Regős Róbert: A mi elit alakulatunk

Újabban, ha az időm engedi, szeretek skandináv sorozatokat nézni. Tudom, mára kicsit divattá is váltak.

Afféle alternatíváját képviselik a tengeren túliaknak. Kétségtelen, hogy egészen más a logikájuk, mint a hollywoodi filmeké. Hitelességüket talán annak köszönhetik, hogy a figurák egyszerűbbek, esendőbbek, s éppen ezért közelebb állnak hozzánk, hétköznapi emberekhez. Nem annyira tökéletesek, mint az Oscar-díjas nagymenők által megformált szerepek. A képi világuk olykor egészen naturalisztikus. Ráadásul az északi filmek történetvezetése is eltér a megszokottól. Azt mondhatnám, már-már dokumentarista.

broen the bridge 2
Így aztán úgy vagyok vele, hogy minden – a közép-európi tapasztalataimból származó – gyanakvásom ellenére könnyebben hiszem el azokat a mondatokat, amelyek egy-egy ilyen alkotásban hangoznak el, mint mondjuk egy hazai sajtótájékoztató úgynevezett tényközléseit. Szokás mondani, hogy a stílus maga az ember. Attól tartok ebben a közhelyben is bőven van igazság. Az e blogban már oly sokat emlegetett magyaros diplomáciai bárdolatlanság sajnos legtöbbször abból a bunkóságból, vagy finomabban szólva az intelligencia hiányából fakad, amely bizony nem idegen hazai politikai elitünktől.

Mert hát intelligenciára se tanulással, se helyezkedéssel, se vezető pozícióba kerüléssel nem igazán lehet szert tenni. Pénzért pedig végképp nem vásárolható meg egy sarki közértben, de még egy nemzetközi üzletlánc valamelyik boltjában sem. Az intelligencia vagy megvan valakiben, vagy nincs. Vagy olyan családban és környezetben nő valaki, ahol öröklött alkotóelemei kiteljesedhetnek, vagy nem. S ez a szűkebb és tágabb környezet vagy elvárja az embertől az intelligenciát, vagy nem.

fejben
Ahogy én látom, tisztelet a kivételnek, a magyar politikai elit nem intelligens. Sőt, mintha kifejezett elvárás volna vele szemben, hogy ne legyen az. Ha olykor-olykor – valamely szelekciós mechanizmus hibájából adódóan – mégis bekerült a parlamentbe egy-egy intelligens képviselő, az rövid időn belül távozott a közéletből. Vagy, mert nem érezte ott jól magát, vagy, mert az kivetette magából. Így aztán mára sajnos nagyítóval kell keresnünk a parlamenti patkó széksorai között az olyan személyiségeket, akikre jó szívvel bízzuk rá a személyes jövőnket és az ország gyarapodását szolgáló döntések meghozatalát.

Nehezen tudom elképzelni egy magyar kormányülés keretei között azokat a mondatokat, amelyet az egyik skandináv krimiben hallottam a minap, amikor az – azt hiszem – dán miniszterelnök a következőképp teremtette le egyik miniszterét.

  • Mi olyan átkozottul bonyolult? – kérdezte a kormányülés egyik résztvevője.
  • Még ha nem is készül jegyzőkönyv – szólt rá a miniszterelnök tökéletes nyugalommal – a belügyminiszter akkor sem használhat ilyen szavakat.
  • Igen, persze. Elnézést kérek – vonult vissza meghunyászkodva a miniszter.

psszt
A kormányfő fülét az „átkozottul” kifejezés használata sérthette. Úgy tűnik, Dániában a diplomácia egy ilyen szó használatát már nem viseli el. Elszörnyedve gondolok bele, milyen kifejezéseket hallottam az elmúlt harminc évben a parlamenti közvetítések követése során. Deutsch Tamás, s a párttársai egy hazai kétharmados többség érdekérvényesítését szórakozta el a meggondolatlan, lazának és szókimondónak vélt, ám a diplomáciában megengedhetetlen megszólalásaival a pártcsaládján belül. Perifériára is szorították. Szégyen. S ez még csak az intelligencia verbális részét illeti.

A keresztény értékrendről való üres papolás, a libernyákozás, a nyakkendő nélküli, félreszabott öltönyű, zsebre vágott kezű esetlenség, az idétlen kézcsókok, a házelnöki kioktató megnyilatkozások, s a rosszul összeválogatott holdudvar a karácsonyi megbecsülést krumpliban mérő minisztertől, a kormánybiztosokon át, a magát Zuckerbergnél okosabbnak tartó oligarcha prototípusáig, mind-mind azt jelzik, hogy egy ilyen garnitúra nemhogy nem nemzetmentő, de kifejezetten nemzetrontó tevékenységet folytat.

Képek forrása: filmtekercs.hu / agyserkento.hu / szeretlekmagyarorszag.hu

Forrás: BloggerBob