RoTaPress - Regős Róbert: Két szűk esztendő

Regős Róbert: Két szűk esztendő

Két nap múlva beiktatják Joe Bident. Az USA-ban milliók várják reménykedve, más milliók pedig reményüket vesztve az új elnök első intézkedéseit. Holott mindenki tudja, szerdától nem lesz drágább a kenyér, a Miller 6-packért sem kérnek többet, de nem fog csökkenni se az ország gazdasági, se katonapolitikai befolyása. Mégis, sokan fognak felsóhajtani megkönnyebbülve szerte a világon, sokan pedig búnak adják a fejüket. Mindig is így volt. A politikának hihetetlenül nagy a tehetetlensége, főleg egy akkora ország esetében, mint az Egyesült Államok.

Soha nem fogom elfelejteni annak a dokumentumfilmnek a képsorokait, amelyek Barack Obama győzelme után készültek valamelyik déli államban. Különböző korú férfiak sírtak, láthatóan őszinte fájdalmukban, mert nem voltak képesek könnyek nélkül elviselni, hogy szeretett hazájuknak egy színesbőrű, ráadásul demokrata elnöke lett. Jó volna tudni, Obama nyolc évét követően változott-e a véleményük? S hogy mit éreztek akkor, amikor Trumpot beiktatták. És vajon hogyan élik meg azt, ami az utóbbi hónapokban zajlott le az országukban, a Capitolium ostromát is beleértve. Kár, hogy ritkák az ilyen dokumentumfilmes utánkövetések.

Nem tudom, ellenzéki pozícióból Orbán Viktor hogyan élte meg Obama első, majd már miniszterelnökként második győzelmét. Mellőzöttsége okán abban viszont biztosak lehetünk, nagyon várt egy republikánus győzelemre. Nem biztos, hogy épp Trump volt vágyai netovábbja. A multimilliárdos világpolitikai megbecsültsége nagyjából azonos lehet mondjuk Berlusconi Európai súlyával. Diplomáciai értelemben alig komolyan vehető. Az USA vezetőjét persze aligha lehet komolytalanul venni, mégis, Trump – még támogatói szerint is – a leggyengébb elnök volt az eddigi 45-ből.

Mégis, a magyar miniszterelnöknek közel sem volt mindegy, kik azok a világpolitikában, akik elfogadják a személyét. Ha nyögvenyelősen is, de Trump elfogadta. Orbán nem is volt hálátlan. Mégis, fájdalmas végigpörgetni azoknak a névsorát, akik valóban, vagy akárcsak látszólag, de partnernek tekintik őt. S talán még ennél is fájdalmasabb látni azon európai vezetők sorát, akik ha tehetnék, legszívesebben hátat fordítanának neki. Egy ilyen játszmában mindig az a tét, az ország mit nyerhet, s mit veszíthet. Félő, hogy Orbán partnereivel jóformán semmit nem nyerhetünk, politikai ellenfelei viszont leginkább az önérzetünknek, valaha volt büszkeségünknek okozhatnak károkat.

Mai hír, melyről Szijjártó Péter számolt be egy sajtótájékoztatón az ATV kérdésére, hogy nem érkezett kormányzati meghívó Biden beiktatására. Kezdődik – mondhatnánk –, lám, máris érzékelhető a Trump melletti kiállás következménye. Csakhogy, ha veszi valaki a fáradtságot, és utánanéz, tudhatja, hogy Orbánt Trump beiktatására sem hívták meg. Legyinthetnénk erre persze azzal, hogy általában a diplomáciai képviseletek vezetői vannak jelen egy-egy ország részéről a ceremónián. Mégis, 2017-ben a román miniszterelnök és a román parlament elnöke is a meghívottak között volt. Meglehet, Orbán arról ábrándozott, hogy 2021-ben talán maga is ott lehet az ünnepségen, s majd titokban átad egy üveg lecsót Donaldnak, vagy legalább a receptjét becsúsztathatja a zsebébe. Nem jött össze.

Az igazi veszteség persze nem őt érte. S az igazi veszteség nem is az, hogy a visszafogottnak minősített programban nem láthatja és hallhatja, ahogy Lady Gaga elénekli az amerikai himnuszt, s nem élvezheti Jennifer Lopez, Justin Timberlake, Jon Bon Jovi, Demi Lovato, vagy Tom Hanks közelségét. Igazi veszteség az ország egészét éri. Ha nem volna fontos az USA barátsága, dehogy kötelezte volna el magát Orbán Trump mellett. Kockáztatott. Vesztett. Mi meg viseljük a következményeit. Úgy tűnik, két évig legalább.

Képek forrása: labodegaderamon.com.ar / dw.com / recepttar.hu / bostonglobe.com

Forrás: BloggerBob