vasárnap, január 24, 2021
728x90 EU Imagery

Ki gondolta volna? Csak sikerült belerondítani az ünnepbe. Az ember békére, nyugalomra vágyott. Igyekezett megfeledkezni a politikai feszültségekről, zsörtölődésekről, disszonanciáról. Mindenről, ami ronthatna a kedélyállapotán. Aztán eljött december 24-e. Díszítgeti a fát, csomagolja az ajándékokat, s azon gondolkodik, hogyan kerülhetné el, hogy a szenteste másnapján blogbejegyzésével elrontsa az olvasók kedvét. Tudja, érzi, hogy történni fog valami, mert ez a mostani rezsim egyszerűen képtelen elviselni a bensőségesség jóleső hangulatát. Neki háborús helyzet kell, ahogy arra Kövér László utalt is a Hír TV-ben.

kover laszlo
Aztán a hipotézis be is igazolódik. Robban a hír. A kormány a Magyar Közlönyön keresztül tudatja ország-világgal, hogy ajándékot oszt. Nem, nem mindenkinek és nem is akárkinek. Jól megszűrve az érintettek körét, a vazallus nagyvárosoknak. Bocsánat. Pontatlanul fogalmaztam. Azoknak a nagyvárosoknak, ahol többségben vannak a vazallusok, a rendszer szimpatizánsai és kiszolgálói. Ahol többen voltak azok, akik tartottak annak következményeitől, ha nem a Fidesz nyer az önkormányzati választásokon, mint azok, akik változást akartak. Bocsánat még egyszer. Egyetlen település lakosságát sem azonosíthatjuk a kormánypártra szavazó többséggel.

A hír hallatán csak kapkodom a levegőt. Nem akarom elhinni a nyilvánvaló provokációt. Miután Orbán bagázsa megfelezte a nagyvárosok viszonylagos pénzügyi mozgásteret biztosító egyetlen bevételi forrását, az iparűzési adót, 12 fideszes többségű megyeszékhelynek juttatott városonként közel 1,4 milliárdot, vagy annál is többet (oké, Szekszárd és Nagykanizsa valamivel kevesebbet kapott). Mutatóba néhány ellenzéki városnak is juttatott pár százmilliót, meghatározott célokra.

ludas matyi
Hogy tisztában legyünk a nagyságrendekkel, egy megközelítőleg 30 milliárdos költségvetéssel rendelkező nyugat-dunántúli megyeszékhely iparűzési adója 2019-ben 10 milliárd volt. Vagyis a költségvetés harmada. Ezt felezte most meg a kormány. Ha jól tudom, az adó mértékét minden önkormányzat maga határozhatja meg, de az nem haladhatja meg az adóalap 2 %-át. Ha ezt megfelezzük, nem nehéz belátni, hogy a kormány könnyítése önmagában nem fog egyetlen, a járvány miatt bajbajutott céget sem megmenteni (inkább nem idézem egyik ingerült vállalkozó ismerősöm nyomdafestéket nem tűrő kijelentését arról, hogy a kormány segítsége mire jó). Az önkormányzatokat viszont egy, a példában a költségvetés 30 %-a felének elvonás teljes mértékben ellehetetleníti.

Ha pedig előáll ez a helyzet, akkor majd jön Döbrögi uram, s kénye kedve szerint osztogat mindazoknak, akik arra érdemesek. Akik azt megérdemlik. Most épp karácsonyra. Ha nem értem félre a számokat, s ha jól számolok, az ezúttal kiosztott közel 23 milliárd (egészében persze jóval többről van szó) nagyjából 91,65 %-át kapták fideszes önkormányzatok, s a nem fideszesek kb. 8,35 %-ot. Ez a rezsim logikája és morálja. Ha velünk vagy, jut neked is. Ha nem, fityiszt mutatunk. Csattan az ostor. Felteszem, az uniós segélycsomagnak is hasonló lesz a sorsa. Hacsak az EU nem találja meg a módját annak, hogy – eleget téve az egyre szaporodó segélykiáltásoknak – közvetlenül az önkormányzatokhoz juttasson forrásokat.

rodolfo
Évekig jó publicisztikai fordulat volt a rendszer jellemzésére, hogy „a kormánynak már a látszatra sem kell ügyelnie”. Mára annyira természetessé és mindennapossá vált, hogy nem kell semmit megmagyarázni, nem kell semmit érvekkel alátámasztani, hogy az ilyen mondatok teljes mértékben kiüresedtek. Szócséplés volna erre felhívni a figyelmet. Lassan oda jutunk, szinte kérkednek azzal, hogy bármit megtehetnek. Mintha félreértenék Rodolfo egykori szlogenjét: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!”

Csakhogy a bűvészfejedelem soha nem kérkedett. Ráadásul nem károsított meg senkit. Nem fosztotta ki a csodálóit. Mindezen túl talpig úriember volt. Az átveréshez Orbán is remekül ért. Ám azzal nem bennünket akar szórakoztatni, hanem a mi rovásunkra az övéit hizlalja. Orbán nem úriember. Ennek megállapításához még csak rá se kell nézni, meg se kell hallgatni. Elég figyelni az általa létrehozott rezsim működését. Abból tökéletesen kiderül, hogy nem más, mint egy, a feudalizmus hatalmi viszonyait érvényesíteni próbáló, hiteltelen és anakronisztikus földesúr.

Képek forrása: 444.hu / varosikurir.hu / ridikul.hu

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all