Regős Róbert: Fülembe még ősmagyar…
Egyetlen lépés választ el bennünket a várva várt karácsonytól.
Holnap este visszavonhatatlanul kis karácsony, nagy karácsony, éj-mélyből fölcsenő csing-ling-ling száncsengő, béke, nyugalom, meg az ilyenkor szokásosan borzolt idegek kisimulása. Néhányan le-, vagy elvágott ujjal tapasztalják meg az ügyeleten az magyar egészségügy jelenlegi, járványtól terhes helyzetét. És persze dőlnek az ebben az időben szinte elkerülhetetlen politikai üzenetek, az őszinte, őszintébb és legőszintébb szeretetmegnyilvánulások.
A pedagógusokhoz és óvodapedagógusokhoz írott levelében a miniszter a kereszténységre és az ősi magyar hagyományokra fűzte fel gondolatait. Előbbi, karácsony közeledtével, akár még indokolt is lehetne – bár ebben az esetben sem mindegy, hogyan fogalmaz a tárca vezetője –, utóbbi azonban végképp zavaros. Mert valljuk be, nehezen értelmezhető az „ősi magyar hagyományok mentén kialakult kultúránknak szellemében” létrejött 21. századi magyar oktatás. Én mondjuk, jobban örülnék, ha gyermekeinket a mai kor követelményeihez igazított oktatás keretei között tanítanák.
Azt az állítást azonban, hogy a magyar pedagógusok „krisztusi parancsoktól vezérelve … teljesítik küldetésüket a magyar oktatásért”, még karácsonykor is botorságnak tartom. Nem tudom, a miniszter úr tisztában van-e azzal, hogy a hazai népesség hány százaléka vallásos. Gyanítom, nem jönne össze a kétharmad. Feltételezem azt is, hogy a tanárok között a nagy átlaghoz hasonló arány volna kimutatható. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a vallást aktívan gyakorlók között hányan követik valóban a krisztusi parancsokat. De ennél sokkal fontosabb, hogy akik nem így gondolkodnak, azokat nem tartja köszöntésre méltónak a miniszter úr? Miért nem lehet egyszer csak úgy, minden megosztó vallási kontextus nélkül megköszönni a gyermekeinkért végzett erőfeszítéseket?
Képek forrása: hir.ma / kulturpart.hu / tudomanyon.hu
Forrás: BloggerBob