Regős Róbert: Csak azért is!

Az év utolsó bejegyzése. Mozgalmas volt 2020. Mozgalmasabb, mint szerettem. Azt mondják, úgy szép az élet, ha zajlik. Aztán, ahogy pörögnek le az évek, megtanuljuk becsülni a csendet, az eseménytelenséget. Csak hát se csend, se eseménytelenség nem volt ebben az évben. Volt annál több hangzavar, megaláztatás, mások miatti szégyenkezés. A furcsa a dologban az, hogy ezt a blogot is ezek tartják életben.

azert1
Mert elmondhatják százszor is, ezerszer is, hogy itt, a mi hazánkban, Magyarországon minden rendben van. Az ismételgetéstől egy kijelentés sem lesz igaz soha. Sőt, attól sem, hagy többen bólintanak rá helyeslően, mint ahányan kételkednek benne. Igen, a szó veszélyes fegyver, főleg, ha értő kezekben van. S ha sok tekintetben tarthatjuk is hiteltelennek, hazugnak ezt a mostani rezsimet, egyet el kell ismerni. Fegyverként a szót jól forgatják. Segítségével pedig kiforgatnak minden igazságot.

Kemény munkájuk van benne, de mára sikerült elérniük, hogy tömegek vannak, akik kizárólag egyetlen nyelvet beszélnek ebben a hazában. Az övékét. Azt a hazug, véges számú hívószóra épülő nyelvet, amelyet kifejezetten az ő megtévesztésükre, félrevezetésükre találtak ki. Egy nyelvet, amelyben nincsenek szavak a kételkedésre, a kritikára, a vezér vezér voltának megkérdőjelezésére. Egy nyelvet, amelyet ha magadra húzol, megszűnsz autonóm személyiségnek lenni.

azert2
E nyelv használatában lévő veszély mértéke szinte felfoghatatlan. Leginkább abban rejlik, hogy amennyiben használod, már észre sem veszed. Vannak történelmi hagyományai. Évtizedekre képes tömegeket módosult tudatállapotba ringatni. Könnyű elsajátítani, s függőséget okoz. Rövid idő elteltével már meg sem tudsz lenni nélküle. Ha nem kapod meg a napi migráns, Brüsszel, Soros, akcióterv, harc, operatív törzs, háború, illiberalizmus stb. adagod, akkor kibillensz az egyensúlyodból. Feszültté válsz, elvonási tüneteid jelentkeznek. Ha viszont belövöd magad ezekkel – s a magyar kínálati piacon akár állami támogatással is bármikor hozzájuthatsz a médiában –, akkor relaxált leszel, megnyugszol, s úgy hiszed, minden rendben van.

Ezerszer gondoltam már feleslegesnek, értelmetlennek e heti három alkalommal történő jelentkezést azzal, ahogy a világot látom. Vannak, akik bátorítanak, vannak, akik szidalmaznak érte, s akadnak, akik úgy ítélik meg, csak fizetett balliberális bérencek írnak az enyémhez hasonló blogbejegyzéseket. Ám úgy vagyok vele, hogy ezt a másikat, a mi igaz magyar nyelvünket életben kell tartani. Esterházy Péter hagyatéka nem kellett a magyar kultúrpolitikának. Berlinbe kerül. Azt a nyelvet azonban, amelyet ő használt, nem tudják száműzni ebből az országból még ők sem.

azert3
Ha nem hinném, hogy lehet másképp, mint ahogy most van, abbahagynám. Ami publicisztikát 2017 óta írtam, az Özönhír második kötetében lezárom, magam mögött hagyom. Fontos évre fordulunk rá azonban együtt 2021-gyel. A rezsimváltás előkészítésének évére. Pénteken itt leszek az új év első bejegyzésével. Az év vége közeledtével ígérgetni, fogadkozni szokás. Ezt általában kerülöm. Most azonban arra készülök, hogy minden eddiginél élesebben képviseljem azt a kritikai hangot, ha tetszik újságírói eszményt, amely nélkül elképzelhetetlen a véleménynyilvánítás valódi szabadsága. Amely nélkül a politika szabadon garázdálkodhat a gondolatainkkal, az esélyeinkkel, a jövőnkkel. Ha mindenki kitart, s a maga helyént teszi a dolgát, mindezt már nem kell sokáig eltűrnünk. Nekem, akárhogy is, itt a helyem, ez a dolgom. Csak azért is. Hogy az újabb évek boldogok legyenek!

Képek forrása: neilpatel.com / frissmedia.hu / kello.hu / alfahir.hu

Forrás: BloggerBob