vasárnap, november 29, 2020
728x90 EU Imagery

Annyira jó lenne végre nevetni ezen az egészen.

Azt mondják, s nyilván lehet is valami a dologban, a kacagás jótékonyan hat a gyógyulásra. Aki tud nevetni, azt aligha teríti le a fájdalom. Aki tud vicceket mesélni, vagy a környezetét tréfás történetekkel szórakoztatni, az magát is gyógyítja, de terápiát nyújthat mások számára is. Talán ezért vagyunk oly hálásak a nagy nevettetőkre. Épp tegnap néztem meg Hofi egyik szilveszteri produkcióját, amely az 1990-es infarktusa után készült.

ugat1
Ma is hihetetlennek tetszett, ahogy felidézte egy rendkívül súlyos állapot történetét, a legapróbb részletektől kezdve azokig a percekig, amelyekben a legelesettebb, a legrémültebb lehetett. Mert ember volt ő is, nehezen képzelhető hát el, hogy ne félt volna attól, amit tudott, amit megértett, attól meg még inkább, amivel nem lehetett tisztában. Mégis, ha utólag is, tudott nevetni a saját állapotán.

A keletkezéstörténet adataival nem vagyok tisztában, nem tudom, pontosan mikor született, de ahogy ebben a jelenetben, úgy talán Hofi egész életművében is a legmegrendítőbb dal az Egy kiöregedett vadászkutya dala, talán Szenes Iván szövegével és Malek Miklós zenéjével. Arra emlékszem, hogy a humorista 2000-ben ezzel búcsúztatta a visszavonuló köztársasági elnököt, Göncz Árpádot. Tűpontos választás volt a részéről.

Forrás:
Az igazán jó szövegek az időtlenségükről ismerhetők fel. Hofi kendőzetlen véleménye a rendszerváltás előtti, s a rendszerváltást követő rezsimekről egyaránt világos volt mindenki előtt. Szenes pedig tökéletesen értett ahhoz, hogy egy dalba is átmentse ezt a véleményt. Az Egy kiöregedett vadászkutya dala ütött 1991-ben éppen úgy, ahogy ütős volt egy, ma már elképzelhetetlen tisztelet övezte államférfi leköszönésekor, s bizony üt ma is. Azt is tudjuk, kik állnak a célkeresztjében.

ugat2
Az ostoba fajankók, akik csak csaholni tudnak. Akik csak a maguk karrierjét építgetve törnek egyre magasabbra. Mások vállán ágaskodva próbálják elérni a céljaikat, lefelé rúgva, felfelé nyalva. Vannak elegen, s úgy tűnik, ez a mai világ nekik kedvez. Szeretni nem fogja őket a kutya se, s igazából boldogok se lesznek ők soha, mert a boldogság végső soron nem függ se a pénztől, se a hatalomtól. Sokkal inkább attól, hogy az ember mennyire képes megbékélni magával és másokkal. E nélkül, akkor se megy, ha fejre állnak.

Ez a mai poszt eléggé félrecsúszott. Arról akartam írni, fél gyógyulással felérne, ha képesek volnánk szelíden nevetni ennek a meglehetősen rossz állapotban lévő országnak a bajain. Tulajdonképpen magunkon, mert sajnos amilyen arcát mutatja felénk, abban elkerülhetetlenül önmagunk arcára ismerünk. Vajon mit tenne Hofi – merült fel bennem – ha azt olvasná, hogy „a Covid-osztályok kritikus állapotú betegeit már szemészek, pszichiáterek és fogorvosok látják el”, s azt kutatná egy jelenetben, ha ez valóban így van, akkor ki a felelős azért, hogy így alakult.

Aztán belebotlottam a megrendítő Egy kiöregedett vadászkutya dalába, s végképp összezavarodtam. Mert azt hallom, hogy „az új kutyák mind frissen csaholnak”. Értem azt is, hogy „az igazságból elveszett az ’i’ ”. Egyedül azt nem tudom, hogy „ugatni még szabad”-e, s ha igen, meddig?

Képek forrása: terasz.hu / bouvet.cafeblog.hu / retromuzsika.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all