RoTaPress - Regős Róbert: Beárazott magyar divat

Regős Róbert: Beárazott magyar divat

Annyira jó, hogy létezik egy legszűkebb kör. Rokonok, barátok, egykori iskolatársak, partnerek a vállalkozásban, stb. Persze nem kell, hogy túl sokan legyenek. Épp csak annyian, hogy elférjenek a kondér körül. Ők az igazán megbízhatók, a tényleg legközelebb állók. A bizalmi kör. Akik társak a nehézségekben, az örömökben. Akiket az ország boldogulásáért érzett felelősség és a buzgalom tart össze. Akiket mindezen túl a szakértelem köt egy kévébe, mert ők, így együtt, mindenhez is értenek. Kreatívak, innovatívak, hozzáférnek a forrásokhoz, s ami a legfontosabb, tudják, vagy nem is tudom, valahogy zsigerileg érzik, mi a jó nekünk, magyaroknak, s ezért képesek még akár áldozatot is hozni.

Nézzünk szembe a tényekkel. Beágyazódva a hétköznapok rutinjába, ebbe a lélekölő monotóniába, a létért folytatott mindennapos küzdelem lelket nyomorító keserűségébe, kinek jutna eszébe közülünk, nemcsak lelkileg, de szellemileg is alultáplált alattvalók közül, milyen mérhetetlenül jelentős, mondhatni eminens magyar érdek fűződik ahhoz, hogy a magyar ember nemzetien magyar és magyarosan nemzeti divatot kövessen. Van szemem, az igényt felismerem én is. Csak a megoldást nem találnám meg soha, ha nem fognák a kezem. Arra még úgy, ahogy magamtól is rájönnék, hogy igen, a turizmus komoly mértékben járul hozzá a bűvös GDP-hez. Koordinációra van hát szükség, meg állami támogatásra, hogy az iparág működjön. Magyar Turisztikai Ügynökség nélkül pedig ez nem megy.

Belátom azt is, milyen fontos az országimázs. Elismertségünket, tekintélyünket persze önmagában is növeli az a rengeteg erőfeszítés, mellyel jólöltözött miniszterelnökünk külföldi útjai során megrajzolja az idegen népek számára nemzeti arcvonásainkat és karakterünket. A szavahihetőséget, az örök értékek iránti örök elkötelezettséget, a közjónak az egyéni érdek elé való helyezését, a protekcionizmus és a korrupció elleni permanens harcot, a toleranciát. Bárki képes volna a végtelenségig folytatni e karakter meghatározó jegyeinek felsorolását, amely a civilizált világ szemében a követendő példakép rangjára emel bennünket.

Ahhoz viszont már az összefüggések behatóbb megértésére van szükség, hogy a divatot egy ilyen tágabb horizonton és kontextusba ágyazottan értelmezzük. Ehhez csak keveseknek adatott meg a fogékonyság. Úgy tűnik, belőlem teljességgel hiányzik ez a képesség. Persze, most már, hogy ráirányították a figyelmemet, magam is tisztában vagyok a hanyatló nyugat hanyatlásával. Különösképpen azzal, hogy a dekadenciába süllyedő liberalizmus milyen mély nyomokat képes hagyni az öltözködésben. Rossz nézni, ahogy a nagynevű nyugati divatcégek bemutatói érdektelenségbe fulladnak. Ráadásul ezzel arányos mértékben csökken hatásuk a világ viseletkultúrájára, aminek következményeképp megjósolhatóan csődeljárások sora vet majd véget egyeduralmuknak.

Helyüket pedig szép lassan átveszik a magyaros motívumok. A partikon járvány szerűen kezdenek szaporodni a kalocsai és matyómintás öltözékek, a bocskaik és atillák, no meg a Turulok. A világmárkák ideje végleg lejárt, s a fehérneműk, joggingok, pólók, ingek zakók, ruhák és öltönyök mind, mind itthon készülnek majd, hozzájárulva ahhoz, hogy általuk Münchausen báró módjára a hajunknál fogva emeljük ki magunkat abból a mocsárból, ahová a korábbi évek NER-mentes értékrendje taszított bennünket.

Nézem nemzetietlen outfitemet a tükörben és elszégyellem magam. Pedig a megoldáshoz nincs többre szükség, mint egy aprócska ügynökségre. Mondjuk az MTÜ-n belül. Legyen persze a célhoz méltó infrastruktúrája is, mondjuk egy budai villa képében. Aztán legyen vezetője, lehetőleg a legeslegeslegeslegbelsőbb körből, ügyelve arra, hogy ennek az embert próbáló feladatnak az irányítója még családnevének hangzásában se emlékeztessen egyetlen közszereplő nevére sem, ám amennyire lehet, mégis álljon közel valamennyihez. Ezt csinálja utána, aki tudja. Nehogy már kinyúlt pulóverben a romkocsmák mélyén Tolsztojt olvasó bölcsészlányok vizionálják a jövő magyarjának kinézetét, fene a gusztusukat.

Hiszen távolról jött ember hogyan is érthetné, s ennek hiányában hogyan is képviselhetné hitelesen a Magyar Divat & Design Ügynökség filozófiáját. És legyen persze ennek az ügynökségnek izmos bértömege is. Mondjuk 445 millió. De nem kell sok ember. Dolgozzon – már csak az egyszerűbb matematika kedvéért is – az ügynökségnél mondjuk 10 fő munkavállaló. A projekt össznemzeti jellegére való tekintettel pedig senki ne kérdezze, miért értékesebb az ő munkájuk akármelyik közmunkásénál, tanárénál, orvosénál, szalag mellett dolgozóénál? Amúgy a válasz mindig kéznél van egy ilyen ostoba kérdésre. Hát mert csak.

Képek forrása: menyegzolap.hu / facebook.com / Kovács Tamás/MTI/index.hu / belfoldihirek.com

Forrás: BloggerBob