kedd, október 20, 2020
728x90 EU Imagery

Mit lehet itt tenni, kérem? Ez már kezd tényleg betegessé válni. Nem is tudom, hol fogjak hozzá. Beengedi/beküldi a külügy az egyik államtitkárát az ATV-be csevegni kicsit Rónai Egonnal. Örvendjünk, mondanám szívem szerint, mert ma már annak is örülni kell, ha kormánykörökben vállalni merik az egyenes beszédet.

human1
Nyilván azért engedik/küldik épp Menczer Tamást, mert őt tartják a legalkalmasabbnak arra, hogy válaszoljon egyenes és konkrét kérdésekre – amelyeket feltehetően már eleve provokációnak tartanak. Őszintén szólva nem emlékszem olyan kormányra, amely oly mértékben rettegett volna a médiától, mint ez a mostani. A minap láttam néhány fotót A texasi láncfűrészes 2003-as feldolgozásából. Valahogy az abban a filmben szereplő ábrázatokhoz hasonlónak képzelem el a félhomályos irodák mélyén gubbasztó miniszterek, államtitkárok és hivatalnokok félelemtől eltorzult arcát, amikor meghallják Nik Gowing nevét a BBC-től, vagy a képernyőről fájdalmasan hiányzó Kálmán Olgáét, netán Rónai Egonét az Egyenes beszédből. A szájukról könnyedén leolvasható az üvöltés: fake news!!!

Bedobják hát Menczert. Jogos, hisz az ő hátán akár fát is lehet vágni. Ha kell, ő akár élő adásban, a kamerán kívülről is bekiabál, amikor úgy érzi, sérelem érte a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Csak leül és mondja, mert nagy médiatapasztalattal bír. 2006-tól 2015-ig szerkesztő-műsorvezető. Úgy látszik azonban, ennyi idő is kevés volt neki ahhoz, hogy megtanulja, bizonyos viselkedési formák nem kívánatosak egy stúdióban. 2015-től aztán előbb sajtófőnök, később helyettes, végül rendes államtitkár a Külgazdasági- és Külügyminisztériumnál. Ez ám a karrier.

kakadu
Amikor aztán Rónai rákérdez, igaz-e hogy listázzák a hazai újságírók külföldi útjait, válasza határozott nem. Amiről szerinte szó van, az egy kiszivárgott dokumentum, amely tényhez Menczer, ez a médiában oly jártas államtitkár, a következőket bírja hozzáfűzni: „Úgy tűnik, a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert, még mindig szivárognak dokumentumok”. Ezek szerint nem működik valami jól a külügyben a humánerő-gazdálkodás. És ezt így lehet. Nem azt mondja, hogy az átláthatóság érdekében minden információt rendelkezésre bocsátunk, amelyek állambiztonsági szempontból nem érzékenyek. Nem. Azt kapjuk, hogy az újságírók külföldi mozgását nem listák, hanem dokumentumok rögzítik, amelyek bárki által megnézhető nyilvános adatokból származnak. A baj csak az velük, hogy szivárognak. A szivárogtatókat viszont már régen ki kellett volna rúgnia a főnökeiknek. Csak azt nem értem, ha ezek tényleg mindenki által hozzáférhető adatokat tartalmazó dokumentumok, akkor miért is nem szivároghatnak?

És ez nem jelent problémát senkinek. Szavai szerinte egyáltalán nem értelmezhetők fenyegetésként. Menczer fasza gyerek. Megdicsőül, hisz jól megmondta Rónainak. Nincs lista, csak szivárgó dokumentum. A szivárogtatók meg jobb, ha jó erősen összeszorítják a farpofájukat, hogy be ne …, mert ha megtalálják őket – márpedig megtalálják –, akkor repülnek. Ő nem repül, mert mint szintén megtudjuk, neki bizony „nem tollas a háta” és egyébként is „abrakadabra”, „hogy oda ne rohanjak”. Államtitkárhoz méltó szavak. Így tájékoztat és beszél egy tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár.

menczer
Ami a dolog lényegét illeti, az államtitkár által közvetített félelmek alaptalanok. Ezek az általa érzékenyítő kurzusoknak mondott programok ugyanis nem újságíróknak vannak kitalálva, hanem a média normális működését tanulmányozni akaró egyetemistáknak. Érzékenyítő kurzusok. Szép kifejezés. Az államtitkár szájában persze mi mást jelenthetne ez is, mint hogy Soros, meg Transparency International. S a közreműködő nagykövetségek is Soros. USA, Soros. Finnország, Soros. Franciaország, Soros. Hollandia, Soros. Németország, Soros. Norvégia, Soros. Svédország, Soros. Ezek a nagykövetségek kivétel nélkül Soros zsebében vannak. S akkor még nem is néztünk elég mélyen az öreg filantróp zsebébe.

Menczer szerint, s logikusan nyilván a főnökei szerint is, ez egy „politikai támadás.” Igazi horror. Azt hiszem, este meg is nézem azt A texasi láncfűrészest és békésen mosolygok majd, amikor felbőg a motor. A külügyben éberen vigyáznak ránk. Aligha érhet baj bennünket.

Képek forrása: imdb.com / 24.hu / youtube.com / napidoktor.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all