Regős Róbert: Lehangoló analógiák

Az analógiák felismerésére való érzékenység fontos szerepet játszik a világ megismerésében.

Főleg akkor jön kapóra, ha valami újkeletű jelenséget próbálunk leírni. Ilyenkor jelenthet komoly segítséget, ha mozgósítani tudjuk egykori tapasztalatainkat, s felismerjük, hogy volt már dolgunk valami hasonlóval korábban is. A társadalmi mechanizmusok vizsgálata során az analógiáknak köszönhetően akár természetüknél fogva összehasonlíthatatlan dolgok is összehasonlíthatóvá válhatnak. Hisz annyi minden kötheti össze mindazt, aminek középpontjában az ember áll. A felszínen megmutatkozó külső eltéréseken túl szinte minden ilyen területen jelen vannak erőviszonyok, célok, érdekek, struktúrák, érzelmek, vágyak, impulzusok, egyebek.

481193 7016 131
Az analógiák aztán lehetnek örömteliek és bántóak. Milyen jóleső érzés, ha a világ szegényebb részén kicsit irigykedve emlegetik az EU-t, mint a jólét, a jogbiztonság, a demokrácia és a szabadság világát, s Magyarországra is úgy tekintenek, mint e közösség egyik tagjára. Vagy mondjuk, ha a földkerekségen bárhol Bartók Béláról, Teller Edéről, Puskás Öcsiről, vagy Rubik Ernőről Magyarország jut az emberek eszébe. Senki nem sértődik meg, ha velük azonosítanak bennünket. Épp ellenkezőleg, kihúzzuk magunkat, s honkeblünk dagad a büszkeségtől. Igen, ezek vagyunk mi, magyarok. Mintha tettünk volna bármit azokért a sikerekért, amelyeket ők elértek.

Újabban azonban azt beszélik, már nem Puskás Öcsi a legismertebb magyar. Helyét a politika surranópályáján szép lassan átvette Orbán Viktor. Ideje volt rá bőven, hiszen – ha jól számolom – a tizenötödik évét gyúrja miniszterelnökként. Ez akár már önmagában is világszenzáció lehetne. Sajnos újabban a neve éppenséggel nem emiatt bukkan fel oly gyakran a nemzetközi közbeszédben. Igazi hírességek veszik nap, mint nap a szájukra, mi tagadás, többnyire nem éppen elismerő szövegkörnyezetben.

puskas
Arra még talán legyinthetnénk, hogy George Clooney szerint az amerikai elnökválasztást követően a szerinte a médiát Donald Trumphoz hasonlóan ellenségnek tekintő Orbán Viktornak – íme, egy analógia - nehezebb dolga lesz, hiszen utálkozásához elveszített egy erősnek mondható hivatkozási alapot. Clooney egy amerikai színész, ugyan minek üti bele az orrát a magyarok dolgába. Mondjuk, én szimpatizálok vele, a világot pontosan értő értelmiséginek tartom, s inkább hiszek neki, mint a hazai megmondóemberek legtöbbjének. Meg aztán ENSZ békenagykövet sem lesz akárkiből.

Guy Verhofstadtnak a személyes Facebook-oldalán közzétett, Orbánt is említő beszólását a Capitolium ostromát követően, mely a Donald Trumpért rajongó európai politikusok hallgatására figyelmeztet, komoly állásfoglalás helyett tekintsük inkább látványos retorikai megnyilvánulásnak. Még akkor is, ha a hátterében felsejlik a választások elvesztése után a helyzet „kezelésére” alkalmazott módszerekben a – nálunk 2006 őszén fájdalmasan megtapasztalt – analógia, a tömegek feltüzelése. Amúgy most komolyan, ez a hallgatás tényleg szinte fület sértő módon hallható. A baj csak az, hogy Orbán részéről ez a csend akkor is ciki, ha ez a legjobb, amit tehet. Másrészt viszont miért kellene Verhofstadtot komolyan vennünk? Alapból utálja a magyar miniszterelnököt. Egyáltalán, ki figyel oda rá? Elvégre ő csak egy libernyák. Még jó, hogy az a másik, a holland Mark Rutte csöndben maradt.

orban guy
A független, ám a Demokrata Párt frakciójához tartozó szenátor, Angus King pedig nyilván összezavarodott az erőszakba torkolló washingtoni események hatására, s kizárólag ezért mondhatott olyan sületlenséget, hogy a demokrácia „ma visszavonulóban van Magyarországon és Törökországban.” A két ország között aligha lehet bármiféle analógiát felfedezni. Vagy mégis? Mintha Barack Obama is valami hasonlóról beszélne, s az ő szavaira azért talán mégis érdemes odafigyelni. Szerinte léteznek demokratikus alapokon irányító vezetők, és – szemben ezekkel – vannak az úgynevezett erős emberek. Utóbbiak hierarchikus rendszereket építenek, és alattvalókként kezelik az állampolgárokat. Arra figyelmeztet, hogy csak azért, mert Trump elveszítette a választásokat, a kétféle hatalomgyakorlási mechanizmus között nem ért véget a küzdelem. „Láttunk erre példát a Fülöp-szigeteken, Magyarországon és még néhány afrikai és ázsiai országban.

Elgondolkodom. Sehogy nem sikerül jól kijönnöm belőle. Analógiából ennyi önmagában is sok. Negatívból pedig kifejezetten elég. A médiát ellenségnek tekintő Orbán, a Trump veresége után mélyen hallgató európai vezetők gyülekezete, Törökország, Fülöp-szigetek, néhány afrikai és ázsiai ország… Lehangoló. Gyerekkoromban anyám mindig arra intett, csak rossz társaságba ne keveredj, kisfiam! S most valahogy a hazám látszik rossz társaságba keveredni. Pusztán azért, mert van valaki, aki csak így képes fenntartani a hatalmát. Csak így, ilyen társaságban képes megőrizni a tekintélyét. Tudják mit? Akkor inkább maradok tisztelettel Puskás Öcsinél.

Képek forrása: elearning.co.hu / realmadrid.com / express.co.uk+

Forrás: BloggerBob