Regős Róbert: A demokrácia méltósága

Az írás fegyelmezettségre kényszeríti az embert. Talán ezért is körmölök már-már kényszeresen.

Hozzásegít, hogy rendszerezzem a fejemben a dolgokat, ezáltal egyszersmind hozzájárul a megértésükhöz is. Hálás vagyok a sorsnak, hogy írhatok, s persze hálás azoknak is, akik olvassák. Bár a szövegek értékvilágát ők nem befolyásolják – azért egyedül én vagyok a felelős – elég hülyén venné ki magát, ha éveken keresztül úgy írnék, hogy nem számítok egyetlen olvasóra sem. Ebből elég egyértelműen kiderül, hogy nem (csak) magamnak írok. Naná, hogy nem.

demmelt1
Talán még nagyobb hálával tartozom az írás lehetőségének azért, mert a gondolkodás mellett segít az érzelmeket is uralni. Elvégre azt még egy blogger sem engedheti meg magának – ha látunk is olykor példát az ellenkezőjére –, hogy napról napra a világ elé tárja dühkitöréseit, érzelmei csúcs- és mélypontjait. Az ilyet hagyjuk meg a költészetnek, az irodalmi formáknak. Írás közben – gondoljanak erről a rosszakarók bármit is – mindig törekszem a tárgyilagosságra, a problémák elfogulatlan megközelítésére. A blogírás persze így is egy szubjektív műfaj. Azt, ahogy a világot látom, amit vonzónak találok, vagy amit mélységesen megvetek, elítélek, nem tudom, de legfőképp nem is akarom elrejteni.

Ettől persze még vannak ilyen,

demmelt2

meg ilyen,

demmelt3

és ilyen napjaim is.

demmelt4

Újabban jobbára ilyenek.

Mint a tegnapi is. Lehetek őszinte? Ilyen napokon még bosszant is az írás fegyelemre kényszerítő ereje. Mert írásban nem megy. Írásban egyszerűen képtelen vagyok elküldeni azt a sok barmot a jó édesanyjába – és ez már megint csak egy erőteljes eufemizmus volt a részemről –, aki mindannyiunk életét megkeseríti, aki a mi közös pénzünket lenyúlja, zsebre vágja, aki gátlástalanul a képünkbe hazudik, aki tönkreteszi a gyerekeink jövőjét, aki veszélyezteti az egészségünket, aki csak ígér, ígér, ígér, de soha egyetlen szavát sem tartja be, sőt, arra hivatkozik tök komolyan, hogy arra nem is kell figyelni, amit mond, csak arra ügyeljünk, amit tesz.

Bloggerként – tudom, nem kötelező bloggernek lenni – miért kell kulturáltan viselkednem? Miért kell ahelyett, hogy álszentek, gazemberek, igazi rablóbanda stb., azt mondanom, hogy ez az ő narratívájuk? Miért nem lehet úgy kifejeznem magam, ahogy egy kocsmában simán elmegy, sőt, már-már közhelyes? Valahogy úgy, hogy az orbánok, semjének, szijjártók, gulyások, kocsisok, palkovicsok, káslerek, vargák, novákok, kövérek, matolcsyk, lázárok, bayerek húzzanak el a picsába! Nekem ez nem jár? Most komolyan! Hol finomkodnak ezek a Kárpát-medencei géniuszok velem, vagy velünk, magyarokkal?

demmelt5
Miért kell nekem, nekünk, magyaroknak elviselnünk, hogy ezekkel az alakokkal azonosítanak bennünket? Miért kell elviselnünk, hogy azt a szellemi és gazdasági pokoljárást, amit miattuk kénytelenek vagyunk átélni, diadalmenetnek kommunikálják, s azzal bátorítanak, hogy a következő tíz év még az előzőnél is jobb lesz? Na persze, nekik. Ha hagyjuk. Miért kell elviselnünk a szégyent, amit ők okoznak? Hogy Európában rosszallóan csóválják a fejüket politikusok és hétköznapi emberek, ha meghallják azt a szót: magyar. Ők persze azt kürtölik bele a világba, hogy sikertörténet a miénk. Mert mi kezeljük legjobban a járványt, nekünk van a legtöbb lélegeztetőgépünk, a mi gazdaságunk hasít a legjobban, vagy ha most nem is hasít, de a miénk lassul a legkevésbé, s gyorsul majd a legjobban, ha túljutunk ezen az átkozott víruson. Soha egyetlen hasonló prognózis nem jött még be. Ezekhez nyilván méltatlanul, mégis szegény Nagy László sorai jutnak az eszembe.

„S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?”

Mégis, a tegnapi ingerültségem mára tovatűnt. Fontos nap a mai. Úgy tűnik, egy nagyhatalom végre megint a normális kerékvágásba kerül. Beiktatják Bident. Nem a republikánusokkal volt a baj, hanem Trumppal. Nem a hazai konzervativizmussal, nem a jobboldali, keresztény elkötelezettséggel van baj, hanem a képviselőivel. Volt is, lesz is normális USA politika republikánus vezetés alatt. Volt is, lesz is normális magyar politika konzervatív, jobboldali pártok irányítása mellett. A liberális demokrácia képviselőinek azonban talán még soha nem volt ekkora felelőssége, mint ma. Meg kell mutatniuk, hogy a politikai gazemberség nem pálya. Vissza kell adniuk a demokrácia méltóságát. Az USA-ban most hatalmi pozícióban tehetik ezt meg, itthon ellenzékben. Egyelőre.

Képek forrása: albeu.com / conceptodefinicion.de / nlc.hu / divany.hu / telex.hu

Forrás: BloggerBob