe, amikor az oktatás, a tudomány, az egészségügy látványosan alulfinanszírozott, szabad-e épp ilyen időkben milliárdokat ölni olyan beruházásokba, amelyek működtetése aztán elviselhetetlen terhet jelent a vezér által megajándékozottak számára? Tudom, egyetlen stadion költségei semmit nem javítanának se az oktatáson, se az egészségügyön. De nem úgy illenék, hogy előbb ezeket tegyük rendbe, aztán jöhet minden más.

Örültem az új Puskás Stadionnak. Egy országnak szüksége vagy egy ilyen reprezentatív létesítményre. Rohadtul nem örültem viszont se a kivitelezőinek, se a nemrégiben róla lezuhant betontömbnek, se annak, hogy az eredetileg tervezett 40 milliárd körülire tervezett költségek valahol 190 milliárdnál álltak meg. Gyönyörűnek találom az újabban megálmodott atlétikai stadiont is. De az ég szerelmére, egy évben vajon hány alkalommal lesz teltház benne. Negyvenezres nézőtér Magyarországon? A Mészáros Lőrinc és a Szijjártó Pétert korrupció mentesen jachtoztató Szíjj László nevével fémjelzett kivitelezők körében mutatkozó átfedéseket már nem is említem. A költségek most 150 milliárdról indulnak. Várjuk ki a végét. Addig azonban senki ne mondja nekem, hogy ez így normális.

Képek forrása: 24.hu / pestbuda.hu

Forrás: BloggerBob