RoTaPress - Regős Róbert: Röhög az ország

Regős Róbert: Röhög az ország

A szóbeszéd szerint a legaljasabb, a legegyszerűbb, a legprimitívebb, a legantidemokratikusabb, a legbunkóbb, a legkevésbé civilizált, a legagresszívebb, a legvadkeletibb, a leginkább mindent alul múló, a rezsimre leginkább jellemző, s a góré személyiségéből legerőteljesebben fakadó megoldást választhatják. Eladhatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit. A hírt ugyan még nem erősítették meg, ám amennyiben igaz, Orbán utánozhatatlan, vicsorgásra emlékeztető mosollyal dörzsölheti a tenyerét a Karmelita Kolostorban. A kezét ökölbe szorítva akár suhinthat egyet a levegőbe, ahogy a szotyi héjának intenzív köpdösése közben egy-egy látványosabb felcsúti megmozduláskor szokta ott, a lelátón. Yesss, ez igen. Ez már döfi. Mehetnek a libernyákok a jó fenébe.

Mert ne gondolja senki, hogy a vezér nem tud az intézmény „kreatív” átalakításának koncepciójáról. Főleg, hogy már jó ideje sejtjük mi, a köznép is. Így aztán az ország, igen, az egész ország röhög. Röhög a 2018-as választási többség. De kacag az ennél jóval nagyobb társadalmi réteg is, amely 2018-ban nem szavazott rájuk. A nemzet előbbi része azért röhög, mert szerintük – a stílusukat híven fémjelző Bayer Zsolt aktív szókincsével élve – jól rábasztak a gecik. Azt kapták, amit megérdemeltek. A nemzet másik, nagyobb, a Fideszt szavazatával nem támogató fele pedig azért, mert röhejesnek tartja azt a szellemi szintet, amely elhiszi, hogy egy ilyen gesztussal kerékbe lehet törni a szabad gondolkodást.

Úgy tűnik, ennyi telik tőlük. A nemzeti intellektualitást Bayer szellemi színvonalához igazítani próbáló igyekezet nagyjából ennyire képes. Annyi még nagyjából eljutott hozzájuk, ha egy közösség önazonossága teszem azt tanárokra épül, akkor azokat az oktatókat gyanúba kell keverni, vagy egyszerűen ki kell rúgni. Ha ez az identitás szimbolikusan épületekhez kötődik, hát meg kell szabadulni ezektől az épületektől. Jobb infrastruktúrát persze nem nehéz találni, s ez akár hivatkozási alapul is szolgálhat. Csakhogy az infrastruktúra közel sem minden. Sőt, ha nem töltik meg tartalommal, akkor nem ér semmit.

Ami életet lehel a falak közé, ami a jegyzeteket, szakkönyveket, előadásokat, gyakorlatokat, a tanításon kívüli időt, a beszélgetéseket, sörözéseket, színházlátogatásokat elevenné teszi, arra a régi görögök az ethosz kifejezést használták. Furcsa a viszonyom ezzel a szóval. Nem tudom másképp, csak pozitív értelemben használni. Olyan erkölcsi magatartást, jellemet, karaktert volt szokás jelölni vele, amely valamilyen értékrendszer iránti elkötelezettségben mutatkozott meg. Az SZFE épületfoglalóinak volt eddig és van most is ethosza. Ám, ha az érték kifejezésen valami jóságot értünk, akkor viszont félő, azok, akik az új szeleket fogják vitorlájukba, nem rendelkeznek ilyennel.

Magam is tanítottam színi növendékeket. Elmondhatom, rettenetes körülmények között. Gyakran fűtetlen helyiségekben, az oktatást segítő technikai berendezések nélkül. Mindez azonban mit sem számított. Akikkel együtt dolgozhattam, tanulni akartak. Napról napra jobbak akartak lenni. El akarták érni a képességeik maximumát és ennek érdekében meghoztak minden áldozatot. Ám mindeközben szabadok voltak. Minden gesztusukból, a hanghordozásukból, az esetlenségükből, vagy egyszerűen a tehetségükből a szabadság ethosza mosolygott vissza az emberre. Ebben a fura korrelációban aztán ideig-óráig magam is szabaddá válhattam. Hála nekik érte. Aki nem ismeri ezt az állapotot, nehezen értheti meg. Sajnos alig hiszem, hogy akik most szavakban megújítani akarják a magyar színművészeti képzést, ismerik az emberi léleknek ezt az eufórikus állapotát. Mert az kibékíthetetlen ellentétben áll az általuk képviselt szervilizmussal.

Röhög az ország. A két fele közé viszont beszorult egy új, a jövőt jelentő generáció, amely így szép lassan tönkremegy a nagy röhögésben, egymásra mutogatásban. Az egyik rész arcáról előbb, vagy utóbb talán lehervad azért a mosoly. S az átvertek, a becsapottak szégyellni kezdik magukat. Mert hagyták, hogy egy rablóbanda megfossza őket attól, ami az embert igazán emberré teszi. Ahol ugyanis nem működhetnek saját törvényeik szerint az egyetemek, a tudományos intézetek, a színházak, ott nincs szabadság. S ahol nincsen szabadság, ott nem adottak az emberhez méltó létezés feltételei. Ezek kiárusításának bűnével pedig egyszer mindenkinek el kell számolnia, aki közreműködött benne.

Képek forrása: index.hu / odryszinpad.hu / 24.hu

Forrás: BloggerBob