Regős Róbert: Katonadolog
Aligha vonhatja kétségbe bárki, hogy Vidnyánszky Attila a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház élén valami nagyon fontosat hozott létre. A részemről ez se nem üres udvariaskodás, se nem a későbbi szavaimat hitelesíteni hivatott stratégiai kijelentés. Úgy tűnik, a kultúrpolitika és a színházművészeti szakma – ha esetleg más-más okokból is – de egyaránt elismeri az ottani teljesítményét.
A dolog lényege látszólag mindössze ennyi: az SZFE kuratóriuma úgy döntött, hogy az egyetem gazdálkodásáért felelős kancellári poszton személycserét hajt végre. A 2015-ben kinevezett, majd 2017-ben ismét bizalmat kapott Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor került. Kancellárt ilyen-olyan okból már más felsőoktatási intézményben is leváltottak. Ezekre a történésekre rendesen azért kapja fel a fejét a közvélemény, mert a jelenleg dolgozó kancellárokat kivétel nélkül a jelenlegi rezsim ültette a székébe, amikor gyámság alá helyezte a hazai állami felsőoktatás egészét. Igy aztán mindig is élénk érdeklődésre számíthat, ha e Fideszhez közeli katonák közül valamelyik körül váratlanul elfogy a levegő, s útilaput kötnek a talpa alá.
Az alkalmasságával, illetve a felsőoktatás-politika iránti lojalitásával aligha lehetett probléma, hiszen ellenkező esetben szóba se jöhetett volna a 2017-es hosszabbítás. Arról sincs hír, hogy bármi törvénybe ütközőt követett volna el. Így aztán leváltásának hátterében talán más okok húzódnak meg. A váltás mögött rejlő valódi szándék talán nem is Vonderviszt eltávolítása volt. A magam részéről ennél sokkal hangsúlyosabbnak érzem Szarka Gábor helyzetbe hozatalát.
Mégis, lehet akármilyen kiváló gazdasági szakember, tőlem lehet akár művészetpártoló humanista is, az alkalmatlanságát épp azzal bizonyította be, hogy a jelen helyzetben igent mondott erre a taszító felkérésre. Olyan tragikus vétség ez, amelyet az intézmény falai között tanítani kellene. Egyszer nyilván e vétség következményei is kézzelfoghatóvá válnak. Mondjuk akkor, amikor néhány év múlva szembe kell néznie önmagával.
Vidnyánszky életművének talán eddigi legteátrálisabb gesztusa volt ez a húzás. Mától lehet napiparancsokat kiadni, kiküldetéseket elrendelni, alegységeket létrehozni tanszékek helyett, vagy a büfé helyett hadtápot emlegetni. Szóval mindent lehet, ami összeegyezhetetlen bármilyen művészeti képzéssel. Korábban Beregszászon Vidnyánszky beleírta magát a magyar színháztörténetbe. Az utóbbi hetekben azonban visszavonhatatlanul írja ki magát onnan. Talán még nem érzékeli, de minden lépésével Fekete Ernő igazát támasztja alá: a háborút most megnyerheti, de száz év múlva nem az ő nevét viseli majd terem az SZFE-n.
Képek forrása: karpatalja.ma / pestisracok.hu / szinhaz.net / nive.hu / toochee.reblog.hu
Forrás: BloggerBob