Regős Róbert: Jóllakottak és éhesek
Miközben az ország egyik része békésen nyammog azon az emlőn, amelyből nemzetmentő és nemzetvédő szózatok szivárognak, hogy aztán türelmetlen rázogatás közben visszabüfizze az ideológiai maszlagot, majd hosszabb-rövidebb időre el-elszenderedjen, a másik része egyre csak kapkod a tápláló mell után. Kezdetben csak dühödten sír olthatatlan éhsége miatt, végül már csak kétségbeesetten nyöszörög, mivel nem tudja, van-e egyáltalán kiút szorult helyzetéből, s egyre elviselhetetlenebb nyomorúságából.
Az elégedettek szelíden szunnyadnak. Rendszeres időközönként, pontosan kiporciózott adagokban kapják meg a betevő falatot. Nem kell küzdeniük érte, hiszen gondoskodnak róluk. Patikamérlegen adagolják nekik mindazt, amire szükségük van, ügyelve a megfelelő arányokra. Legfontosabb persze az anyatej. A hit abban, hogy ők a nemzet vezető ereje, ők a többség, hiszen kétharmadhoz juttatták a vezér sleppjét. S ugyan ki nem szeretne a győztesek oldalán állni. Olyan jó, sőt, egyenesen üdvözítő ezt naponta hallani. Aztán az anyatej mellé vitaminok is járnak. Sorosból, migránsokból, civil szervezetekből, EU- és Gyurcsány-szapulásból álló vitaminkomplex.
Az éheseknek lüktet a halántéka, a kutacsa, az arcuk meg belevörösödik az erőlködésbe. Ordítanak reggeltől estig, mert aligha tehetnek más. Nincs senki, aki rájuk nyitná az ajtót, hogy – ha máshonnan nem is – hát legalább egy cumisüvegből cseppentsen egy cseppet a kézfejére, ellenőrizendő, nem túl forró-e a tápból kevert lötty. Úgy érzik, magukra maradtak, magukra hagyták őket, mert gondozóiknak fontosabb volt a saját boldogulásuk, mint a rájuk bízottak. Valami árvaház szerűben érzik magukat, bezárva, s a koszos ablakok mögül vágyakozva néznek a napsütötte kinti világra.
Az elégedetteknek talán szépek az álmaik. Arról, hogy olyan világban élnek, amely a létező világok legjobbika. Olyan világban, ahol nem sérülnek a jogaik. Ahol az emberek egyenlők. Egyenlők a törvény előtt, s úgy egyáltalában véve is. Egyenlő eséllyel küzdenek a gyarapodásért, a jólétért. Nincsenek kiválasztottak, akik lefölözik egy nemzet egészének erőfeszítéseit. Az egyenlők között nincsenek egyenlőbbek, mert olyan csak Orwell hamis utópiáiban létezik. És persze elismertek a nemzetek közösségében is, különös tekintettel a nemzet vezérére, aki megóvja őket minden arcátlan támadástól.
Az éheseknek rémálmaik vannak. A korgó gyomor, a kirekesztettség, a hátrányos megkülönböztetés, a megbélyegzés mindig rossz álmokat szül. Álmukban is csak azt hallják visszhangozni, hogy ők a rosszak. Mert ők liberálbolsevikok. Mert ők el akarják adni az országot. Mert ők nemzet ellenségei. És különben is, aki nincs az elégedettekkel, az ellenük van. És hát 2006. Gumilövedékek. Meg őszödi beszéd. És, hogy meg ne feledkezzünk róla, ők azok, akik Soros, ők azok, akik nem csak Magyarországot, de egész Európát akarják kiárusítani idegen vallásoknak, idegen etnikumoknak, a másoknak, szóval mindennek, ami nem magyar.
Aztán az álmukból felébredve azt látják, hogy az EU-s nagyfőnökök egyre csak csóválják a fejüket. Az elégedettek és az éhesek egyformán látják ezt a rosszallást. Egyformán érzik azt, hogy valami nincsen rendben. Csak az egyik felük azt érzékeli, hogy a határokon túli világban nem stimmel valami, a másik részük meg azt, hogy itt, a határokon belül nem mennek rendjén a dolgok. Közben Brüsszelben gondterhelten jár fel, s alá a nagypolitika, s azon tűnődik, megér-e ennyi fáradtságot, hogy velünk foglalkozzanak. Az elégedettek abban bíznak, hogy talán megfeledkeznek rólunk. Az éhesek abban, hogy talán még így sem feledkeznek rólunk meg. Ha az előbbi következik be, az mindannyiunknak veszteség. Ha az utóbbi, azaz, ha elvárják tőlünk, hogy betartsunk mindent, amire szerződtünk annak idején az mindannyiunknak nyereség.
Képek forrása: vous.hu / gallery.hungaricana.hu / portfolio.hu / civilhetes.net
Forrás: BloggerBob
