Regős Róbert: Lehangoló analógiák
Az analógiák felismerésére való érzékenység fontos szerepet játszik a világ megismerésében.
Főleg akkor jön kapóra, ha valami újkeletű jelenséget próbálunk leírni. Ilyenkor jelenthet komoly segítséget, ha mozgósítani tudjuk egykori tapasztalatainkat, s felismerjük, hogy volt már dolgunk valami hasonlóval korábban is. A társadalmi mechanizmusok vizsgálata során az analógiáknak köszönhetően akár természetüknél fogva összehasonlíthatatlan dolgok is összehasonlíthatóvá válhatnak. Hisz annyi minden kötheti össze mindazt, aminek középpontjában az ember áll. A felszínen megmutatkozó külső eltéréseken túl szinte minden ilyen területen jelen vannak erőviszonyok, célok, érdekek, struktúrák, érzelmek, vágyak, impulzusok, egyebek.
Újabban azonban azt beszélik, már nem Puskás Öcsi a legismertebb magyar. Helyét a politika surranópályáján szép lassan átvette Orbán Viktor. Ideje volt rá bőven, hiszen – ha jól számolom – a tizenötödik évét gyúrja miniszterelnökként. Ez akár már önmagában is világszenzáció lehetne. Sajnos újabban a neve éppenséggel nem emiatt bukkan fel oly gyakran a nemzetközi közbeszédben. Igazi hírességek veszik nap, mint nap a szájukra, mi tagadás, többnyire nem éppen elismerő szövegkörnyezetben.
Guy Verhofstadtnak a személyes Facebook-oldalán közzétett, Orbánt is említő beszólását a Capitolium ostromát követően, mely a Donald Trumpért rajongó európai politikusok hallgatására figyelmeztet, komoly állásfoglalás helyett tekintsük inkább látványos retorikai megnyilvánulásnak. Még akkor is, ha a hátterében felsejlik a választások elvesztése után a helyzet „kezelésére” alkalmazott módszerekben a – nálunk 2006 őszén fájdalmasan megtapasztalt – analógia, a tömegek feltüzelése. Amúgy most komolyan, ez a hallgatás tényleg szinte fület sértő módon hallható. A baj csak az, hogy Orbán részéről ez a csend akkor is ciki, ha ez a legjobb, amit tehet. Másrészt viszont miért kellene Verhofstadtot komolyan vennünk? Alapból utálja a magyar miniszterelnököt. Egyáltalán, ki figyel oda rá? Elvégre ő csak egy libernyák. Még jó, hogy az a másik, a holland Mark Rutte csöndben maradt.
Elgondolkodom. Sehogy nem sikerül jól kijönnöm belőle. Analógiából ennyi önmagában is sok. Negatívból pedig kifejezetten elég. A médiát ellenségnek tekintő Orbán, a Trump veresége után mélyen hallgató európai vezetők gyülekezete, Törökország, Fülöp-szigetek, néhány afrikai és ázsiai ország… Lehangoló. Gyerekkoromban anyám mindig arra intett, csak rossz társaságba ne keveredj, kisfiam! S most valahogy a hazám látszik rossz társaságba keveredni. Pusztán azért, mert van valaki, aki csak így képes fenntartani a hatalmát. Csak így, ilyen társaságban képes megőrizni a tekintélyét. Tudják mit? Akkor inkább maradok tisztelettel Puskás Öcsinél.
Képek forrása: elearning.co.hu / realmadrid.com / express.co.uk+
Forrás: BloggerBob