Regős Róbert: Karácsonyi blöffözön

Élvezni a mézessütemények fűszeres illatát, forraltbort inni színes, mázas kerámiabögréből, toporogni a hóban, a fogvacogtató hidegben, a fények vakító kavalkádja közepette. Körben emberáradat, s a Jingle Bells már-már fület sértő, idegesítő monotóniája. Ebből most minden hiányzik. Sehol a városok tereit betöltő illat, sehol a forraltbor didergő tenyereket simogató melege, sehol a fogvacogtató hideg és a talpunk alatt ropogó hó. Csak nyirkosság, meg a kosztól csillogó, nedves aszfalt. Sehol York napsütése, hogy rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtassa.

bloff1
Persze még így, mindezek ellenére is lehetne karácsonyi hangulatunk. Csak hát olyan nincs, hogy valami, vagy valaki ne rondítana bele a szentestére, s az azt követő két napra való készülődésbe. Már régen a halászléalap elkészítésével kellene küszködnöm. Munkás dolog ez. Tapasztalatot, figyelmet, s türelmet követel. Ha valaki a szegedi, vagy a balatoni halászlé mellett kötelezi el magát, csak kiegyensúlyozott, harmonikus lélekkel vágjon bele. Mert az nem úgy megy, hogy az ember a mindennapi feszültségből a főzésbe menekül. Megette a fene azt az ételt, amely nem a világgal való tökéletes összhangból születik.

Csak hát a 21. században igazából azt sem nagyon tudjuk, mi fán terem az összhang. A számoszi Püthagorasz még a világegyetemben is feltételezte a jelenlétét. Ma viszont – Berzsenyivel szólva – nincs már symphonia. Elég, ha felbukkan valahonnan egy politikus, szólásra nyitja a száját, s visszavonhatatlanul válunk reményvesztettekké. Mert a mi politikusaink szinte képtelenek olyan megszólalásra, amelytől ne borulna fel a belső nyugalom, ne szennyeződne be az ünneplőbe öltözött lelek, s ne váltana ki az ünnephez méltatlan indulatot.

bloff2
Legutóbb épp Orbán Viktor, a Welt am Sonntagnak adott interjúja miatt szorult össze a gyomrom, s ökölbe a kezem. A miniszterelnök már megint azzal állt elő, hogy az ún. jogállamisági kritériumok szerinte nem objektívak. Az, hogy a többi tagállam számára az objektivitás hiánya nem létező probléma, nagyjából azt jelenti, hogy ebben a kérdésben a Velencei Bizottság 2011-es jelentését tekintik mérvadónak. Márpedig az teljesen egyértelműen fogalmaz, de erről itthon rendesen hallgatunk. Úgy tűnik, értelmezési problémáink legfeljebb nekünk vannak ezzel összefüggésben, vagy – ami még ennél is rosszabb –, Magyarország képtelen, vagy szándékosan nem akarja betartani a szóban forgó alapelveket.

Észbontó az is, hogy Orbán szerint „az Európai Parlament beavatkozott a költségvetés és a helyreállítási alap tárgyalásának folyamatába”. Egyrészt az EP az uniós költségvetés megalkotásának szerves és megkerülhetetlen része, másrészt az Alaptörvény E) cikkéből fakadóan Magyarország az uniós kompetenciák körében elfogadja az EU szupranacionális (nemzetek felett álló) jellegét. Ezek alapján az EP legitimációját megkérdőjelezni a nemzeti parlamentekkel szemben még arra hivatkozva is aligha lehetne, hogy annak képviselőit kizárólag listás szavazással választják.

bloff3
A legviccesebb (értsd legröhejesebb) azonban mégis talán az, amikor Orbán kijelenti, hogy mi „tudjuk, milyen, amikor nem a saját fővárosunkban születnek meg a döntések”. Brüsszelt a kommunista Moszkvához hasonlítani egyértelmű ostobaság. Másrészt egy ilyen hivatkozás – még ha megengedhetetlen is – a szubszidiaritás elvének nyilvánvaló követelésével egyenértékű. Annak az elvnek a hangsúlyozása, hogy a döntések szülessenek ott, ahol a hatásukat kifejtik.

Márpedig a saját hazájában épp ezt az elvet tapossa lábbal a miniszterelnök végsőkig feszített, centralizált hatalomgyakorlási modellje. Tankerületek, intézményvezetők kinevezése, iparűzési adó megfelezése, magyarul az önkormányzatiság teljes ellehetetlenítése stb. Soroljam? S épp e tendencia ellen követelik teljes joggal az önkormányzatok, hogy az uniós támogatásokat ne központi elosztáson keresztül juttassa az Unió az érintettekhez, hanem közvetlenül. Úgy legyen!

bloff4
Az interjúból az olyan visszatérő blöfföket, mint hogy a kormánykritikus sajtó részesedése a magyar médiában 50 % feletti, hogy a korrupció nálunk nem elterjedtebb, mint Ausztriában, vagy Németországban, hogy a nemzeti konzultáció miatt követjük fegyelmezettebben a járványügyi előírásokat, mint a németek (én biztosan nem ezért teszem, s akik nem küldték vissza a kérdőívet, szerintem azok sem), vagy, hogy a demokrácia Magyarországon a jó kormányzásról szól, nem is részletezem.

Inkább azzal zárom e mai bejegyzést, hogy Orbán szerint Manfred Weber megsértette a magyar népet. Ezúton szeretném értesíteni a miniszterelnök urat, hogy az EPP frakcióvezetője engem nem sértett meg, s magamat ennek ellenére is a magyar nép részének tekintem. Én úgy gondolom, hogy Weber kritikái engem, s velem együtt bennünket, magyarokat védenek. Úgy vélem, engem, s a magyar népet leginkább a Deutsch-ok, szájerek, rogánok, borkaik, habonyok, vidnyánszkyk, demeterek, mészárosok, tiborczok és a többiek mellett leginkább a jelenlegi rezsim hazug és álszent politikája sért.

Képek forrása: daheshmuseum.org / szegedihalaszle.hu / index.hu / nepszava.hu / vitalsmarts.com

Forrás: BloggerBob