Regős róbert: SZFE – folytatják

Ha ma a méltóságról kellene szólnom, kizárólag a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóiról beszélnék.

Ha a méltatlanságról és méltánytalanságról, akkor pedig mindazokról, akik velük szemben állnak. Egyáltalán, a tegnapi nap folyamán a hazai politikai elit olyan ámokfutásba, szellemi színvonalát tekintve pedig oly mélyrepülésbe kezdett, amelyhez foghatót legfeljebb a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kollégistáinak egynémelyike esetében feltételezhetünk.

folytat
Hangsúlyozom, egynémelyike esetében. Mert, ahogy a BME-t és a BME hallgatóit nem azonosíthatjuk azzal a néhány vadbarommal, akik törtek-zúztak-kommentáltak a kollégiumi szobájukban, úgy Magyarországot és a magyarokat sem lehet azonosítani azzal a szánalmas bagázzsal, amelyet politikai elitnek szokás nevezni. Csak reménykedhetünk abban, hogy ezt tudják az Unióban is, s nem egy nemzet egészének kell majd néhány gazember tetteinek következményeit viselnie.

Velük szemben az SZFE hallgatóiról csak a legnagyobb tisztelet hangján lehet beszélni. S ha el is veszítjük olykor-olykor hitünket az ifjúságban, ők 70 nappal ezelőtt, amikor elkezdték, s most is, amikor tegnap hazavitték magukkal a demonstrációjukat, visszaadták ezt a hitet. Érettebb és tisztességesebb megnyilvánulást a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben legfeljebb egyes személyektől, ám a politikai közösségek egyikétől sem tapasztalhattunk. Amit ők tettek ebben a több mint két hónapban, az egyszerre megsüvegelendő és példaértékű. Itt kezdődik közösségi szinten a tisztesség és a felelősség.

folytat1
Ők a bátrak. Valahogy úgy, mint az a bizonyos 300 spártai. Egyáltalán nem érzem túlzásnak ezt a pátoszt. Ők azok, akik úgy szálltak szembe egy náluk jóval nagyobb erővel, hogy tudták, aligha nyerhetnek. Ők azok, akik annak ellenére tették meg ezt, hogy volt igazi veszíteni valójuk. A jövőjüket kockáztatták, azt, amire feltették az életüket. Ők azok, akik úgy védték saját hazájukat, az SZFE autonómiáját, hogy közben mindannyiunkért küzdöttek. Mert a hatalom, amellyel szembe fordultak, rajtuk keresztül bennünket is megleckéztetni igyekszik. Mindannyiunknak jelzi, hogy így jár, aki mást gondol a világról, mint az ilyen-olyan többség diktatúrája.

És a másik oldalon állnak a gyávák. Ők azok, akik visszaélnek a túlhatalmukkal. Akik csak az erő nyelvén tudnak beszélni, miközben láthatóan csak a saját világukat értik. Arról, ami más, mint az ő ostoba ideológiákba zárt rendjük, fogalmuk sincs. Ezért van az, hogy univerzálisnak, mindenütt érvényesnek gondolják a tekintélyt, a hierarchiát, a kinyilatkoztatást. Szűklátókörűségükből adódóan ráadásul azt hiszik, minden és mindenki így működik. Aztán csak bámulnak ki a buta fejükből, ha szembejön valami, vagy valaki, aki nem az ő szabályaikat követi.

folytat2
És elkezdik bedarálni a háromszázakat. Kuratóriumot neveznek ki föléjük, vezetőket cserélnek le, hoznak egy hadvezérnek is alkalmatlan kancellárt, kifejezetten kicsinyes módon épületet záratnának be, internetet kapcsolnának ki. Aztán gyaníthatóan teljesen jogszerűtlenül kinyilatkoztatják az oktatás felfüggesztését, a félévük el nem fogadásával fenyegetve a hallgatókat és kizárják az oktatókat az oktatást támogató Neptun-rendszerből, mintha mindez kancellári hatáskör volna. Totális inkompetencia. Közben pedig elkezdik kiépíteni az egyetem új infrastruktúráját, ahová majd csak azt engedik be, akinek ők, Xerxész – még hozzá is méltatlan – utódai méltóztatnak megengedni, hogy belépjen. A gyávák sunyi, hazug, törvénytelen viselkedése.

Aztán most, de nem végül, amikor a járványhelyzettel összefüggő rendelkezések következtében változtatni kell az ellenállás formáján, ezek a kultúrmajmok által anarchistának nevezett fiatalok tudtak változtatni, méltósággal elhagyni a küzdelem eddigi csatamezejét, tudtak új stratégiát találni, anélkül, hogy egyetlen pillanatra is feladták volna a szabadságért folytatott harcukat. Megérdemelnek minden tiszteletet, ahogy azt is, aki teheti, minden erejével támogassa őket továbbra is. Az ő szabadságvágyuk a miénk is. A gyáváknak pedig azt kell jól az eszükbe vésni, hogy generációk múlva kizárólag az SZFE fiataljaira fog emlékezni a történeti tudat nemcsak Magyarországon, de egész Európában. Mert a közösségünk alapeszméjét ők testesítik meg. Ami pedig a seggnyaló hatalmasok után marad, a megvetés némasága.

Képek forrása: 24.hu / infostart.hu / filmnews.hu

Forrás: BloggerBob