Regős Róbert: Szomorkás karácsonyi fények
A fények a fán most is olyanok, mint máskor. A díszek visszaverik, ragyogásuk betölti az egész szobát. A konyha felől illatok hömpölyögnek elő. Az asztal megterítve, mellette a kiszolgáló asztalon italok és sütemények. Közöttük a karácsonyi kedvencem, a mákos beigli. Mi így használjuk. Beigli. Tudom, írják bejglinek is, de az nekem nem az igazi. Jól teletömve töltelékkel. Ahogy szeretem. Halk zene. Talán Chopin. Már elég volt a fa díszítése közben üvöltő karácsonyi dalokból. Béke, nyugalom kell most.
Minden más is eltér a megszokottól. Valahogy tényleg hiányzik a harmónia. Mosolygunk egymásra az ajándékot bontogatva, de minden nevetésben meghúzódik egy cseppnyi aggodalom. Apára a következő év elején orvosi beavatkozás vár. Jó órát kacagunk a kisfiammal, amikor skypon bejelentkezik. Kérdezi ő is, hogy van a papa, hogy vagyok én, mi lesz az ajándékokkal, mikor tudunk személyesen találkozni. Annyira magamhoz ölelném, de nem lehet. Nagy-Britannia bezárt. A jó ég tudja, mikor nyit újra.
Az önzést, amely beférkőzik a mindennapjainkba. Ott vigyorog ránk plakátokról, a médiából ömlő politikai szólamokból. Csak a hatalom megszerzése és megtartása a fontos. Ott pöffeszkedik fölöttünk „mi urunk: a pénz”. Átgázol mindenen és mindenkin. A szó legszorosabb értelmében gátlástalanul. Keresztény értékekről szónokolva nem néz se Istent, se embert. Pusztít, amerre csak felüti a fejét. És nem ez a legrosszabb, hanem a hiú gőg. A kivagyiság. A ki, ha nem én magamutogatása. A vétóba csomagolt nagyravágyás, amely miatt ma milliók szégyellik magukat lehajtott fejjel a világ előtt. A szeretet teljes és oly fájdalmas hiánya.
Képek forrása: femina.hu / vaticannews.va / ujember.hu / winnipegfreepress.com
Forrás: BloggerBob